Igen, büszkén, de nem. És hogy mi rontjuk el Budapestet? Hát Rúzsa Magdi? És a 3+2? És én (?)
Már megint Spiró. Először TGM esett neki, hogy össze-vissza hablatyol, a magyar irodalom meg sz*r. Erről is megvolt a véleményünk.
S jöttek a hozzászólások a Mancson: az idősebb antikommunisták szerint a szocializmusban még a kommunista irodalom is jobb volt, mint a mai, a fiatalabbak szerint meg régen minden jobb lesz, ha megöregszel.
Másfél hónap után, hála a gyors Magyar Postának, Csikágóig (nem a Nyóckerbe, hanem az igazi USA-sba) is eljutott Spiró amúgy neten megjelent interjúja, és ott megtalálta az épp ott tartózkodó Láng Zsoltot. Úgy kiakadt, mint a sezlonyrugó, akár szintén az erdélyi (származású) TGM-nél. Azt írja az általam dettó, TGM-mel és Spiróval egyaránt nagyra becsült Láng, hogy Spiró hülyeségeket beszél (jó, néha ki nem?). És amit és ahogyan állított egyesekről, például a határon túli magyarokról, akik átjőve Magyarba’, továbbviszik, megőrzik balkáni habitusukat, szokásaikat, mentalitásukat, ápolják és kihasználják eredeti kapcsolataikat – no ezért Spirónak Chicagóban már ácsolnák a virtuális politikailag korrekt akasztófát. Saját szavaimmal idéztem fel, hogy Láng miképp fogalmazott, az eredetit olvassák meg (A Spiró-duma).
Megvallom, én se csípem, ha Bp-n a vajdasági magyarok egymást közt szerbül beszélnek, szerb szavakat szőnek mondataikba, mert csak, mert az kúl (akár angol szavakkal dobálódzni). Nem járok jugó nosztalgiabuliba se, az etnobizniszt meg direkt utálom, azokat, akik épp magyarságukra játszanak rá, vagy hogy majd ők segítenek a trianoni határon kívül rekedteknek.
Csak az jöjjön, ami ehető-iható
No de… Az most a probléma, hogy én mindenkivel egyezem. Vagy nem, még nem tudom. Lánggal is egyezem, hogy tényleg, Chicagóban másképp van, mint itt. Spiróval is, hogy bizony, ránk, határon túli magyarokra – bár én nem fejlett, városi magyar közegből származom, hanem fejletlen falusiból – 90 év alatt ránk rakódott ez az archaikus balkáni bisz-basz, a törzsi jelleg, klónozzuk a klánunkat (és a rossz szóvicceket), dekulturalizálódunk, és ezt átvisszük Pestre, Magyarba. Taknyunk úgy vágjuk a földre, hogy azt bármely aranylabdás focista megirigyelhetné.
Ilyenek leszünk/lesztek a félig fedett magyar sportlétesítményekben (jelenet egy szerb stadionból szerb zsandárokkal, plusz egy balkáni segg-gel)
Deccrájt – mondaná a chicagói külvárosok niga (bocs, afro-amerikai) rapper-gengsztere: ez van, brúder, egymást segítjük. Itt ez rakódik ránk, amott meg amaz, alkalmazkodunk is, meg nem is, vagy csak kamuból. Úgy teszünk, mintha jelentene valamit nekünk Kemény István verse a hazáról, közben meg otthon a kést köszörüljük – eljő még a mi időnk! Tartjuk egymással a kapcsolatot, törzsi alapon, becsszóra, papír nélkül, balkániasan, mert ha nem, öcsém, tudod, mi lesz. Naná, mégis könnyebben kapok kölcsönt a bátyámtól Budán, mint egy pesti őslakostól, nem? És még ezek a cigányok, érted, tesókám, ezek is összetartanak, családba, klánba, kicsibe-okosba, mikor mi van. Még azt se hajítják ki az utcára, aki semmittevő; roma hajléktalan nincs is. Ugyanakkor én meg szarok messziről a vajdasági, meg a többi külhoni – ma így köll mondani –, transzszilván, kárpátac, echteszlovák-magyar nemzettársra (van ez a borzalmasan hangzó közhely, hogy: az a fontos, hogy ember legyél…) Számszakilag viszont meg úgy esik ki, hogy naponta talán több erdélyi származékkal találkozok, dolgozok, kocsmázok, focimeccset nézek, mint ún. délvidékivel – ez most így alakult. Persze, anno a koleszban jobban összetartottunk, mi, übermensch ex-jugoszlávok, de a párosodás szintjén például a klánszellem kevésbé működött, ugyebár, a más törzsbéli hölgyet meghódítani kihívás, az eredményes pedig hőstett.
