Három világhírű festőművész, Picasso, Dalí, és Modigliani, akikkel már az általános iskolai művészettörténeti órákon is megismerkedünk, ám brutális oldalukról vajmi keveset tudunk. Ki mondaná meg például Picasso Síró nőjéről, hogy valójában nem is a spanyol polgárháború allegóriája.
Nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy Picasso rengeteg nővel folytatott szerelmi viszonyt. Azt viszont már kevesebben tudják a neves művészről, hogy szadomazochista hajlamát múzsáin élte ki. A számtalan nő közül Dora Maar, aki maga is elismert fotósként dolgozott, első látásra lenyűgözte Picassót késes performanszával, valamint kifogástalan spanyol nyelvtudásával. Nem csoda, hogy hamar rábólintott a férfi meghívására, és a kezdeti modellkedésből kilenc éven át tartó viszony bontakozott ki. A nála 26 évvel idősebb művész, hamar felfedte hálószoba-titkát a nő előtt: valósággal rajong a szadomazo szexért, partnereit pedig alárendelt, „szolgai” viszonyba kényszeríti, esetleg „Anya-fiú” szerepjátékba vonja be. Noha Dora Maar állítása szerint gyakran élvezte is ezeket az együttléteket, a barátok elmondásaiból azonban kiderült, hogy Picasso többször is az ájulásig verte szerelmét, majd órákon át hagyta eszméletlenül heverni a műterem padlóján. Évtizedekkel később a nő egy interjú során elárulta, hogy valójában nehezére esett ezt a szerepet eljátszani, és rengeteget sírt a híres művész brutális szexuális játékai miatt. Egy idő után ráadásul már csak rettegett a festőtől, mégsem tudott kilépni az áldozatszerepből. Ezeket a pillanatokat örökíti meg Picasso számos festményén, ahol a „síró nő” a legkedveltebb motívumává válik.
A Síró nőt ugyan a művészettörténet a Guernica című festmény folytatásaként tartja számon – így utalva a spanyol polgárháborúra – valójában azonban a szexuális erőszaktól szenvedő Dora Maar fájdalmát örökíti meg – olvasható Andrew Brink amerikai pszichiáter könyvében.
Dora számomra mindig is egy síró nő volt… és ez fontos, mert a nők valóságos szenvedő-gépek
– nyilatkozta egy interjúban az ominózus festmény kapcsán Picasso.
Csonttörő Dalí
Gala, aki Picasso műtermében is többször megfordult korábbi férjével, a szürrealista költő Paul Éluarddal, megihlette az akkori művészvilágot: Andre Breton író, Louis Aragon költő és Max Ernst festőművész is menthetetlenül beleszeretett a fiatal nőbe. Ernsttel és Éluarddal egyébként három éven át éltek édes hármasban, mígnem megjelent a színen Salvador Dalí, aki lesöpörte Ernstéket, és elvette feleségül a nőt: a spanyol művész attól kezdve „Gala Dalí” néven írta alá festményeit, mondván, többnyire múzsája vérével alkot, ám bizonyos feltételezések szerint ez akár a szó szoros értelmében is igaz lehet. A nő ugyanis a halálos ágyán árulta el a nála 57 évvel fiatalabb multimilliomos szeretőjének, a Jézus Krisztus Szupersztárból ismert Jeff Fenholtnak féltve őrzött titkát: Dalí többször is bántalmazta őt, egy durva veszekedésük során pedig még a csípőjét is eltörte. Utóbbi állítást röntgenfelvételekkel is alátámasztották a múzsa halála után.
A mítosz szerint Dalí a Galának vásárolt kastélyba kizárólag felesége írásos engedélyével léphetett be, ám a színjáték minden bizonnyal csak a külvilágnak szólt: a férfi nemcsak az asszonyverésben jeleskedett, hanem szexuális életük is meglehetősen furcsán zajlott. Dalínak tudniillik, semmi kifogása nem volt a Gala és az ex-férj Paul Éluard viszonya ellen, sőt, kifejezetten arra ösztönözte szerelmét, hogy minél több férfival feküdjön le a szeme láttára.
Az utcán pofozkodó Modigliani
Nemcsak Dalí, hanem Modigliani is verte feleségét, az általa csak „egyetlen szerelmemnek” becézett Jeanne Hébuterne-t. Az akkor már híres művész eleinte még leszólítani sem merte a gyönyörű festőnövendéket, így csak távolról készített számtalan ceruzarajzot a törékeny és egyébként tehetséges nőről. Napokon át csak leskelődött utána, de végül megszólította a lányt, aki figyelmesen végighallgatva a festőt halkan csak annyit szólt: Viszontlátásra holnap! És innentől kezdve felgyorsultak az események. Jeanne a szülei tiltása ellenére is a festőhöz költözött, és csak akkor ment haza látogatóba, amikor véraláfutásai és lila foltjai halványodni kezdtek a testéről. Modigliani ugyanis éveken át verte. Bár a művész addigra hasist már nem, „csak” alkoholt fogyasztott rendszeresen, agresszív dühkitöréseit múzsája testén vezette le.
A festő brutalitása a nyílt utcán is megnyilvánult: egyik barátjuk a költő André Salmon látta, amint Modigliani megpofozza és a hajánál fogva húzza végig Jeanne-t, sőt többször neki is löki a nőt a Luxemburg park kerítésének. A járókelők persze nem léptek közbe, még maga a költő sem, mindössze néhány lépésre lemaradva mögöttük, rákiáltott Modiglianira, hogy „elég volt”.
A félszeg Jeanne Hébuterne beleragadt az áldozatszerep ördögi körébe, amiből csak látszólag könnyű kilépni, valójában nem: eltűrte, hogy szerelme éveken át bántalmazza, a legendák szerint pedig végig méltósággal viselte sorsát, mintha valamely korábban elkövetett bűnéért vezekelt volna. Időközben született egy gyermekük is, akit Jeanne szülei neveltek fel, a művész pedig állítólag megszelídült valamennyire, mert a nő mellett kevesebbet ivott. 1920. januárjában viszont Modiglianit súlyos állapotban szállították kórházba, ahol néhány órára rá meg is halt. A mindvégig hűséges Jeanne képtelen volt elszakadni tőle, magából kikelve ordított, hogy egyedül akar maradni férje holttestével. A halottasházból hazaérve, második gyermekével a hasában, kiugrott a műteremlakás ablakából és szörnyet halt.
