Az idő elmúlik. Köd száll a hegyek közé a völgybe, és elnevezik kígyónak. Beleszeretni az asszisztensedbe hülyeség, de illik némileg pánikba esni, ha elmúlsz húsz. Nem, ez nem egy elrontott haiku, hanem a Sils Maria felhői, most játsszák a mozik idehaza.
Utazás Metaországba
Nem árulok el nagy titkot azzal, ha leírom, hogy a film egy hatalmas, erőteljes meta halmaz. Elegánsan csúszkálhat a figyelmünk, ahogy a színészek észrevétlenül átváltanak egyik valóságukból a másikba. Juliette Binoche a maga 50 évével idősödő, de még mindig gyönyörű és közkedvelt színésznőt alakít. Éppen egykori felfedezője, a híres, de nyilvánosságot kerülő író helyett készül átvenni egy díjat, de már csak halálhírére érkezik meg. Még aznap felkérik, hogy játsszon el egy idősödő, kétségbeesett főnöknőt, aki beleszeret fiatal és számító asszisztensébe. Ezzel nem lenne gondja, ha nem a fiatal és számító asszisztens szerepével futott volna be tizennyolc évesen.
Lassan, részletesen történik minden, mintha az összes percüket fontos volna látnunk. Hétköznapivá lesznek az események, néha felmerült, hogy filmet nézek-e még, vagy csak bekapcsolva hagyták a kamerát valamelyik sarokban.
A film valóságában van Binoche-nak egy fiatal asszisztense, akit Kristen Stewart alakít, és vele próbálják a darabot az író házában a svájci Alpokban. Ott látható a ritka természeti jelenség, amikor alattomosan köd kúszik a völgybe, Maloja kígyójának hívják. Ugyanúgy jön, mint közéjük a feszültség. Szerencsére elég gyakran elismétlik, hogy ez a darab címe is, hogy egyértelmű legyen a párhuzam annak is, aki soha nem látott még párhuzamot.
Ne merj öregedni
Maria Enders, a Binoche-alakította színésznő nem hagy túl sokat a képzeletnek, gyakran hangoztatja, hogy ő nem a gyenge és idős, hanem a fiatal és erős karakterrel ragadt be annak idején tud azonosulni. Soha nem fogtam fel igazán, hogy miért kellene félni a ráncoktól, meg az ereszkedő bőrtől, az nem fáj, mintha az idő múlása nem hozna méltóságot és bölcsességet is magával annak, aki hagyja. Bár a bölcsességet nehezebb reklámozni, és pénzt se hoz annyit. Mi is írtunk egy olyan vegyületről, ami visszafordítja az öregedést. Meg boncolgattuk már interjúban, hogy miért félünk tőle annyira.
Szálldosó fecnik, majdnem archaizálás
A svájci hegyekben barangolva és a film lassú sodrában szép magaslatokhoz érkezünk. Felmerülnek férfiak ebben az ösztrogéntől bugyogó történetben, de amikor már azt hinnénk, hogy valamire jó volt bedobni őket, elsikkadnak, ahogy jöttek. Olivier Assayas, a rendező halálos nyugalommal mutat be ilyesmi kibontható fecniket, de inkább nem kezd velük semmihez, hanem visszatér az „idő múlik-nem akarom” tengelyhez és a két főszereplő egymásra rezgéséhez. Rengeteg szellemi erőforrás felhasználatlanul marad és lefolyik a lefolyón.
Mindent kimondanak ami a szívüket nyomja, mintha elég volna a szöveg. Rendben van ez indokolt esetben, csak az a helyzet, hogy a párbeszédek stílusát Somerset Maugham is megirigyelné. Semmi köze a huszonegyedik századi hétköznapi beszédhez, és mesterkélten fakónak hat ilyen hangnemben önelemezni. Stewart karaktere az eddig játszott szerepeitől biztonságos távolságból nyugodtan tehet olyan kijelentéseket, amik a kamaszokból és a vérfarkasokból csinálnak viccet. (Ugye, a meta.) Jól alakítja az erős véleményű személyi asszisztenst, nem marad ideje az idő múlásával folytatott saját évődésre, csak besegít hozzá. Binoche színésznője bőven megteszi helyette is.
Sils Maria felhői (Clouds of Sils Maria)
színes, feliratos, francia-svájci-német filmdráma, 124 perc, 2014 (16)
rendező, forgatókönyvíró: Olivier Assayas
Bemutató: 2015. január 1. (Forgalmazó: Cirko Film)
