+ Irodalom

Sok olyan dologban hiszek, amire nincs magyarázat – interjú

vámpír

Történészként olvastam, tanultam, kutattam, megtudtam dolgokat egy adott időszakról, de azt nem, hogy milyen lehetett az élet valójában. Ha elképzelek egy vámpírt, aki élt I. Erzsébet idejében, akkor lehet válaszom.

Deborah Harkness második regénye a Mindenszentek-trilógiából most jelent meg a Cartaphilus Kiadónál. Az éjszaka árnyai pontosan ott folytatja, ahol A boszorkányok elveszett könyve véget ért, a trilógia befejező részének magyar fordítására még várnunk kell. Diana Bishop történész boszorkány, aki inkább a megfogható tényekre koncentrál, és nem hajlandó tudomást venni varázserejéről. Matthew Clairmont ezerötszáz éves vámpír, aki ezúttal nem csak a hűvös vámpírtekintete miatt érdekes, hanem esze miatt is, mivel genetikával foglalkozó professzor. Találnak egy eltűntnek hitt varázskönyvet Oxfordban, amely egyformán izgalmas vámpírok, boszorkányok és démonok számára. Mindeközben próbálnak rejtve maradni a többségben lévő halandók előtt, és legalább ugyanekkora erővel próbálnak nem egymásba szeretni. Az írónővel, a Kaliforniában tanító történész professzor Deborah Harkness-szel beszélgettem.

A cím George Chapmanre utal, ugyanilyen című versére 1594-ből, amelyben elhangzik a híres mondat, hogy “toll nem írhat olyan örökkévalót/ amit nem itat át az éjszaka”. Hogyan kapcsolódik ez a most megjelent kötethez?

Mindhárom könyvem címe tizenhatodik vagy tizenhetedik századi, a szakdolgozatomat Chapmanről írtam. A verset Matthew Roydonnek ajánlja a költő, aki híres volt akkoriban. Olyan barátai voltak, mint Christopher Marlowe, Philip Sidney, vagy George Chapman, de történészként képtelen voltam konkrét adatokat találni róla, nem tudtam kideríteni, hogy mikor született pontosan, mikor halt meg, vagy hol tanult. Philip Sidney temetésére írt verset, de mintha elnyelte volna a föld. Mikor Marlowe-t megölték, próbálták kideríteni, hogy mi lehetett az indíték, és a vallomások szerint Roydon tudhatta, de ahhoz elő kellett volna keríteni.

Amikor 2008-ban elkezdtem vámpírokon gondolkodni, eszembe jutott, hogy olyanok lennének, mint Roydon. Nagyszerű barátok vennék őket körül, mert különben unatkoznának, de valószínűleg elrejtőznének a hírnév elől. Szóval fogtam amit tudtam Matthew Roydonről, és felhasználtam Matthew Clairmont karakteréhez. Tehát akinek bejön Matthew, az tulajdonképpen egy tizenhatodik századi költőbe habarodik bele.

Az nem biztos, hogy annyira rossz.

Valóban nem, nagyon jó kis csapat voltak Chapmenék, úgy hívták őket később, hogy az “éjszaka iskolája”. Tudósok, költők, drámaírók, matematikusok, kémek. Nekem nagyon tetszenek.

Történész vagy, de miért ez a kor érdekel leginkább, a tizenhatodik század vége?

Szerintem ez volt az az időszak, amikor a régi középkori gondolkodásmód már szétesett, de az új, tudományos felfogás még nem alakult ki teljesen. Minden lehetséges volt, az emberek új dolgokkal kísérleteztek. Nem minden sült el jól, de ezért is tetszik, tele volt lehetőséggel, izgalommal, változással.

Hogy álltak ebben az időben a vámpírokkal?

