+ Történelem

Vérfürdő a mediterrán strandokon

crowley

Ha igaza van a homeopátia híveinek, akkor – a Tengeri Birodalmak elolvasása után – én nem akarok fürdeni az Földközi-tenger egyetlen turistacsalogató részében sem!

Roger Crowley: Tengeri birodalmak (Végső csata a mediterrán térség feletti uralomért, 1521–1580) – Park Kiadó, 2014 – fordította Varga Benjámin – 450 oldal, keménytábla védőborítóval – ISBN 978-963-355-044-1

Ha elhiszem azt, amit a homeopaták a „víz emlékezetéről” állítnak, akkor tényleg nagy bajban vagyok, s csak reménykedhetek abban, hogy a Földközi-tenger vize szenilis fajta, s nem emlékszik arra a töménytelen vérre, kegyetlenkedésre és pusztulásra, amit magába fogadott a XVI. században, amikor keresztények és muzulmánok gyilkolták egymást halomra a legkegyetlenebb módszerekkel… a vallás nevében.

Roger Crowley könyve egy irigylésre méltón alapos történelmi munka, mégis – a sokszínű forrásoknak köszönhetően – olyasmi, amihez nem szokott hozzá a magyar olvasó. Annyi elmebetegségig hajtott fanatizmus, vér és kegyetlen brutalitás gyűlt össze a lapokon, ami túlszárnyalja a legdurvább horror-szerzők fantáziáját is. Egészen komolyan azt állítom, hogy nincs az a regény, nincs az a film, ami annyi gyomorforgató brutalitást el tudna hordozni fikcióként, mint amennyi ebben a könyvben szerepel tényként. Háborúk és csaták nélkül, csak a gályarabok hétköznapjait elemezgetve is olyan mély sötétségét lelhet az Olvasó, ami mai szemmel nézve elképzelhetetlen! Ha ilyesmiről hallunk manapság, akkor elszigetelt és extrém esetekről van szó, de a XVI. században ipari mennyiségben „használták fel” az emberi erőt úgy, hogy közben az ember embersége fel sem merült.

A vér nem válik vízzé, tartja a régi mondás, s míg vér helyett ezt ízlelgetjük, elmorfondírozhatunk azon, hogy miként válik a víz vérré, miként lesz az alig-meghódított tenger az ember és az emberség temetőjévé.

Crowley tudja a választ és – szerencsére különösebb moralizálás nélkül – ontja a tényeket… mindkét oldal forrásaiból. És ez a könyv fő erénye! A szerző igyekszik felülemelkedni a kulturális gyökerek adta elfogultságon, s egyforma mércével méri a keresztényeket és a muzulmánokat. Mindkét oldalon megtalálja a – távolról sem ideális – hősöket és a kegyetlenségükről elhíresült gonosztevőket is. Szulejmán ugyanúgy a történelem foglya és alakítója, mint V. Károly, vagy II. Fülöp: mindannyian emberek, akik jól-rosszul betöltötték történelmi hivatásukat! El kellene már felejteni azt a mítoszt, hogy a történelem a jó és a rossz végtelen harca. (persze, egészen kivételes, „kegyelmi pillanatokban” megeshet az is, de nem jellemző!)

Nézőpontunk egészen más, mint a történelem szereplőié, s ha van – politikusoknak üzenhető – tanulsága a könyvnek, akkor talán „csak” annyi, hogy az utókornak nem az a dolga, hogy igazolja a döntéseiket: a tények – ha rendelkezésre állnak – magukért beszélnek!

Márpedig itt vannak bőven tények, a XVI. század nagy tengeri ütközeteit a források nagy számának és sokféleségének köszönhetően gyakorlatilag napról napra (szinte óráról-órára) lehet követni. Észbontó ez az információgazdagság. mennyivel nehezebb és mennyivel érdekesebb lenne a saját Kárpát-medencei XVI. századunk, ha léptékében hasonló mennyiségű forrás állna rendelkezésre… Kérdezem mindezt úgy, hogy a Földközi-tenger háborúi kapcsán fel-feltűnik a Magyar Királyság is, mint befolyásoló tényező.

Bevallhatom, engem teljesen levett a lábamról, hogy egy angol szerző mediterráneumról szóló könyvében Kőszeg 1532-es ostromáról olvashatok! Még szerencse, hogy a Kiadó nem ilyen könnyen megvesztegethető, és vették a fáradtságot, hogy Korpás Zoltánnal egy „ami kimaradt”-jellegű utószót készítessenek! A Korpás-féle utószó teljessé tette azt az olvasmányélményt, amiről azt hittem, hogy nem nagyon lehet fokozni!

A szerző legfrissebb kötete Velencéről szól, ha fele ennyire alapos, akkor nagyon várom a magyar kiadást!

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top