A V.U.K. zenekar igazi családi vállalkozás: négy Fekete-testvér alapította, akikhez édesapjuk, az ismert jazz zenész, idősebb Fekete István is szokott csatlakozni, hogy vele teljesedjen ki az örömzenélés. A srácokkal is találkozhattunk már külön-külön más formációkban, például a The Carbonfools-ban, vagy a The Acoustic Loops-ban. Tavaszra várható első nagy lemezük. Egy igazi őszinte, játékos hangvételű anyag. Az indulásról, lemezkiadásról, koncertekről beszélgettünk, illetve a magyar nyelv szerepéről a hazai pop zenében. Schranez Rebeka interjúja.
Milyen zenei előképzettséggel rendelkeztetek az együttes alapításakor?
István: Állítólag nálunk mindenki zenész családból származik… Viccet félretéve: először Jánossal kezdtünk el együtt zenélni anyu növényes szobájában. Doboltunk, zongoráztunk, majd csatlakozott pár barátunk, s megalakult az Abandon. Utána a M.A.E. Quartettben (Maitinsky Anna Eszter) játszottam; a nagybátyám zenekarával tengerjáróhajókon zenéltünk, utána pedig bekerültem a The Carbonfools-ba.
János: Rengeteg helyen játszom, de főként most a The Acoustic Loops-ban, a Guca Partyzans-ban, illetve a V.U.K.-ban lehet találkozni velem. Emellett számos bandában közreműködöm még dobosként, beatboxosként.
Kétféle színházi előadás is köthető hozzám: az egyikben hangeffekteket, háttérzenét hozok létre csak beatbox-szal és elektromos dobbal; a másik egy gyerekműsor a Thália Színházban, ahol robotot alakítok, és gép hangokat utánzok.
Zoli: Nálam nagyon meghatározó élmény volt, hogy láttam Istvánékat gyakorolni a gimis barátaikkal. Ezen felbuzdulva később én is alapítottam egy rock zenekart, mely egészen az érettségiig létezett. Innen egyenes út vezetett a Kőbányai Zenei Stúdióba, ahova a bátyáim is jártak. Pillanatnyilag pedig a családi zenekarunk foglal el fő helyet a zenélésben.
Matyi: Beatlesen és Michael Jacksonon nőttem fel, ez azért sok mindent befolyásolt a zenei stílusommal kapcsolatban. Karácsonyi ajándékként kaptam meg az első gitáromat, ami után a többiek felvetették, hogy álljunk össze, én pedig tanuljam meg a dallamokat. Így kezdődött a közös zenélésünk.
Később én is a Kőbányai Zenei Stúdió növendéke lettem, most épp basszusgitározni tanulok. Persze nekem is volt előtte gimis zenekarom, de szétváltak az útjaink. Színházban is játszottam, gyerekműsorban szerepeltem Jánossal, de most nekem is a V.U.K. a legfontosabb.
Hogy látjátok, érdemes a zenekaroknak a mai körülmények között egy zenei stílust követniük, vagy inkább azoké a jövő, akik eklektikus hangzásvilágban gondolkoznak?
Zoli: Piaci szempontból nyilván egyszerűbb egy olyan zenekart eladni, ahol egy frontember van és egy stílus; hasonlítanak a számok, és minden állandó. Mi törekszünk inkább a változatosságra és az egyediségre: az előző Mika Tivadaros koncertünknél is meg lehetett figyelni, hogy mindannyian vokálozunk, de szólót is éneklünk, így kiegyenlítődnek a szerepek. A közönségünk pedig értékeli, hogy ilyenek vagyunk. Azt például nagyon szeretik, mikor János beatboxol is a dobolás mellett.
János: Véleményem szerint nem a stílus a fontos, hanem a tudatos üzenetközvetítés, amit a dalainkkal szeretnénk közvetíteni a rajongók felé. Nálunk ez az őszinteséget jelenti.
Manapság egyre kevesebb fiatalokból álló zenekar ír magyarul dalszöveget. Ti miért döntöttetek mégis úgy, hogy ezt az irányt választjátok? Az angol szóba sem jöhet?
István: Azért döntöttünk a magyar szöveg mellett, mert ez az őszintébb. Sokan azért írnak angolul, mert úgy az egyszerűbb témák is jól tudnak szólni.
