+ Próza

A férfi, aki feljelentette magát

Többszörösen is veszélyben érezte magát, mert egy másik kliensének meg a feleségébe szeretett bele. A pár, a kapcsolatuk megmentése miatt kereste fel, igaz csak egy alkalommal… (Borszéki Boglárka novellája)

 

Száznégy. Mentőállomás, tessék.

Leteszi.

Százhét. Rendőrség.

Itt garázdálkodik egy idegen a házamban, jelenti be, közben a tükörhöz siet a telefonnal és diktálni kezdi, amit lát.

Egy férfi. Sötét, vállig érő haja van. Nem tudom. Átlagos. Inkább magas, fehér bőrű.
Harminc körülinek látom.

Piros pulóverben.

A szeme zöld. Igen, persze, hogy látom.

Most? Csak állldogál. De nem tudom mire készül. Siessenek kérem! Siessenek!

Elmondja a címet, az ágyra dobja a telefont, rendberakja az ajtó mellett a cipőket, amikbe belerúgott, amikor a tükör felé igyekezett, aztán a konyhába megy, hogy kenjen magának egy vajas kenyeret. Túl kevésnek találja az ízét, megsózza, még így sem jó, kinyitja a hűtőt és szeletelt sonkával tömi tele a száját, ő, aki már évek óta nem evett húst, ez itt maradt, a barátnője vette néhány napja. Észrevesz egy műanyag dobozt, amiben van még néhány koktélparadicsom. Egészben veszi be azt is, aztán szétroppantja, a légcsövére fröcskölődik egy kisebb adag paradicsomlé, amitől köhögni kezd. Előbb zakót, aztán kabátot vesz, mindkettőt turkálta, a zakón többet gondolkodott, mert vállfás turiban találta, ahol darabonként árazzák a holmikat, végül még így is olcsóbb volt, mint bárhol máshol lett volna, azért vette meg, és azért, mert épp abban a hónapban, saját elképzeléseit is messze felülmúló bevételre tett szert. Csak a múlt évben lett vállalkozó, helyesebben céget alapított, aminek nevét a holisztikus, spirituális, tanulás szavak tagjaiból rakta össze, így lett Hosta, ami olyan, mintha valami értelmes spanyol szó lenne, néma h-val az elején, mozgalmi jellegű tartalommal, egy közösségi felszólítás, mint az előre, a hajrá, vagy ilyesmi, és ehhez képest elég ügyetlen hangzású volt, magyar kiejtéssel, hosta. Ő is kevésnek találta, ezért mögé tette azt, hogy Szellemi Központ, amit vezet, egyedül, ő, a saját házában, ami attól a pillanattól már nem egy ház, hanem egy intézmény, kedd délelőtt óta, mert csak akkor tudta fogadni az ügyvéd, hogy bejegyeztesse a céget ezen a néven, amelynek székhelye és telephelye is az ő lakcímén van. Attól kezdve különösen ingerült lett, mert el kellett kezdenie a havi hatezernyolcszáz forint helyett mindenféle járulékot és adót fizetni, például szociális hozzájárulási adót, amit minden hónapban felháborodással utalt el, és soha többé nem adott pénzt egyetlen koldusnak sem. Az áfát nem is értette, úgy érezte magát, mint az állam civil uzsorása, aki köteles ezt a pénzt beszedni, aztán meg leadni az államkincstárnak, de akkor miért nem adja le az, akitől ő kapja, neki meg maradna, amibe kerül a szolgáltatás, mert így minden drágább, olyan drága, hogy annyit már nem is fizetnek érte, legalábbis ezt mondják az ismerősei, akik szintén vállalkozók. Az egyik kliensének a testvére kezdett könyvelni neki, a könyvelőt alázattal szólította meg, a számára teljesen átláthatatlan gazdasági folyamatok ismerőjének járó tisztelettel, a kliensétől pedig félni kezdett, mert tudta, hogy bármikor belenézhet a papírokba, így most már nem tudja eljátszani, hogy épp szegény, akár egy szerzetes, vagy azt, hogy mennyire gazdag, mint egy ezoterikus tanítómester, mert így szokta, nagyjából fél éves váltásokkal, mint a skandináv tél és nyár.