Balkáni lövés-menés
Mármost mit is akart a költő mondani? Nem hiszem, hogy egy amcsi írót exkommunikálnának amiatt, ha így beszélne hasonló dolgokról, mint most Spiró – ahogy Láng írja, mert az egy olyan demokratikus izé ország, ahol maximálisan szabad a véleménynyilvánítás, ha azt mondod és úgy, ahogy szabad, ha nem, akkor meg majd meglátod, fakjú, vágod? Azt se hiszem, hogy Spiró okosságot állít, amikor Magyarország balkanizációjáról beszél, mert már ezerszer leírták és leírtuk, hogy e szó, ursprünglich nem a mentalitásra vonatkozott (Balkán = barbár, kegyetlen, háborúzó, nőt megerőszakoló, macsó, primitív, lábszagú, analfabéta, bosszúálló, viszont jó a kaja és a zene). Hanem egyszerűen arra, hogy a birodalmak felbomlásakor épp a birodalmak vezetői rettegtek az újonnan kialakuló államoktól, melyek területileg és népességszámban is kicsik, s ezek az európai léptékkel picuri nemzetállamok rengeteg problémát fognak majd okozni. Hát, a jóslat az speciel bejött, de aztán a balkáni jelző önjáró vándorútra kélt.
Láng szerint győzni fog a szépség, látta a chicagói buszon. Legyen így: hajrá Szépség, hajrá … izé, nem folytatom.
A rút a Balkánról jön
Én is látok pozitív jeleket, a Balkánon is – tegnap mesélte Újvidéken a szerb nemzetiségű inspektor, aki a helységnévtáblákat ellenőrzi, vajon a kisebbségek nyelvén is kiírják-e a falu/város nevét, hogy javul a helyzet. Eddig nemzetiségi alapon firkálták át a kisebbségek nyelvén kiírt helységneveket, de ma már a különböző szurkolói csapatok graffitizik fel, majd le egymás neveit ugyanezen táblákon (a hírhedt belgrádi Crvena Zvezda és Partizan helyi szurkolói csoportjaira kell gondolni). De ezek hála a magasságosnak már nem etnikai konfliktusok, hanem a területszerzésről szólnak (ahogy egyébként az etnikumok esetében is), ám itt a terület nem szimbolikus, etnikai elfoglalásáról van szó, hanem olyan terepről, ahol az adott szurkolói csoportnak álcázott bűnöző bandának van egyedüli, kizárólagos joga a kábítószer-terjesztéshez és egyéb hasznot hozó, ámbár illegális gazdasági tevékenységhez. Szívni, (be)lőni meg szeret szerb, magyar, ruszin, szlovák stb. egyaránt, itt az új Jugoszlávia. És első a biznisz.
A város a miénk – a Crvena Zvezda szurkolói szerint
Ha tehát én innen nézem – per pillanat a szülőfalumból, egyébként lassan fél életemet Budapesten éltem le –, aki úgy odakozmáltam a VIII.-kerhez (egyetem, munkahely, albérletek, könyvtár, haverok, villanyszerelők, professzorok, újságírók, kocsmák), ahogy csak egy magyaros pörkölt tud, nem látom a fától az erdőt. Nemigen értem a kérdést, hogy mihez-kihez és hogyan szocializálódunk mi például a pestiekhez – és hogyan hatunk (negatíve, naná!) rájuk –, akiknek relatív többsége, vagy legalább egyik szülője bevándorló, jövevény, jött-ment.
Gondolom, Spiró felmenői is. Láng meg picit most csikágózik, mert épp odament. Amúgy mindenki jön-megy manapság, mert muszáj, ahogy az ősember is folyton gyüttment vót, mert muszáj vót. Ha letelepedett, mint a Közel-Keleten, abból meg végül pusztaságot csinált, oly okosan gazdálkodott, letarolt-lezabált mindent, mint a sáskák. Az emberiség ritka pillanatai azok, amikor letelepszik és nem vándorol, sőt, foggal-körömmel harcol, hogy ott maradhasson, ahol letelepedett, illetve el- és visszafoglalja, lásd Jeruzsálemet. Aztán jönnek a barbárok (a balkániak!), ölnek-törnek-zúznak, de aztán ők is letelepednek. Csak az a fránya mentalitás, mi? Bezzeg a középkorban a vándor nagy becsben állott, a vándordiák kora hőse. Ma hülyének néznek, ha csak úgy vándorolsz (kivéve az obligát El Caminót).
De ebből a vitából – nevezzük annak gálánsan – csak annyi derült eddig ki, hogy a mai magyar író hülye, a mai határon túli (aki a fővárosba jön) szintén hülye, és aki lehülyézi, az is hülye, meg aki az ellenkezőjét, az is. Én meg se büszke nem vagyok arra, de se nem szégyellem, hogy határon túlra születtem, s agyamban balkáni mentalitású nyomelemek találhatók, akár a mogyoró a foghagymasürítményben. Legyen büszke vagy szégyenkező minderre az, akinek van rá ideje.
Egyébként meg ma – gyüttmentnek lenni: fenszi.
