+ Interjú

Szvoren Edina: Azt gondoltam, nyugaton nem kíváncsiak a könyveimre

Szvoren Edina, Európai Irodalmi Díja olyan friss, hogy szinte még ki sem hűlt. József Attila-díj ide, Déry Tibor-díj oda, Edina máig nem főállású író. Zenét és szolfézst tanít és hangos sikereiről is olyan mélységes szerénységgel beszél, hogy az már több mint zavarba ejtő.

Szvoren Edina, Európai Irodalmi Díja olyan friss, hogy szinte még ki sem hűlt.  József Attila-díj ide, Déry Tibor-díj oda, Edina máig nem főállású író. Zenét és szolfézst tanít és hangos sikereiről is olyan mélységes szerénységgel beszél, hogy az már több mint zavarba ejtő.

Emlékszel mikor volt az első alkalom, hogy leültél és tudatosan elkezdtél írni valamit?

Hát, olyan 12-13 éves lehettem. Egy friss ismeretség kapcsán szerettem volna nagyon imponálni és akkor akartam írni egy krimit. De én előtte még soha nem is olvastam krimit, csak azt gondoltam ez ilyen jó dolog….

Akkor, hogy kezdtél el komolyabban írással foglalkozni a zene mellett?

Az, hogy valaki fikciót írjon, olyan képesség, ami, azt hiszem, nagyon későn kezd el kialakulni. Meg amikor elkezdtem a zenével foglalkozni komolyabban, akkor még nem írtam. Az , hogy valaki szeret olvasni, nem egyenlő azzal, hogy írni is szeretni fog… Vagy lesz hozzá képessége…

De én aztán sokat írtam. Sokat nem is fejeztem be. Az elsőt, amit viszont igen, rögtön el is küldtem a Jelenkornak. És megjelent.

Mindig ösztönösen érzed, amikor jót írsz?

Én nagyon lassan írok! Azt hiszem, Móricz mondta, hogy meg kell írnia kb. 150 oldalt, hogy lássa, működik-e a szöveg. Hát ez nekem körülbelül egy bekezdés. De szerintem, akik hozzám hasonlóan lassú írók, könnyebben érzik milyen a szöveg minősége. Akiben tombol az írásvágy és a lendület, szinte ideje sincs elgondolkozni azon, hogy jó-e…

Érdekelnek-e az olvasói visszajelzések?

Az írásnak a természetes közege a könyv vagy folyóirat… Az olvasó magánya a szöveggel az, amibe én nem tartozom bele. Lehet, hogy alábecsülöm az emberek elvonatkoztatási képességeit, de azt gondolom, hogy ha az író ott van már a műben, az sokkal kevéssé működik. Nem tudják reálisan értékelni a szöveget, mert miattam gondolják, hogy jó vagy rossz. Ezért jobb is minden szerzői identitást letagadni és álnéven küldözgetni az egyes műveket. Pláne, ha nem vagy már teljesen új, ráolvassák a régi műveidet is az újra.
Szóval, nem nagyon van kapcsolatom az olvasókkal, persze eljutnak azért vélemények hozzám. Volt olyan is, hogy valakitől nagyon konstruktív visszajelzéseket kaptam egy írással kapcsolatban. De a szöveg milyenségével kapcsolatban azért mégis a szerkesztő az, aki a legreálisabb véleményt tudja alkotni.

szvoren-edina
És a kortársak?

Tudom például, hogy sokan örültek a díjnak, de én nem nagyon járok el ilyen eseményekre, ahol találkozni lehet… Tompa Andreával van szorosabb kapcsolatom. Vele meg úgy lett, hogy egy nagyon vicces véletlen folytán egymás közelébe költöztünk és jóban lettünk. Kifejezetten személyes jó kapcsolat van kettőnk között.

De ha az ember sorra kapja az elismeréseket, azért változnak a dolgok…

Nézd, én az a típusú ember vagyok, hogyha nem kellene mennem tanítani, félek, hogy a lakásból sem nagyon mozdulnék ki. De a díj az semmi magában. Csak egy lehetőség.

Csak egy lehetőség, hogy  külföldön is egyre többen ismerjék a munkáidat.

Ez elvileg lehetővé teszi, hogy lefordítsák őket. De én eddig nem is gondolkoztam a nyelvi határokon túli létezésen. Idáig csak demonstrációs célokra fordítottak. Én valahogy azt gondolom a műveimről, hogy ezekre külföldön nem kíváncsiak. Pontosabban nyugaton.

Akkor egyáltalán nem változtat ez a díj semmit?

Nem! Persze kellemes érzés, hogy tudom, léteznek olvasóim. De tulajdonképpen ezután is ugyanazt fogom csinálni, mint amit most. Nekem az a dolgom, hogy a tőlem telhető legmagasabb színvonalon csináljam, amit csinálok. Aztán ha lesz belőle valami és leteszem az “utcasarkon”, és ha valakinek tetszik, olvassa és vigye…

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top