Többszörösen is veszélyben érezte magát, mert egy másik kliensének meg a feleségébe szeretett bele. A pár, a kapcsolatuk megmentése miatt kereste fel, igaz csak egy alkalommal voltak nála, mert a feleség többé nem vitte magával a férjét, egyedül ő ment, hetente egyszer, a hét többi napján pedig a fészbukon folytatták a beszélgetést, ami eleinte az érzéketlen, anyagba kötött férj boncolgatásáról szólt, aki nyírja a füvet nyáron, késő ősszel lecseréli a kocsikon a gumikat, télen ellapátolja a havat, kiviszi a szemetet, bevásárol, időnként megfőz, munka mellett, összerakja a pénzt a nyaralásra és a síelésre, és tényleg, nem olvassa az ezoterikus irodalmat, sem egyéb szellemtudományi műveket. Ők ketten valószínűsítettek a férjnél egy mentális zavart, amit abból eredeztettek, hogy a méhen belüli időszakban az édesanyja még mindig sokat szorongott a boldogságra való képtelensége miatt, úgy általában, ami pedig annak lehet az eredménye, hogy az ő édesanyja ikreket várt eredetileg – legalábbis a viselkedéséből erre érdemes következtetni – de az egyik magzat felszívódott, gyakorlatilag ő ette meg, legalábbis így fordította le magában, amikor a lányával ezt alaposan átbeszélték egy vasárnap délután, miközben napoztak a kert végében, ahol bátran levehették a melltartójukat. Így mindketten szeretettel, megértéssel és elfogadással gondoltak a nő férjére, de ez az érzés nem volt vegytiszta, némi szánakozás és a tehetetlenségére vonatkozó megvetés keveredett bele. A nő később a szeretője lett, de mire elvált, már másnak a szeretője volt, nem a férjéhez ment vissza. Szakításuk ideje alatt többször is lelkiismereti válságba kerültek mindketten, sőt mindhárman, rendszeresen beszéltek egymással, a két férfi a nőről, a nő pedig minkét férfivel kitárgyalta a másikat, míg egyszer leültek egy kávéra, ahol az elhagyott férfi végighallgatta, hogy miként érdemes továbblépnie, hagynia a feleségét, mert ő már rég nem kívánja őt, igazából sohasem kívánta, csak ő, ő volt az, aki a faszát a szájába kényszerítette, mert a felesége ezt már akkor sem akarta, amit nem volt hajlandó észrevenni, ahogy más fontos dolgokat sem, jegyezte meg sziszegve a Hasta Szellemi Központ Kft. tulajdonosa, ott a kávéházban. Amikor mindenki megitta a kávét, a férj kifizette, a kijáratnál pedig ellenkező irányba indultak, pedig majdnem ugyanott parkoltak. Aztán jött a tél. És a fűtésszámla. Nem volt elég a járulék, még ez is, pont most, és motorcsere az autóban, de biztos oka van. Melyik úton mentem akkor, töprengett, na, arra nem szabad mennem soha többé, csak ez lehet, ezt jelentheti, hogy ott végérvényesen tönkrement a kocsim. És nem is ment, pedig a legjobban fizető csoportjának szokott meditációkat tartani abban a városban. Nem baj, gondolta, ki tud ő bárhol újabb és újabb csoportokat alakítani, hiszen annyi mindenki segít neki, főleg most, amikor tél van és a megszokottnál is búsabb a tekintete, gondterheltebb az arca. Ráadásul nem is szerelmes. Rengeteg pártfogója akad egy ilyen jóképű, magányos, érzékeny férfinak, aki arra tette fel az egész életét, hogy másokon segítsen. És valóban. Akkor érkezett ő. Réka. Így nevezték el az anyjáról, akinek a reprodukciós késztetése jóval meghaladta a magyar átlagot, miközben kegyetlenkedéseit mosollyal leplezte és azzal, hogy folyamatosan szült. Réka szeleburdi volt és kérlelhetetlen. Szívpanaszával érkezett a szellemi központba, az egyik barátnője tanácsára, de hamar rájött, hogy itt sem fognak segíteni rajta. A férfi viszont nem hagyta, folyton hívogatta, hogy akár ingyen is kezeli őt. Réka elfogadta, hogy ne okozzon bánatot, néhány hónappal később pedig le is feküdt a férfivel, ugyanebből az okból. A férfi persze elégedetlen volt, hogy Réka nem elég odaadó, és túl sokat foglalkozik a munkájával, a gyerekével, a barátaival, mindennel és mindenkivel rajta kívül, miközben ő minden pillanatban csak azt várja, hogy együtt legyenek, teljesen összeolvadva, és nem érti, Réka miért gondolja, hogy ebbe a bonthatatlanságba van még bárki másnak hely, ezért a lány, bár félt a dühös kirohanásoktól, mégis szakított a férfivel, aki önpusztítással bosszulta meg a döntést, amivel minden esetben elérte a célját, így néhány nap múlva a lány ismét az ágyában volt. Réka alig evett, dolgozni sem járt, a fiát a nagyszülőkhöz költöztette, miközben egyre mélyebben hitt abban, hogy a saját korlátaitól való szellemi megszabadulását csak ezen a szörnyűséges kapcsolaton keresztül érheti el, mert a borzalmak csak megtévesztések, illúziók, amivel a sátán szét akarja őket választani, de ha végigmennek az úton, csodás boldogság várja őket. Eljött a nyár, de a boldogságuk még mindig nem érkezett meg. A lány tovább fogyott, a férfi pedig csak hízott, vagyis kikerekedett, így mondták neki, jókedvű volt és viccelődött, a legegyszerűbb szófordulatokkal, amik az általános iskola óta most végre újra eszébe jutottak. Egyik nap a lány összeesett a kádban és kórházba került, többé nem találkoztak, csak telefonon beszéltek. A férfi összepakolta Réka dolgait, összehajtva, rendben, különválogatva a pulóvereket és a pólókat, a szoknyákat és a nadrágokat, mindent táskákba rakott, és visszavitte a lány lakásába, hogy mire hazaér a kórházból, minden ott legyen. Aztán hívta a rendőrséget.

Két rendőrautó állt meg a ház előtt. A kapu nyitva volt, a személyleírásnak tökéletesen megfelelő férfi pedig az udvaron épp a kerti csap fölé hajolva engedett vizet a kutyáknak. Letette a műanyag tálat a fűre és futni kezdett. Két rendőr rohant utána, a másik kettő autóba ült és elindult abba az irányba, ahol a felbukkanására számítottak. A férfi az utcára érve a buszmegállóhoz rohant és leült a padra, ott várta meg az őt üldöző rendőröket, akiknek felajánlotta a segítségét, ha bármilyen testi, lelki panaszuk volna.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top