Nem mindenkinek fér el a szobájában egy akkora könyvespolc, amekkorára szüksége lenne. És az az igazság, hogy nincs is mindenkinek igénye rá.
Nem mondom, hogy a társadalom olvasó és nem olvasó egyedekre egyértelműen lebontható, de a magam részéről azt figyeltem meg, hogy aki szeret olvasni, az nagyon szeret (ez is kettéoszlik, a könyvbirtoklókra és a könyvajándékozókra), aki pedig nem, attól hiába kérünk kölcsön könyvet, nincs meg neki.
A hagyományos, papír alapú könyvek olvasása – amelyek sokszor egyre gyengülő minőségben, ám egyre nagyobb számban árasztják el a piacot – valahogy mégis kevésbé népszerű időeltöltés, mint mondjuk a moziba menetel, vagy egyszerűen a számítógéphez tapadás. Valami megváltozott.
Pedig az embereknek szükségük van azokra a történetekre is, amelyeket nem másvalaki vizuális fantáziája nyom az orruk alá. Viszont az olvasást népszerűsítő programoknak és lehetőségeknek hála, nagyon sok olvasó ember körében megváltoztak például a könyvbeszerzési módszerek. Kevésbé a szenvedélyes böngészésre a polcokon, mint inkább a célirányos kattintgatásra van tendencia.
Egy új könyv ára már-már egy kétszemélyes éttermi vacsorával vetekszik, az antikváriumok pedig valahogy egyre drágábbak. Egyetemista koromban az ösztöndíjam nagy részét antikváriumokban vertem el – ez ma már nem volna lehetséges. Mostanság ha betérek egy antikváriumba, a többi látogató vagy eladni akar, vagy az újonnan bevitt könyvek iránt érdeklődik, krimik, románcok és szakkönyvek. A klasszikus irodalom továbbra is (fillérekért vagy kőkemény forintokért) a polcokon kuksol.
Mindez talán azt jelenti, hogy az emberek egy részének vagy megvan már minden fontos könyv, hagyományosan vagy e-könyvben, vagy ha valaki audiális típus, hangoskönyvben. Vagy nem is érdekli, netalántán túl drága. De még az is előfordulhat, hogy sokkal több könyv létezik, mint amennyit el akarnak olvasni az emberek.
A Múzeum-körúton, ahol tudvalevőleg a legnagyobb az egy km2-re eső antikvárium-sűrűség Magyarországon, továbbra is virulnak vagy tengődnek az antikváriumok. Ahogy egyikből a másikba kóvályogtam, fejem tele könyvek látványával és vágyával, különös életben maradási stratégiákat és eredményeit tapasztaltam. A legnagyobb és legprofesszionálisabb antikvárium teli volt traccsoló dolgozókkal, makulátlan rendben tartott könyvsorokkal, könyvritkaságokkal és borsos árakkal, valamint alig lézengő vevőkkel. Egy másik, tiszta, átlátható üzletbe egy lélek sem lépett be rajtam kívül, az antikvárius bácsi rezignáltan kattogtatott a számítógépén. A harmadik zenével és lemezekkel, a negyedik filmekkel, az ötödik képekkel próbált dúsítani a kínálaton.
A legnagyobb élet a zsúfolt és sötét, könyv hátán könyv antikváriumban volt, ahol egy kedves fiatalember azonnal a vevőhöz fordult, pillanatok alatt kiderítette, tud-e segíteni, ha nem, kedvesen útba igazította, mely másik helyen találja meg az óhajtott könyvet, s ha igen, habozás nélkül kihúzta a keresett könyvet az egyik ijesztő méretű kupac aljáról. Két vevő között pedig szívesen csevegett a könyvekről.
Én is szeretek olvasni, sőt, birtokolni a könyveket, akár több példányt is, nem tudom hát hibáztatni azokat, akik gyűjtögetnek. De szerencsére nincs mindenkinek ilyen hörcsög-betegsége, és akár az új könyveket is behozzák, ha már elolvasták. Persze, inkább nem vesznek könyvet, mint igen, antikváriumokba ma már nemigen járnak, sokkal egyszerűbb a legtöbb embernek online kikeresni és megrendelni azt, amit szeretnének.
Az antikvarium.hu és a bookline mellett azonban, melyekkel akár ki sem kell lépni a házból, legfeljebb várni egy kicsit, néhány éve nagy népszerűségre tettek szert bizonyos közösségi oldalak.
Először a Moly, mely a mai napig az egyik legnagyobb bárki számára elérhető online könyves adatbázis, és ahol egyrészt a saját olvasmányokat lehet rendszerezni, másrészt csereberélni és üzleteket is lehetséges lebonyolítani.
Erre épült aztán rá a Rukkola, mely már kifejezetten a könyvek áramlását koordinálja, mégpedig egy pénzhelyettesítő pontrendszer segítségével. Az otthon megunt könyvekkel vagy duplikátumokkal elő lehet rukkolni, s ha valaki lecsap rá, azaz elhappolja, a néhai könyv tulajdonosa pontokat kap cserébe, melyekért cserébe azt a könyvet happolhatja el (alkalmasint valaki más elől), amire ő vágyott már réges-régen. Postaköltséget csak a küldött könyv jelent.
És ha valaki mindezek mellett pénz nélkül akar megszabadulni a könyveitől, esetleg újat szerezni, arra is van mód: minden évben megrendezik a könyvelhagyás hétvégéjét, amelyben nyilvános helyen kell hagyni a könyvet, hogy más megtalálhassa, és esetleg továbbadhassa, de ezt persze bármikor meg lehet tenni (igaz, a legtöbb olvasó embernek nehezére esik önzetlenül megválni egy könyvtől).
Végül vannak a nyitott polcok, akár egy-egy kávézóban, akár plázában, akár az utcán. Leveszel egy könyvet – hozol helyette másikat. Ez utóbbi két módszer persze lutri, hiszen kevés az esélye, hogy pont egy értékes és vágyott könyvre bukkan az ember a megunt helyett, de – ki tudja.
Addig is, ha valaki az olvasás és a papír alapú könyvek konkrét hasznát szeretné tanulmányozni, zarándokoljon el a Szabadság hídra. Ott ül Budapest egyik legolvasottabb hontalanja, egy szakállas-szemüveges úriember; a nap nagy részében antikvár könyv van a kezében, és teljes figyelmével azt olvassa. Úgy tűnik, aki egyszer igazán ráérzett az olvasás ízére, az nem hagyja abba semmilyen körülmények között.
