Egyelőre még ott tartunk, hogy a művészvilágból könnyebb pszichiátriára jutni, mint fordítva. A Morvacsik Alapítvánnyal szoros összefüggésben működő, tavaly nyílt Budapest Art Brut Galéria arra tesz kísérletet, hogy a pszichiátriától a művészetig vezető utat járhatóvá (járhatóbbá) tegye.
Kovács Emese, a BAB Galéria igazgatója: Huszonegy intézményt kerestünk meg, akik közül tizenhárman tudtak anyagot küldeni erre a kiállításra. Nyolc intézmény jelezte, hogy jelen pillanatban nincs olyan alkotójuk, aki dolgozna, illetve számtalan olyan alkotót kerestünk meg, aki egyetlen intézményhez sem kapcsolódik, hanem már régóta velünk együtt dolgozik… Szándékosan nem tüntettük fel, hogy ki melyik intézményhez tartozik, mert azt szerettük volna, ha mindenki saját jogon, saját neve alatt vesz részt. [fotó: Csata Judit]Az Art Brut hazai mesterei címmel megnyitott kiállítás (újra) azt bizonyítja, hogy a magyar art brut nem csak az alkotók szerint érdemel figyelmet. A félszáz alkotó nyolcvanöt művét felvonultató sokszínű kiállítás anyagának válogatásához sikerült megnyerni Gaál József festőművészt, és Beke László művészettörténészt is.
Gaál József: Az art brut, a nyers művészet egy nagy keretfogalom, ami sokszor csak egy címke, hiszen a stílusgazdagság szinte végtelen. Minden egyes ember a saját univerzumát, a saját lelkét vetíti ki, vagy éppen, hogy nem vetíti ki, csak rejtve, lefojtva, maszkot viselve, stílus mögé bújva jelenik meg. Mégis mondhatjuk, hogy ez egy gyónás, és itt van talán a nyers művészetnek a kulcsa: valami nagyon közvetlen, nem indirekt, hanem egy-az-egyben megjelenítés… [fotó: Csata Judit]A megnyitó a maga esetlenségével és esetlegességével is élmény volt: pontosan meg nem határozott okok miatt a közönség összetétele jócskán eltért az ilyenkor szokásostól! Nem, vagy csak kis számban képviseltették magukat a fennkölt bölcsészek, és nem jöttek el a pogácsahiénák sem. Akik megjelentek – érintettek és valódi érdeklődők – azok viszont tisztában voltak a kiállítás súlyával és fontosságával… ami jócskán túlmutat a terápiás célú foglalkozások népszerűsítésén.
Beke László: Énnekem ne köszönje meg senki, hogy beválogattam, tudniillik, nem erről van szó, persze, válogatunk, ha válogatni kell, de ez egy nagyon-nagyon szubjektív dolog, amibe mi legalább annyira tévedhetünk, mint bárki más. Mindenki részese ennek a játéknak, azok is játszanak, akiknek csak a vetítőn vannak a dolgai. Sőt, azok is akiknek a művei otthon vannak. [fotó: Csata Judit]A BAB egy nonprofit galéria, a képek alatt nincsenek árak, és ez – most még – jól is van így, de az alkotások némelyikét leesett állal szemlélve óhatatlanul felmerül a kérdés: a mostani szárnybontogató megmutatkozást mikor és hogyan követi majd a „piac”? Vajon a BAB képes-e, akarja-e menedzselni – „futtatni”(bocsánat) – felfedezettjeit, vagy esetleg kereskedelmi galériákra marad ez a lehetőségekkel teli felelősség?
B. Emese: Először, ha nem baj, akkor szeretnék egy kis figyelmet kérni, mert szívesen elmondok pár dolgot arról, hogy mit és miért csináltunk, viszont úgy nagyon nehéz, hogy mindenféle más is zajlik a teremben. Én is alkotó vagyok. Én viszonylag jó helyzetben vagyok, mert dolgozom, csak van néhány viszonylag komolyabb problémám. Számomra arról szól ez a történet, mint művészetterápia, hogy mindazokat a dolgokat próbálom kifejezni a képekkel, amik bennem zajlanak. Olyan ez, mint egy napló, ha sorra veszem a képeket, akkor ott van benne, amit akkor éreztem. Az elkeseredettség és a kilátástalanság, ami abban a percben bennem volt. [fotó: Csata Judit]A válaszokat majd megadja az idő, nekünk meg addig annyi a feladatunk, hogy odafigyeljünk a BAB kiállításaira, és szurkoljunk, hogy a galéria fennmaradjon.