Nem voltak túl ismertek Nyugat-Európában ekkor. A középkorban éltek legendák sírokból kikelő halottakról, 1348 környékén a pestis miatt meg pláne, de a vámpírok Kelet-Európa lényei. Erdélyből, Romániából, Magyarországról jönnek, itt erősen éltek a néphit hagyományaiban. Érdekes viszont, hogy elhíresült egy eset 1590-ből, Németországból, ahol egy sorozatgyilkos feldarabolta az áldozatait, és azt állították róla, hogy megitta a vérüket. A történet megjelent nyomtatásban Angliában, bizonyos szempontból ez az első vámpíremlítés a szigetországban, de még nem használták a “vámpír” szót. Viszonylag újak nyugaton, a boszorkányok népszerűbbek voltak arrafelé.

Hogyan lesz egy történészből regényíró?

Véletlen volt. Gondolkodtam azon, hogy miért ilyen népszerűek a vámpírok, boszorkányok és hasonló lények mostanában. Feltettem a kérdést, hogy miért is hinnénk bennük egy ennyire tudományos világban. Azt értem, hogy az általam kutatott időszak embere miért hitt bennük, de hogy ma miért? Cikket akartam írni erről, de aztán eszembe jutott, hogy például hogyan mondja el valaki a barátainak, hogy vámpír? Minél többet fantáziáltam, annál valóságosabbá vált, és eszembe jutott Matthew Roydon és egyéb szereplők is. Sok dologban hiszek a múlttal kapcsolatban, amiket soha nem állíthatnék történészként, mert nincs rá bizonyítékom, csak érzéseim vannak a megtalált tények alapján, de tudósként ezt nem vállalhatom. A fikció nem kíván bizonyítékot. Furcsa módon néha több lehet az igazság benne arról, hogy hogyan lehetett akkoriban, mint amennyi alátámasztható a történelemből.

Jó egyensúly ez.

Igen. És azt hiszem, azért tudok róla így írni, mert eleget tudok a történelemről tényszerűen, de amikor valami hiányos, akkor úgy járhatok el, mint Roydonnel. Elgondolkodhatok, hogy ki lehetett valójában, és miért nem találok róla semmit. Talán az igazi arcát rejtette mások elől.

Valami érdekes kapcsolat van itt tudomány és mágia között.

Az általam kutatott időszakban, ha feltetted volna valakinek a kérdést, hogy mi a különbség a kettő között, senki sem értette volna. A tudomány és a mágia csupán két különböző módszer volt a világ megismerésére, felfogására. Csak száz évvel később, a Diana által kutatott időszakban választották szét, hogy a tudománynak igaza van, a mágia meg butaság.

De nálam még érdekes volt, hogy például mit művel a Hold mindig, és az egyik elméletnek nem volt jobban igaza, mint a másiknak. Ma is ez van, a vallás és a tudomány nem passzol, a vallás és a mágia nem passzol, a mágia és a tudomány sem. A szakterületem ideje viszont olyan, mint a gulyásleves, bedobtak mindent, és működött, nem volt igény a szétválasztásra.

Egy interjúban azt mondtad, azt tanulmányozod, hogy az emberek milyen rendszerként látják a világot. Te hogy látod?

Szerintem jobban közünk van egymáshoz, mint szeretnénk elhinni. Boldogan hangsúlyozzuk a különbségeket, mert néha félünk a történésektől, de annyi minden van, ami összetartja a világot. Másrészt meg mindegy, hogy mennyi tudományos bizonyítékunk van, mindig felfedezünk, meglátunk valamit, amit nem ismertünk. Ettől izgalmas a mostani kor is, csakúgy mint a tizenhatodik század. Minden lehetséges. Néha hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy mindenre rájöttünk már, de szerintem ez nem igaz.

A nézőpontoknál maradva, a könyvekben is többféle szerepel. Hol egyes szám első személyben Diana szemszögéből, hol mindent látó külső szemlélőként látjuk például Matthew-t. Ezzel a titokzatosságát akartad fokozni?

