A vágy villamosa olyan darabja Tennessee Williams-nek, amit nem könnyű elfelejteni. Szépen beleillik az amerikai irodalom „déli gótikus” irányzatába, amely az 1800-as években virágzó, Edgar Allan Poe és Sheridan Le Fanu által jegyzett gótikus irodalmi stílus vámpírokkal, kísértetekkel, átkokkal és rejtélyekkel átitatott világában gyökerezik. A déli vonal többnyire mélyen elferdült karaktereket ábrázol fülledt, pusztulásra kárhoztatott környezetben, akiket akár a vudu is érdekelhet, bár ez nem követelmény.
Az alkohol és az őrület
Tennessee Williams műveiben előszeretettel feszeget valamilyen nemi kérdést, elmebajt, nimfomániát, vérfertőzést, agressziót, az ember szélsőségesen kisarkított oldalait. Tavaly márciusban előkerült tőle egy ismeretlen novella. Soha nem bocsátotta meg szüleinek, hogy szeretett nővérén, aki skizofréniában szenvedett, lobotómiát hajtottak végre, amitől egész életére cselekvőképtelenné vált. Ő maga alkoholproblémáktól, és depressziótól szenvedett, szexuális orientációja miatt kívülálló volt egy konformista közegben.
A negyvenes években bemutatott darab hozza Williams stílusát, a látható események mögött mindig ott bujkál az a fajta felpiszkáló, kimondatlan lényeg, amiért jó színházba menni. Tele van apró utalásokkal, a karakterek egy-egy jellemző mondata kulcsszerepet játszik a történetben. Ezért nagyon izgatott lettem, amikor megtudtam, hogy Kulcsár Noémi rendezésében, koreográfiájában táncnyelven is meg lehet nézni ezt az ütős drámát a MU Színházban.
Mutatom, hogy mindenki értse
A tánc kiválóan alkalmas arra, hogy bemutasson olyan finomságokat, amikre a szó nem elég. Érzelmet, indulatot, fájdalmat, lelkesedést, hazugságot, tragédiát, mindent el lehet táncolni, nem kell más közös nyelv. Blanche Dubois, a főszereplő özvegy (ezt nem tudjuk meg a koreográfiából, pedig férje azután lesz öngyilkos, hogy Blanche rajtakapja egy férfival), beállít egy szál bőrönddel húgához, Stellához és annak férjéhez, Stanleyhez New Orleans-ba.
Blanche mindenáron igyekszik megőrizni az arisztokrácia illúzióját, hiszen egy egész birtokot veszített el a gonosz rokonok miatt, Stanley pedig őszinte munkásember, aki nem szereti a látszatot, és büszke rá, hogy saját munkájából eltartja a feleségét. A közöttük húzódó feszültség finom árnyalatai elsötétülnek, egészen az őrületig.
Lőrinc Katalin táncolja ezt a szomorú karaktert, gyönyörűen kifejezve a benső konfliktusait. A legtöbb olyan fontos momentum, mint például Blanche örökös fénykerülése (nem akarja megmutatni valódi korát) egyértelműen, kellékekkel látszik a színpadon.
Súlyosból könnyűt
Kíváncsi lennék azonban, mennyire értelmezhetőek ezek az mozzanatok a történet ismerete nélkül. A darab ajánlója tele van hívószavakkal, szenvedélyes szerelemmel, viselt dolgokkal, és lelepleződéssel, de valahogy egy szó (és mozdulat) sem esik a további rétegekről, ez a változat nagyon légiessé vált a súlyos titkok kihagyásával. A zene megtámogatja ezt, nagyon passzol, de inkább háttér, mint önálló erejű rész, néha észrevehetetlen.
Látványosra sikerült Kulcsár Noémi rendezése, a darab ismeretében élvezhető is, és könnyű hozzágondolni a kimaradó, támogató apróságokat. Azonban ha valakinek ismeretlen, az ne ebből a változatból akarja megismerni Tennessee Williams mélységeit.
