A Nincstelenek német kiadásának függelékében olvasható Heike Flemmingnek, a regény két fordítója közül az egyiknek (a másik Kornitzer László) a visszaemlékezése Borbély Szilárd íróra. 2007-ben ismerkedtek meg.
Heike Flemming részleteket idéz Borbély Szilárd egy 2010 késő nyarán írt e-mailjéből, melyet bizonyára magyarról fordított németre. Ebből idézek én most néhány sort – írja Radics Viktória irodalomtörténész -, de nem teszem idézőjelbe, mivel az eredeti magyar lehet, hanem csak elmondom inkább, hogy mi áll benne:
Tévedés volt Magyarországon, Debrecenben maradni. Tévedés volt irodalommal foglalkozni. Az elkövetkező évek, évtizedek a romlás és a veszedelem beláthatatlan rengetegét hozzák ránk. A dél-amerikai diktatúrákra emlékeztető hamis és cinikus világ rajzolódik ki, mi, Debrecenben már 1998 óta szenvedjük ezt. Mostantól az egész országra ki fog terjedni. Reménytelen. A demokrácia eszméje kihalni látszik, a szellem szabadságát emlegetve pedig nevetség tárgyává teszi magát az ember. Vissza a Kádár-rendszer szocializmusába, ez a program, erős nacionalista ideológiával egyesítve. Elborzasztó perspektíva, különösen azért, mert 1989-ben én el akartam menekülni Kanadába. Csak azért nem tettem meg, mert következett a fordulat, és olyan reményeket adott, melyek mára nevetségesekké váltak… Mint megírtam, elhunyt kedves tanárom, aki hősiesen tartotta magát József Attila eszméihez. Az ő sírjánál állni azt jelentette, hogy egész eddigi életem tévedés volt. Mindent itt kellene hagyni, és valahol, bárhol, akár utcasöprőként újrakezdeni. Van még húsz évem. Vagy harminc. És a gyerekeink egy normális világban élhetnek. Magyarország beteg, reménytelen, mint azok, akik kormányozzák, és mind, akik az elkövetkező évtizedekben más emberek sorsáról dönteni fognak. Az emberek még nem tudják, nem is fogják tudni, hogy a Kádár-korszak szörnyű ideje fog visszatérni évtizedekre, amelytől gyerekként és fiatalként borzadtam, attól, hogy ez lesz az életem. Ezért a barátommal úgy döntöttünk, hogy emigrálunk. Ő 1988-ban elment, én néhány év múlva követtem volna. Azonban csapdába estem, ó jaj, azt hittem, egyszer majd egy normális, demokratikus ország lesz ebből, ahol élni lehet.