Zoli: A konkrét műsor magyar szövegekből áll, de Istvánnal és Jánossal is írtunk már angolul. Amikor belevágtunk ebbe a formációba, úgy gondoltuk, érdemes megpróbálnunk ezt az irányt, bár tény, hogy nagyon nehéz olyan előadók után megszólalni, mint amilyen a Kispál és a Borz. A brit pop zenének is megvannak a saját törvényszerűségei, de a magyar szövegek nagyobb kihívást jelentenek.
Mikorra várható az albumotok és milyen stílus dominál rajta leginkább?
János: Valószínűleg március közepén jelenik meg a következő EP-nk, nem sokkal ezután várható a nagylemez.
István: Többnyire olyan számok lesznek rajta, melyeket már játszottunk, de ezeken felül egy-két új dal is kerülhet rá. Az egyiknek a munka címe „Franzin”, a másiknak pedig „Szabadság”, de persze ezek változhatnak még.
Mennyire látjátok értelmét a lemez kiadásának egy olyan korban, ahol az emberek inkább iTunes-ról vásárolnak, vagy Deezeren hallgatnak dalokat, és nem teljes anyagokat?
János: A lemezkiadás önmagában jó, hiszen egy kézbe vehető produktum a végterméke a folyamatnak. Persze az internetnek is megvan az előnye, hiszen bármi – akár dal, akár egy cover video – pillanatok alatt nagyon sok emberhez eljuthat.
Zoli: Novemberben másik 41 zenekarral abba a szerencsés helyzetbe kerültünk, hogy nyertes lett a pályázatunk az NKA által létrehozott Cseh Tamás Programban. A kezdeményezés igazából az induláshoz segít hozzá mindenkit, hiszen anyagi támogatást biztosítanak arra, hogy létre tudjuk hozni például az első lemezünket. Mivel a zeneipar megváltozott, nem igazán hiszünk abban, hogy a lemez eladásából jelentősen profitálunk majd, inkább eszmei értéke van számunkra és a közönség számára is.
Terveztek-e női előadóművészt is vagy zenészt bevonni a formációba?
Zoli: A „Finn csoda” című klipben szerepelt már női előadóművész, de még nem gondolkodtunk ezen hosszabb távon. Nyáron felléptünk három énekesnővel, akik szintén testvérek voltak. Előadtak acapella számokat, aztán közösen énekeltünk, lekísértük egymás dalait. De nem mondanám hagyományos együttműködésnek, hiszen ez csak egyszeri alkalom volt.
János: Elsősorban olyan számokat szeretnénk írni és előadni, melyek a saját gondolatainkat tükrözik. Jelen pillanatban nem szeretnénk az édesapánkon és a produceren kívül mást is bevonni az alkotásba.
Mi a helyzet a tekerőlant használatával? Nem gondoljátok, hogy ha ezt a hangszert is beépítitek a zenei hangzásvilágba, akkor kicsit elcsúsztok a világzene irányába?
István: Szerintem nem. Aki nem ismeri, azt gondolná, hogy nagyon is homogén a népzene, de ez is legalább annyira sokrétű és különböző, mint a pop.
Egy interjúban megkérdezték egyszer, hogy mennyire vagyunk kísérletező kedvűek. Ismerve magunkat, biztos vagyok benne, hogy a következő 10 évben is mindig lesz valamilyen újítás, nem tudunk leragadni egy témánál vagy irányzatnál.
János: Mindenki többféle hangszeren játszik, hiszen mi magunk is különbözőek vagyunk. Tehát kapaszkodjon meg a közönség, mert sose lehet tudni, mire számíthatnak tőlünk! Egyébként én például Skype-on keresztül szoktam gitározni tanulni.
Mi most a következő lépés? Láthatunk titeket mostanság valahol?
Zoli: Szerencsére van már egy pesti törzsközönségünk, így tudunk minden hónapban Budapesten koncertezni. Első lépésként a lemezt kell kiadnunk, majd forgatnunk még néhány klipet, miközben egyre több koncertezés következik, egészen a fesztiválokig. Legközelebb április 2-án lépünk fel a Kuplungban.
