Nem szokványos az olyan színházi előadás, ami arra kér, hogy most az egyszer, légyszi, ne csinálj úgy, mintha sosem halnál meg. Megnéztük, mi sül ki abból, ha valaki a meteorit becsapódása előtt még gyorsan pikkelyeket növesztene.
A trafós Nextfeszt indulásakor Boross Martinnal, a Felülről az Ibolyát rendezőjével beszélgettünk arról, hogy mit adhat neked a színház, ha részt veszel benne. Most pedig megpróbáltuk elkapni a közönségbevonás transzcendens erejét, akcióban.
Bucketlist: ha túl átlagosnak érzed magad
Egy igazi bakancslista kábé olyan, mint a Bakancslista című filmben: a kívánságlista nagyobbat gondoló verziója. Vass Imre és Vadas Tamara, két táncos a konyhában cigizve úgy gondolta, csinálnak ők is egy ilyen listát. Tehát azokról a leghőbben vágyott dolgokról, amiket jó volna még ma beteljesíteni. Vagy holnap is jó, vagy mindegy mikor, lényeg, hogy a halált be kéne előzni.
Aztán Vassiék a listát szemlélve rájöttek, hogy beteljesítetlen vágyak terén nem futja sokra kreativitásukból. Kissé laposra sikeredett a gyűjtemény… Ellenben nem szeretnék, hogy unalmasan teljen életük képzelt utolsó órája, ezért gondoltak egyet és egy kamerával elindultak vágyat lopni. Mert jó volna megnézni a Holdról, hogy milyen is a Föld. Vagy minden madárfajt felismerni az énekéről. Búvárkodni, űrutazni, Föld körül utazni, kívülről látni magam. Megnézni a történelmet, mint egy filmet, elejétől a végéig. Tanyát nyitni. Sellőnek lenni.
A kész kívánságokkal aztán odaálltak elénk, hogy akkor segítenénk-e beteljesíteni őket csak azzal, hogy ott vagyunk és előkapjuk a fantáziánkat – ez lett a Felülről az ibolyát.
Stand-up báj és halál
És nem színház volt, pedig volt színpad, díszlet, előre bemagolt szöveg, meg a Trafó is így hirdetett. Valójában sokkal jobb volt, mint bármelyik komolykodó előadás, amit az utóbbi időkben láttam. Egy szórakoztatói babérjaival bármilyen stand up comedy lazaságát fényévékkel lepipáló mix. A fekete humor és a tánc limonádés egyvelege. Tánc, aminek annyira frappáns-lendületes, az életre hasonlító a koreográfiája, hogy egyáltalán nem is tűnik koreográfiának. Élőzene, performansz, show. Mint egy baromi jó közönségbevonós talk-show a tévéből, olyan volt a Felülről az ibolyát.
Végre úgy volt vérkomoly a téma, itt a halál, hogy nem volt szükség hozzá se nyaktekergetős szimbolikákra a színpadon, se temetői csendre a nézőtéren. Úgy tűnik lehet úgy komoly dolgokat megpiszkálni, hogy közben ne kelljen a nézőnek presztízsből, szakértői homlokráncolásokkal végigmocorogni egy komplett színházi előadást. Csak kell hozzá egy ilyen naiv, gyermeki báj, mint a Felülről az ibolyát halál-verziójában.
Amikor majd beüt a meteorit
Az előadásnak az volt a célja, hogy összehozzon téged meg a halált egy rövid időre. Vassi és Tamara ebben a játékban arra kért, hogy emlékeztesd magad: helló, egyszer meg fogok halni. Ha meg így van, akkor talán ciki gondolkodási időt kérni, amikor valaki megkérdezi, mire vágysz, nem? Ha végtelen sok időd lenne, mit tennél? Ha végtelen sok pénzed? Ha szuper-képességed, hogy bármit amit a fantáziád megenged?
Vass Imre a Nextfeszt első hetében a bennünk megbújó fájdalomtestet próbálta meg elkapni egy nagy lélekmasszázs keretében, most meg a halálélményt. Mert, ahogy mondta, végül is simán lehet, hogy öt másodperc múlva becsapódik egy meteorit, például ide, a Trafó nagy színpadára. Az is lehet persze, hogy nem most. Majd egyszer. Csak közben ne felejtsük, sose tudhatjuk, mikor kell kezdeni visszaszámolni, hogy 5, 4, 3….
