Őrült szerelem (Amour fou). Rendezte: Jessica Hausner
Forgalmazza a Cirko Film. Bemutató: március 12.
Az Őrült szerelem című filmben egy furcsa szerelmi háromszög történetét követhetjük végig, amelynek az egyik szenvedő alakja történetesen Heinrich von Kleist, német drámaíró és költő, Kohlhaas Mihály megteremtője.
Az osztrák-német koprodukcióban készült film Cannes-ban debütált, márciustól pedig a hazai mozikban is látható Jessica Hausner filmje. A forgatást komoly kutatómunka előzte meg az alkotók elmondása szerint, mivel szerették volna a kosztümös filmek kliséit elkerülni, illetve a lehető legpontosabban akarták visszaadni a kor hangulatát. 1811-ben járunk, Berlinben.
Az Őrült szerelem című filmnek (nem összekeverendő az azonos című Ian McEwan-regénnyel; ahogyan az 1935-ös Peter Lorre-horrorfilmmel sem; nem beszélve Baby Gabi kellemetlen emlékű duettjéről) mégsem igazán Kleist a főszereplője, hanem szerelmének tárgya, Henriette (Birte Schnoeink), aki példásan neveli kislányát politikus férjével együtt. Férje egy igazi mimóza, aki tenyerén hordozza őt. Az asszony őrlődik a társadalom által elvárt nyárspolgári élet, illetve Kleist romantikus, de kissé beteges szerelme között.
A filmbeli Kleist (Christian Fredel) ugyanis nem egy főnyeremény: klasszikusan olyan, ahogyan a romantika korának spleenes művészeit képzeljük. Kleist nem is különösebben jó megjelenésű, inkább emlékeztet egy megkeseredett levéltári dolgozóra, mint egy bohém kocsmatöltelékre. És még meg sem említettük, hogy mit hadovál össze a sírig tartó szerelemről, illetve a lélek betegségeiről.
Persze nem szabad elbagatellizálni Kleist lelki életét, az azonban biztos, hogy Henriette-ben inkább egy ideált kerget, semmint egy valós szerelmet. Kleistnek nemcsak a lelke, de életének egyéb körülményei sincsenek rendben, a költő anyagilag is a csőd szélén áll, társadalmi megbecsültsége pedig ennek megfelelő. Nem csoda, hogy Kleist tudatába befészkelődik az öngyilkosság gondolata, azonban azt is kitalálja, hogy nem egyedül, hanem egy nővel szeretne meghalni. Amikor Henriette úgy értesül, hogy halálos betegségben szenved, még erre a képtelen is hajlandó lenne vállalkozni.
A háttérben pedig ott figyel Vogel úr, Henriette férje, aki egészen döbbenetes lelki egyensúlyról tesz tanúbizonyságot. Ajtócsapkodás helyett sztoikus nyugalommal veszi tudomásul, hogy imádott feleségét egy girnyó firkász próbálja lecsapni a kezéről, és még így is mindent megtesz Henriette gyógyulásáért. Ily módon alakul ki a fent említett háromszög, amelynek erőviszonyai a filmben percről percre változnak, így tartva folyamatosan izgalomban a nézőt.
Az Őrült szerelemben az a fantasztikus, hogy bár tetten érhető Kleist bánatos világnézete, a filmben mégis folyamatosan vigyoroghatunk a romantika túlkapásain. Kleist képtelen szenvedései, Vogel úr kedves életképtelensége, Henriette naiv eszmefuttatásai mind mosolyt csalnak a néző arcára. De a legjobb mégis az, mikor Henriette merev, nyárspolgár édesanyja a jelentéktelen költő szemébe mondja, hogy azért mégiscsak Goethe az igazi. Mondja ezt annak a jelentéktelen költőnek, aki halála után a legnagyobb klasszikusok közé katapultált.
