Szentek combján pihenő, közben maszturbáló férfit, egymás lábfejét szopogató srácokat és Krisztus vérét mohón nyelő ifjakat is láthatunk Silard Isaak Szent és profán című tárlatán, amelynek a Godot Galéria ad otthont március elejéig.
Micsoda istenkáromlás, hördülhetnek fel jó néhányan, miközben ezeket a sorokat olvassák, és vizuálisan urambocsá’ megjelenítik fantáziájukban a fentieket. Mert valamiképpen biztos bekattan egy-egy kép, akkor is ha nem akarjuk, ha prűdnek mondjuk magunkat vagy ha keresztbe tett kézzel tiltakozunk: Mi? Ilyet? Soha! Még legvadabb álmainkban sem gondolnánk! A korábban teológiát hallagató református lelkész Silard Isaak, polgári nevén Izsák Sipos Szilárd viszont igen. Egészen pontosan álmaiban gondol effélékre, ébredés után pedig megfesti azokat. Valahogy úgy, mintha egy múzeumban járkálna, és neki csak le kellene másolnia a képeket – ahogy egy interjúban mondta nemrég – ő csak „a munkás”.
Száj nem marad szárazon
A provokatív, olajjal készült festményekre egyébként mondhatunk bármit, csak azt nem, hogy hidegen hagyják az embert. Mindegyik darab egy-egy bizarr rejtvény, amelynek legtöbbjén tombol az erőszak a vér és az ondó, de a három közül valamelyik biztosan. Ott van például a „Szent Flóra, Lucilla, Priscus, Sergius és Bacchus” című festmény, amely már méretét tekintve (240 cm x 110 cm) is fenyegető a Godot Galéria emeleti, viszonylag alacsony terében, mivel a kép aurája egyszerűen több helyet kívánna. Úgy szintén fenyegetőnek érezzük a kezükből revolvert formáló férfiakat, továbbá megzavarodunk egy pillanatra az ifjak száján fénylő, kissé átlátszó, fehéres színű testnedv látványától, hiszen az fura módon nem az egymás mellett feszítő hölgyek szájára tapad.
Az erős kontúrokkal körülhatárolt képeken leginkább a fehér, a fekete, a sárga és a vörös színek dominálnak, pont mint Apellész, Nagy Sándor festőjének képein. A Kre. e 340-300 között élő festő mestere volt a körvonalrajznak, és a legenda szerint ő festette a művészettörténet első szelfijét, azaz önarcképét. Apellész szentként tűnik fel a keresztre feszített Krisztust ábrázoló Isaak-festményen, az Úr vérét kéjesen iddogálva, mellette pedig Szent Nárcisz figyeli áhítattal a szenvedő Jézust. Valószínűleg ezt már csak mi magyarázzuk bele, de találunk némi összefüggést Apellész és Silard Isaak színhasználata – leszámítva a kék színű glóriát és a háttérben meghúzódó zöld növényzetet – között, nem beszélve az Isaak festményein is megjelenő erős kontúrrajzról. És ha már a szelfit is szóba hoztuk: a jelenleg Baselben élő művész önmagát is megfestette egy viszonylag kicsi (70,5 cm x 64,5 cm) vászonra, magát papi reverendában, glóriával a fején, imádkozó kézzel ábrázolva, olyan ájtatos tekintettel, mintha azt mondaná, mosom kezeimet, a teremben lévő képeket nem is én készítettem.
A szenten maszturbáló fiú esete
A Szent Donáta című képen megjelenő, a nő combján pihenő maszturbáló fiú megjelenítése egyébként nem zavaró, kicsit olyan, mintha a naiv művészet határán táncoló felnagyított képregénykockát néznénk. A nő teste fedetlen, arcát és nyakát vér borítja, a letolt nadrággal önkielégítő figura lábát pedig egy szőke fiatalember nyalja élvezettel.
Az összesen tíz képet bemutató kiállításon találunk vérben pancsoló szenteket, egymás lábfejét szopogató srácokat és egy nő melléből tejet habzsoló férfiakat, az utóbbi mellesleg Baricco Emmaus-át juttatja eszünkbe, amelynek egyik bekezdésében két férfi elégít ki egyszerre egy gyönyörű fiatal lányt. Itt is valami hasonló történik, bár a hölgy arcáról inkább valamiféle küldetéstudat olvasható le. (A Lukács Evangéliumában szereplő Emmaus egy Jeruzsálem mellett fekvő város, ahova a feltámadás estéjén hazatartva két tanítvány, Kleofás és társa összetalálkozott egy idegennel, akit meghívtak a házukba. Az idegen megáldotta a kenyeret, megtörte és odanyújtotta nekik, ekkor felismerték benne Jézust.)
A testnedvekben bővelkedő, óriási méretű vásznak mellett a kiállítás legkisebb képe (50 cm x 40 cm) billenti helyre az egyensúlyt: egy három virágszálból álló vibráló liliom csokor, amely azt a benyomást kelti, hogy a ránk rakódott mocsok ellenére, lelkünk legmélyén valójában mindannyian tiszták vagyunk.