Éppen ellenkezőleg. Amikor írtam a könyvet, eljutottam oda, hogy frusztrált a tudat, hogy mennyi mindent rejteget Diana elől, a nőnek meg fogalma sincs erről az aprócska tényről. Muszáj volt valahogy megmutatnom, hogy mennyi minden zajlik, ami nem látszik Diana “könyvtárbajárok-történészvagyok” szemszögéből. Nagyon jó valaki szemén át figyelni a világot, de ugyanez lehet hátrány is, amiről ő nem tud, arról te sem. Túl titokzatos lett. Bár rám szóltak, hogy nem fog működni a váltogatás.

Pedig érthető az átmenet. A téma, a vámpírok, és ezáltal Matthew miért olyan érdekes mostanában?

Azt el tudom mondani, hogy én miért kedvelem. Történészként olvastam, tanultam, kutattam, megtudtam dolgokat egy adott időszakról, de azt nem, hogy milyen lehetett az élet valójában. Ha elképzelek egy vámpírt, aki élt I. Erzsébet idejében, akkor lehet válaszom. Nem kizárólagos válasz, de egy lehetőség. Szándékos, hogy 1500 éves, nem pár száz, mert azt akartam, hogy elég öreg legyen ahhoz, hogy válaszolhasson a kérdéseimre.

Hogy a többiek miért szeretik a vámpírokat, nem tudom. Szerintem félünk az öregedéstől, a betegségtől és a haláltól. 1590-ben ez nem volt ekkora ügy, ha valaki megöregedett, vagy súlyos beteg lett, meghalt, ez volt a valóság a mindennapokban. Az emberek sokszor azt hiszik, hogy a pénz és a hatalom mindent megold, így ezért is vonzók. Meg akartam mutatni, hogy azért Matthew sok szempontból szétesett figura, lehet, hogy modern, jógázni jár és nagyon okos, de a pénze és a hatalma nem oldják meg a gondjait.

Nem tudom kikerülni a kérdést, mennyire vagy te Diana?

Minden szereplőben benne vagyok. Matthew-ban megvan a bor iránti rajongásom, Miriam, az asszisztense ugyanúgy szereti a western csizmákat, mint én, de több vér van a pucájában, ha meg kell mondani valamit udvariaskodás nélkül, mint nekem. Diana történész, és a többiekben is van valami belőlem. De talán sokkal inkább hasonlítok Matthew-ra vagy Miriam-re, mert Diana nem tartja fontosnak a mágiát. Én sokkal vallásosabb vagyok nála, a mágia is jobban izgat, mint őt. Furcsa, de tényleg inkább Matthew-ban van több belőlem. Bár ezt nem szokták elfogadni, mert ő férfi és nem is történész.

Diana és közte szépen alakulnak a dolgok, nehéz volt megírni a kapcsolatukat?

Amikor az első könyvben meglátják egymást, mindenki számára egyértelmű, hogy össze fognak jönni. De engem inkább az mozgat, hogy milyenek együtt. Olvasóként is az érdekel egy történetben, hogy hogyan működik a kapcsolatuk, hogyan élnek együtt, és hogyan nem nyírják ki egymást. Összejönnek, ezután jön az izgalmas rész. A családjaik ellenzik a dolgot, elég másféle személyiségek.

Mit volt legnehezebb megírni belőlük?

Azt amikor valamiért szétválnak. Mert számomra ők ketten nagyon jók, és ha nincsenek együtt, az kemény. A másik nehezen megírható dolog a búcsú, és Az éjszaka árnyaiban van belőle bőven.

Amikor fantáziavilágba helyezted a cselekményt, előre megalkottad az ottani valóság szabályait?

Nem teljesen vázoltam fel mindent, de voltak lefektetett szabályok, amelyeket következetesen meg kellett tartanom, hogy hihető legyen. Ezt néha nehéz másoknak megérteni. Amikor a Warner Brothers-szel tárgyaltunk a megfilmesítésről, megkérdezték, hogy nem tudna-e Matthew telepatikusan kommunikálni Dianával. Nemet mondtam, mert nem természetfölötti lény, genetikusan ilyen, nincs semmilyen szuperképessége.

