+ művészet & politika

Elhunyt Sneé Péter

sneé péter

Hatvankét évesen elhunyt a rendszerváltás előtti demokratikus ellenzékhez tartozó Sneé Péter, a kilencvenes évek neves publicistája, szabadelvű író, blogger (Lyuk a végtelenben).

  • sneé péter
  • sneé péter

Hatvankét évesen elhunyt a rendszerváltás előtti demokratikus ellenzékhez tartozó Sneé Péter, a kilencvenes évek neves publicistája, szabadelvű író, blogger (Lyuk a végtelenben) – értesült a nol.hu.

Krassó Györgynek Gyuri után címmel állított emléket, 2007-ben írt memoárjának címe: Az én 1988-am. A könyv szerzői kiadásban jelent meg.

A Lyuk a végtelenben című facebook blogjában január 10.-én ezt írta:

Jelentések

jön majd, jön az élet

télre, nyárra

jön majd, miért késne?

jön majd, bizonyára.

           *

mély völgyet követ

a hosszú alvás magassága

 

Január 7.-ei bejegyzésében pedig Putyint szólította meg:

Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin úrnak

az Orosz Konföderáció Elnökének

         Elnök Úr!

A magyar társadalom zöméhez hasonlóan magam is döbbenten értesültem tervezett budapesti látogatásáról. Bármekkora udvariatlanságnak tartsa is, nem hallgathatom el, hogy hazánk kormányával ellentétben a legkevésbé sem örvendek elhatározásának. Az Orosz Konföderációval, melyet pillanatnyilag az Ön személye jelképez, semmiképpen sem rokonszenvezek, despotikus hatalmi berendezkedését, gyűlöletes bel- és külpolitikai módszereit megvetem és elutasítom.

Annál mélyebb tisztelettel viseltetem nehéz sorsú polgárai iránt, mivel a rájuk mért szenvedések dacára ragaszkodnak emberségükhöz és önfeláldozó bátorsággal fordulnak szembe az Önhöz hasonlóan hatalmi tébolyban tobzódó, esztelen zsarnokokkal, akiknek észjárásáról és ténykedéseiről évszázados, kollektív emlékezetünkből kitörülhetetlen tapasztalattal bírunk mi, magyarok is.

Bár csodálom és kedvelem az orosz kultúra páratlan alkotásait, azok mégsem teszik vizitjét kívánatosabbá, tűrhetőbbé, vagy akár csak elfogadhatóbbá szememben. Ezért a tőlem telhető legudvariasabb formában kérem Önt: személyes jelenlétével ne szerencséltessen minket!

Budapest, 2015. január 7.

                                                        Sneé Péter

                                                     csöndes ellenzéki

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top