Múlt heti cikkünkben a suksükölésről, a szlengről és az „özésről” írtunk Sándor Klára nyelvész Mit árul el rólunk a beszédünk című előadása kapcsán, most viszont azt is megtudhatjátok, hogy miért „magyarkodunk” külföldön, miért használják inkább a nők a sztenderd nyelvet, és mitől olyan összetartóak az ír férfiak.
A szegedi nyelvész identitásunk jelzésére példaként említi, hogy nyaraláskor azonnal felerősödik a magyar identitástudatunk is. Nem magyarkodásból jön elő, hanem mert egyszerűen a hazaitól eltérő kulturális elemekkel találkozunk. Itthon ugyanis normális esetben, szükségtelen a homlokunkat teletűzdelni magyar zászlóval, anélkül is tudják rólunk, hogy magyarok vagyunk, de legalábbis feltételezik.
Sokan visszafogottan derülnek a teremben, amikor Sándor Klára megjegyzi, hogy magyar identitásunk kétféleképp aktiválódik a horvát tengerparton: 1. húzunk innen, ezek magyarok. 2. de jó, menjünk oda hozzájuk, hiszen ők is magyarok. Utóbbi egyébként akkor fordul elő inkább, ha már huzamosabb ideje kint élünk valamilyen távoli országban.
Gyökereink rejtett kódja
A sztereotípiák, vagyis az adott nyelvi jelenségről alkotott véleményünk is azonnal megjelenik egy ismeretlennel való találkozásunkkor: ha suksüköl, akkor biztos bunkó, ha özik, akkor meg szegedi. Olyan is előfordul, hogy a véleményünket ugyan nem hangoztatjuk, de be tudjuk azonosítani a másikat. Bizonyos jeleket viszont csakis a nyelvészek képesek dekódolni, mivel az sem a beszélő, sem az értelmező számára nem tudatosul legbelül, vagyis rejtve jeleznek: arról, hogy földrajzilag honnan származunk, azon belül melyik településről, sőt, az adott településen belül melyik részről.
A legérdekesebb viszont az, hogy elsősorban nem a saját műveltségünk határozza meg a nyelvi kifejezési módjainkat, hanem szüleinké, azon belül is az édesanyánké, hiszen otthon tanulunk meg beszélni. A nemek közti különbség itt is tudat alatt érvényesül: a nők sokkal inkább a sztenderdet beszélik, de nem azért, mert igényesebbek, hanem, mert zömmel kizárják őket a férfiak által létrehozott, rendkívül szűk kapcsolati hálóból. Sándor Klára azért gyorsan hozzáteszi, hogy néhány nő ennek ellenére is képes beilleszkedni a zárt közösségekbe, ezáltal pedig ugyanúgy fogja kifejezni magát, mint a többi férfitag.
Ezért olyan összetartóak az ír munkások
Az általunk használt nyelvváltozatot viszont leginkább a társas kapcsolataink határozzák meg, magyarán, hogy kikkel vesszük körül magunkat. Léteznek olyan sűrű, vagyis zárt csoportok, ahol a nyelvhasználat presztízse rendkívül erős, erősebb a sztenderd nyelvváltozatnál is, amelyet alapvetően a társadalmi presztízs jelzésére használunk. A jelenséget például az írországi munkáskerületekben lakó férfi csoportoknál is megfigyelték: mivel ők egy helyen laknak, ugyanannak a focicsapatnak drukkolnak, együtt járnak horgászni, dolgozni, kocsmázni, épp ezért nagyon fontos számukra a sajátos nyelv, amellyel azonosítani tudják magukat csoporttagként. A nyelv állandóan velünk van, nem lehet kiküszöbölni, ebből kifolyólag pedig sokkal inkább erősíti a csoportidentitást mint mondjuk a csoportra jellemző hajviselet vagy öltözködés. A nyelvi kifejezés ugyanis visszahat a csoportidentitásra, hiszen folyamatosan megerősíti azt: igazi csoportösszetartó ereje van.
Az elektronikus kütyük összehoznak
A stílusváltozatossággal nemcsak csoportidentitásunkat, hanem a csoporton belüli helyünket is tudattalanul kifejezzük. Gyakorlatban ez annyit tesz, hogy formális közegben nem tudunk informálisan beszélni, de otthon a családdal jó, ha az utóbbi érvényesül, különben kimértnek, sőt mi több szigorúnak tartanak majd minket – jegyzi meg Sándor Klára. Társadalmi pozíciónk mellett a szerepünk, az életkorunk, a nemünk, sőt még a közlési csatorna is árulkodhat identitásunkról.
Egyesek telefonon keresztül sokkal könnyebben megnyílnak, mint szemtől szemben, az azonos neműek pedig hamarabb összetegeződnek, pláne, ha még azonos életkorúak is. Bár azt hihetnénk az e-mailek és telefonos kütyük világában inkább elidegenedünk egymástól, valójában szorosabb és bensőségesebb kapcsolat alakulhat ki köztünk, mint például a 19. században. Mindenki ismeri azt az érzést, amikor egy rettenetes nap után jön egy váratlan, szerelmes sms társunktól, vagy a Nagyi mióta Skype-ot használ nem érzi már magát annyira egyedül.
Az identitáskifejezés azért is különösen fontos számunkra, mert a csoportkohéziót erősíti: egyrészt a mi csoportunkra jellemző nyelvhasználat elválaszt minket más csoportoktól, másrészt minél erősebb a csoportok közötti elkülönülés, annál inkább erősíti azt az adott csoportot belülről, vagyis stabilitást és biztonságérzetet ad.
A cikk előző részét itt találod.