Tényleg szokatlan dolog ez, hogy Matthew vámpír létére tudós, egészen különleges területeken. Ért az emberi agyhoz, a farkasok genetikájához. Nagyon izgalmas, hogy nem klasszikus éjjeli munkája van.

A popkultúrában általában ők viszik az éjjeli műszakot rendőrként, vagy a kórházban, de azt gondoltam, hogy ha örökké kell élned, jobb, ha igazán szenvedéllyel csinálod a munkád. Épp elég nehéz halandóként munkába indulni minden reggel, ha több ezer évig kell, akkor beleőrülsz a szenvedély meg az eltökéltség nélkül. Lehetnének bankárok, műgyűjtők, és miért ne tudósok? Mennyi eredményt érhetne el egy kutató, ha évszázadokon át kutatna?

Elég hatékony lenne.

Lenyűgöző, ezért nem akartam, hogy például detektív legyen. Csodálatos foglalkozás az is, csak nem tudom elképzelni, hogy valaki évezredekig akarná csinálni.

Az éjszaka árnyai sokfelé játszódik Európában, elutaztál ezekre a helyekre?

Nem tudok úgy írni egy helyről, hogy nem jártam ott. Hallanom, látnom, éreznem kell, tudom, hogy sokan össze tudják gyűjteni az információt egy helyszínhez a netről, de nekem ez nem megy. Éltem Londonban már,  elmentem a franciaországi Auvergne egy kis falujába, hogy lássam milyen ott élni, és Prágában is töltöttem időt, ezek mind szerepelnek a könyvben.

Van valami különleges emléked ezekről a helyekről?

Sokan városnézés közben nem szánnak arra elég időt, hogy leüljenek egy kávézóban például, mert nagyon szeretnék hamar kipipálni a látnivalókat. De íróként ugyanannyira inspirál egy vásárcsarnok, mintha megnéznék hat kastélyt. Elég egy is, mert abból tudom, milyen érzés. Elevenen él bennem a prágai zsidó temető hangulata, emlékszem a hidegre, amikor felfelé megyek egy ködös úton, vagy a bárányok kolompjára Franciaországból. A kis dolgok számítanak, emberként is, íróként is.

Visszatérve a film ötletéhez, van elképzelésed a színészekre?

Nincs. Ilyenkor az emberek mindig arra gondolnak, akit utoljára láttak egy vámpíros filmben, de az a helyzet, hogy az én álmom az lenne, hogy teljesen új, kevésbé ismert színészek játsszák őket. Ha a legnépszerűbbekből választanék, akkor is csak évek múlva készülne el, és nem lehet tudni, hogy kik jöhetnek szóba majd. Könnyebb arra koncentrálnom, hogy minél jobb legyen a történet, és nem aggódni ezen.

Ha van időd olvasni a tanítás és írás mellett, mit szoktál?

Jól tetted fel a kérdést, mert sajnos nagyon ritkán van. Ha mégis, akkor bűnügyi thrillereket szoktam, mert szeretem a rejtélyek megoldását. De általában a munkámhoz olvasok szakirodalmat, vagy írok.

Amikor írtad, volt valamilyen elképzelésed, hogy ki fog olvasni egy intelligens vámpíros-boszorkányos könyvsorozatot?

A Mindenszentek-trilógia szórakoztatni szeretne, de az agyad sem zsibbad el. A szereplőkről listát készítettem Az éjszaka árnyai végén, csillaggal jelöltem a valós személyeket. Azt reméltem, hogy olyan regények lesznek, amilyeneket az egykori diákjaim vesznek a kezükbe. Azokra gondoltam, akik 22-23 évesen befejezték az egyetemet, családot, karriert alapítottak, és most 28-30 évesen odaérnek az életükben, hogy szeretnének szórakozásból is olvasni. A főszereplők is harmincasok. Szerintem fontos ezt a korosztályt ábrázolni, mert sok könyv húsz alatt vagy negyven felett játszódik, kamaszdrámákkal vagy kapuzárási pánikkal.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top