Sorozatunkban a Gizmodo év végi számvetéséből szemezgetünk. Az amerikai portál összeszedte azokat a fotókat, amelyek a legnagyobb népszerűségnek örvendtek 2014-ben, a legtöbb közösségi portálos megosztást is kivívták maguknak – ámbár kamu mindegyik. A fals fotók és még falsabb magyarázatok terjedésében szinte minden esetben a HistoryInPics néven futó twitter-profil a hunyó.
Sorozatunk első részében Mahatma Gandhitól John Lennonig sorra vettük a hírességekről elterjedt legnagyobb blöfföket, most pedig történelmünk nem létező kordokumentumai közül emeltük ki a legizgalmasabbakat. Első selfie, autópályán piknikező hippik és postázott gyerekek.
(A cikk főképeként használt borítókép éppen az ellenpéldát szolgáltatja: a Hitleréket teniszlabdával bombázó Batman, Superman és Robin trió annyira baromi jó, hogy azt gondolhatnánk, hamisítvány. Pedig nem, a World’s Finest című képregénysorozat kilencedik számának címlapját láthatjuk, 1943-ból.)
Az első szelfi misztikuma
Korunk szelfi-őrületében természetesen előkerült a világtörténelem első selfie-je is. Itt az ideje a számvetésnek, ugyanis a BBC-vel karöltve mi is belesétáltunk a csapdába, miszerint az alábbi két kép tanúsága szerint a Byron Company fotósai készítették a történelem első selfie-jét.
Pedig a történelmi dilemma azzal kezdődik, hogy kapásból maga a selfie fogalma sincs egészen tisztázva. Hiszen ha csak az alkotói gesztusra koncentrálunk és a választott médium nem kikötés, akkor a sort kezdhetjük akár legnagyobb festőink önarcképeivel is. Ki volna például nagyobb szelfi-bolond, mint a tinédzser lányokat megszégyenítően saját arcképét újra meg újra megfestő Rembrandt?
Annyi azonban bizonyos, hogy a fent látható fotó legyen bár teljes jogú szelfi, semmiképpen sem az első. Az alábbi fényképről sem állíthatjuk pontosan, mégis inkább pályázhat a megtisztelő posztra: Robert Cornelius 1839-ből.
Olajválság-szeánsz hippiknek
A kép 1973-ból származik, rajta a neten terjedő megosztások szerint az amerikai olajválság idején az autópályán piknikező motorosokat láthatunk. Kicsit túlzó a képferdítés. A hetvenes évek válsága igaz, hogy elég keményen érintette az Easy rider korának motoros generációját, azonban ez inkább csak annyit jelentett, hogy a benzinkutaknál gyakran több órás sorok várakoztak. Ettől még az autópályák aligha ürültek ki, piknikezni pláne bátor dolog lett volna…
A hollandoknak úgy tűnik ez valami összholland habitus, hogy mindig odafigyelnek az „öko”-ra. A kép ugyanis valójában Hollandiában készült, ahol Amerikával ellentétben a ’73-’74-es olajválság ideje alatt tényleg gyakran szerveztek országszerte autómentes vasárnapot.
Drága a MÁV? Postázd a gyereket!
A rémhírek szerint a boldog békeidők egy sötét oldala volt, hogy a gyerekeket vonat helyett postára adták szüleik, ha éppen a nagymamához küldték őket nyári szünetre. Lásd a kép:
A dolog pikantériája, hogy bár a fotók nem valós kordokumentumok (szakértők szerint tuti beállított fényképekről van szó, amiket a művész korabeli, humoros képeslapokként kívánt értékesíteni), a történet nagyjából helyt áll, hiszen feljegyzések valóban azt bizonyítják, hogy postáztak gyerekeket a világháború előtt. Az első dokumentált eset a hat éves May Pierstoff, akit szülei 1914. február 19-én Grangeville-ből a hetvenhárom kilométerre lakó nagyszülőkhöz postáztak, a papírok szerint mindössze 53 centért.
Csak hát nem úgy, ahogy azt a képeslapos poén mutatja: bélyeg a pelenkára és a postás batyuban kézbesíti.
Amikor az első világháború előtt bevezették Amerikában a Posta intézményét, a lakosság még feszegette a rendszer határait. Kijátszva a törvényeket, mivel a vonatjegy jóval drágább volt, mint a bélyegek, gyakran bíztak gyerekeket a vonattal átutazó postásokra, jegy helyett csupán bélyegeket váltva – egészen, míg 1915-ben aztán törvénybe nem foglalták, hogy gyereket tilos postára adni.
Náci-jégkrém kezdő antiszemitáknak
Felháborodási, ledöbbenési és megosztási hullám indult el, amikor az alábbi kép megjelent a neten azzal a megjegyzéssel, hogy, – mint a ’30-as ’40-es évek Németországában mindenen -, természetesen a gyerekek jégkrémén is volt horogkereszt:
A nagyobb baj az, hogy bár a kép csupán egy 1983-as német filmből, az Eine Liebe in Deutschlandből (Egy szerelem Németországban) lett kivágva, igazából mégis simán beleférne a valóságba.
A Gizmodo által megkérdezett szakértő, Dr. Nicholas O’Shaugnessey professzor szakterülete a „horogkereszt, mint náci márkajel”. O’Shaugnessey elárulta, hogy a náci jégkrém egyáltalán nem olyan elborult gondolat, hiszen a korban számos üzletpolitika épített a korabeli Németország tömeges Hitler-fanatizmusára: „például egy hentes cég, amelynek munkatársa Hitler-arcképet faragott ki a szalonnából.”
