A szentség álmáért eltaszított asszony szót kér

Jostein Gaarder: Vita brevis – Park Könyvkiadó, 2015 – fordította Bernáth István – kemény táblás, védőborítóval, 180 oldal – ISBN: 9789633551660

A Sofie világával világhírűvé lett szerző könyvét, ha szerencséje van, világhírűvé teheti a tiltakozó egyház. Persze, lehet, hogy az római katholikus kommunikáció mára már megtanulta a leckét, s nem folytat ingyenreklám-kampányokat, amikkel eddig oly jól tolta azok szekerét, akiket ellenségeinek/ellenfeleinek vélt. (Például Dan Brown sikere elképzelhetetlen lett volna katholikus közreműködés nélkül.)

Szent Ágoston intelligens „kóstolgatása”, tehát maga a Vita brevis című fiktív dokumentumgyűjtemény igazi telitalálat.

Aurelius Augustinus fontos alakja az európai kultúrtörténetnek, s népszerű tagja a „szentek karának”. Műveinek némelyike másfél ezer éve velünk van, akkor is, ha nem tudunk róla. Ágoston gondolatai észrevétlenül is átjárják a kultúrember gondolkodását. Vallomások című, mindenki számára elérhető/elérendő műve pedig mindig is példamutató – ráadásul viszonylag gyakran forgatott – könyvnek számított. A Vallomásokra lehetett hivatkozni, s az olvasó emberek értették is, hogy miről van szó. (Azt hiszem, még uradalmi főkertész nagyapám is végigolvasta, legalábbis sokszor mondta, hogy „Ágoston is akkor lett szentté, amikor már nem esett nehezére!”.) A Vallomások című kötet – minden, korát megelőző megoldásával együtt – annyira „alapmű”, hogy még a szisztematikus gondolkodás is hajlandó készként, kikezdhetetlenként és teljesként elfogadni. Kérdés és ellenvetés nélkül.

• A Park Könyvkiadó tavalyi legnagyobb dobása talán a Tengeri birodalmak című Crowley-kötet volt!
• Anne Frank meséit is a Park Könyvkiadó jelentette meg.

Ezzel a kérdésfelvetés-mentes hagyománnyal szakított Jostein Gaarder, s tette ezt egészen zseniálisan: nem abba „kötött bele”, ami le van írva, sőt azt használta alapanyagként, kiindulásként. Minden, amiről Gaarder könyve szól, abból építkezik, amiről Augustinus feltűnően hallgat. Az igazán zseniális dolgok – mint ez a regény is – nem bombasztikusak, vagy nagyszabásúak. Gaarder nem tesz többet, csak megírja Ágoston történetének néhány fejezetét egy másik, legális nézőpontból.

Az elhagyott szerető, közös gyermekük eltaszított anyja vajon miként élhette meg azt, hogy szerelme a szinte személlyé tehető Önmegtartóztatásra hivatkozva taszította el őt magától? Miként lehetett együtt élni Augustinus meglehetősen erős akaratú anyjával, a szintén szentté avatott Mónikával? – ezekre a kérdésekre kapunk választ a Audiatur et altera pars! jegyében.

Emlékszel-e még, hogyan simogattad végig egész testemet, és ajzottad fel bimbóimat, mielőtt feltárultam előtted? Mennyire élvezted, mikor a magadévá tettél, testem illatától részegen! Nedveimtől feltáplálva! Majd odébbálltál és eladtál engem lelked üdvösségéért. Mekkora hűtlenség, Aurelius, micsoda bűn! Nem hihetek olyan Istenben, ki emberáldozatot követel. Olyan Istenben, aki egy asszony tönkretételével váltja meg a férfi lelke üdvét.

– olvashatjuk Floria Aemilia „leveleiben”, s a dolgok rendje szerint, a történet részleges ismeretében jogosnak tűnik a panasz. Egy elhagyott, összetört szívű asszony panasza! Egy olyan asszonyé, aki – bár fiút szült a Szentnek, még – arra sem volt méltó, hogy nevét feljegyezze a szentéletű hippói püspök.

Mindig van másik fél, s az áldozat hangja szinte mindig elveszik a zajban. Jostein Gaarder sikeres kísérletet tett arra, hogy az eltaszított, megalázott, gyermekétől elszakított asszony alakját megformálva igazságot szolgáltasson!

Továbbra is azt gondolom, hogy a saját esendőségével szinte kérkedő Augustinus vallomásainak helye helye van a kulturált emberek olvasmányai között, de mostantól azt is hozzáteszem, hogy közvetlen utána érdemes elolvasni Jostein Gaarder kötetét a Vita brevist! S ha valamely katholikus szerző – tükörbe nézés helyett – kifogást kíván emelni, akkor joga van megírni a saját történetét Szent Ágoston eltaszított asszonyáról! Ars longa, vita brevis…