Még január végén közöltük A halál nem létezik kvantumfizikai érvek szerint című cikket, amelyben Robert Lanza kutatási eredményeiről számoltunk be:
A kutató szerint, amikor a test „elemei” lemerülnek, még 20 watt „információs energia” marad. A kvantumfizika eredményein alapuló elmélet az egyetlen univerzum helyett „multiverzumról”, párhuzamos világokról beszél, alapja a biocentrizmus, amelyről itt már írtunk.
A cikkre eddig több tízezer olvasónk volt kíváncsi. A jószerencsénk úgy hozta, hogy az olvasók között volt Kiss J. Zoltán, független kvantum energia kutató, aki eddig ugyan nem foglalkozott, a téma spirituális vonatkozásával, de a cikk nyomán, folytatva a kolléga gondolatmenetét, izgalmas következtetésekre jut. A kutató kommentjét itt külön cikkben, az ő engedélyével közöljük.
Észrevétel „A halál nem létezik kvantumfizikai érvek szerint” c. 2015-01-21-i R. Lanza cikkhez.
Az ötödik könyvemet írom relativitás-elméleti és kvantumfizikai kutatásaimról és egyik könyvemben sem foglalkozom spirituális témákkal. Ezen kutatás „hozadékául” azonban arra a megállapításra jutottam, hogy halálunk után valóban marad kvantumimpulzusunk, ami tovább él. Ez nem azt jelenti, hogy a halál nem létezik, vagy nem halunk meg, hanem azt, hogy kvantumhatásunk örökre megmarad. Kevésbé feltűnően én úgy mondanám, hogy marad egy véglegesen kis értékű kvantum impulzusunk, amikor meghalunk. Ez a kvantumimpulzus azonban nemcsak halálunkkor, hanem életünk során folyamatosan képződik, így tulajdonképpen létrehoz egy csakis hozzánk kapcsolódó, illetve a hozzánk hasonló „lelkekhez” tartozó téridőt.
Megállapításom rövid magyarázata az alábbiakban olvasható.
Az elemi folyamatok ciklusban működnek. Ezeknek az elemi ciklusoknak az a természetes jellegzetessége, hogy az elemi folyamat kvantumhajtóereje nem fejeződhet be nullára való kifutással, mert a ’semmi’, mint olyan, nem létezik. Ez egyrészt azt okozza, amit entrópia néven már ismerünk: a folyamatciklus egyre kisebb és kisebb energia értékű. A másik, ami azonban most ennél fontosabb, az az, hogy a kvantum hajtóerőben ott marad egy feldolgozatlan kvantumimpulzus, mert hiszen ez az a hajtóerő, ami nem fogyhat le nullára.
Azt senki nem kérdőjelezi meg, hogy bennünk elemi folyamatok zajlanak. Durvábban fogalmazva úgy is mondhatom, hogy elemi folyamatokból állunk. Így az elemi folyamatainknak nyilvánvalóan kvantumhatása is van a kvantumtérre.
Az egyik hatás a kimérhető auránk. Elemi folyamataink intenzitásának hatása mindenki körül kialakítja a maga saját személyes auráját, kvantum terét. (Ezzel semmi újat alapvetően nem mondtam.) Az aura egy kvantumkonfliktus. Ennek a konfliktusnak a nagysága attól függ, mennyire is vagyunk mi magunk elemi szinten „kvantum-jók”, mennyire vagyunk egyensúlyi vagy egyensúly közeli állapotban.
A másik hatásunk, az az a kvantumimpulzus, amelyet minden elemi folyamatunk minden ciklusa végén gerjeszt és amivel mi valamennyien folyamatosan tápláljuk a kvantum teret. Ez a kvantumimpulzus mindig végtelenül kis értékű (amit most 20 W körüli értéken ki is mértek), akár jól vagyunk akár rosszul. Kvantum impulzusaink meg nem szűnhetnek, mert semmivé nem válhatnak, ezért megmaradnak halálunk után is.
Mindig bólogattam nagymamámnak amikor azt mondta hogy „kisfiam a lelkünk az örök”, sosem gondoltam volna, hogy ennek kvantumfizikai bizonyítékát majd le lehet vezetni. És íme…
A folyamatosan gerjesztett, végtelen kis intenzitású kvantumimpulzusunkon keresztül, akár akarjuk, akár nem, kapcsolatban vagyunk a kvantumtérrel. Ez szigorúan kvantumimpulzus kapcsolat. De…
A kvantumtér végtelen mennyiségű kvantum impulzust tartalmaz. A ránk vonatkozó intenzitás minden bizonnyal tartalmaz genetikai és más indíttatásúakat is. Ha ez így van, akkor személyes impulzusunk – még életünk során – hasonló intenzitásúak csoportjához fog kapcsolódni. Ezt a kapcsolatot nem is kell keresnünk, mert mi vagyunk az a „rádió” ami ezt a kvantumteret a megfelelő frekvencián befogja.
A kvantumtér nem hosszúsággal mérendő, hanem intenzitással. Pontosabban, kvantum-kommunikációs sebességünk jellemzi a kvantumteret, a téridőnket.
A végtelen kvantumtérben végtelen mennyiségű kvantumimpulzus van, amit mi magunk is folyamatosan táplálunk saját kvantumimpulzusunkkal. Így kapcsolódunk a hozzánk tartozó téridőhöz.
Zoltán J. Kiss vagyok, Független Kvantum Energia Kutató. (www.quantumzk.com)
Azért független, mert az elemi és a kvantumfizika folyamatbázisú vizsgálatával foglalkozom, ami alapvetően tér el a hagyományos hivatalos fizika részecskeszemléletétől.
A bejegyzés olvastán kérdéssel fordult a kutatóhoz egy olvasónk:
A választ, a cikk alján lévő kommentben olvashatjátok.