+ Tudomány

Aki zenél, élénkebben emlékezik

demencia

A kutatók ezúttal százötvenhét ikerpár bevonásával pontosan fel tudták térképezni a zene és a demencia közötti kapcsolatot.

Keresés a weben

A hangszeren játszás csökkentheti a demencia kialakulásának kockázatát – derült ki egy ikerpárok bevonásával készített tanulmányból, amely azt mutatta, hogy az ikerpár zenélni tudó tagjánál egyharmaddal kisebb valószínűséggel jelentkezett időskori emlékezetvesztés.

A szakemberek szerint eddig kevés vizsgálat foglalkozott a szabadidős tevékenységként űzött muzsikálás demenciára gyakorolt hatásaival, egyebek között a résztvevők genetikai hátterének különbözőségéből adódó problémák miatt. Egy tanulmány már korábban beszámolt arról, hogy a festés is képes élénkíteni az időskori emlékezetet.

A kutatók ezúttal százötvenhét ikerpár bevonásával pontosabban fel tudták térképezni a zene és a demencia közötti kapcsolatot, mivel az egypetéjű ikreknek 100 százalékos, a kétpetéjűeknek átlagosan 50 százalékos a genetikai azonossága.

A részt vevő ikerpárok csupán egyik tagja küzdött időskori emlékezetvesztéssel, ami lehetővé tette a kutatók számára, hogy egyszerre tanulmányozzák a betegség kockázati tényezőit, illetve az egészséges fél révén a védelmi faktorokat.

Figyelembe véve a résztvevők nemét, iskolai végzettségét és fizikai aktivitását, a kutatók megállapították, hogy az idősebb felnőttkorban hangszeren játszó alanyoknál 36 százalékkal kisebb valószínűséggel alakult ki demencia és kognitív deficit – olvasható a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadásában.

Számos genetikai hajlam, illetve a fejlődés korai szakaszában megélt környezeti hatások hasonlósága ellenére a zene iránti érdeklődésben megfigyelhető különbözőségek ikerpárok esetében olyan összefüggést mutatnak a demencia előfordulását illetően, amely nem magyarázható a végzettséggel, vagy fizikai aktivitással

– írták a Kaliforniai Egyetem kutatói, akiknek tanulmánya az International Journal of Alzheimer’s Disease című folyóiratban jelent meg.

A kutatók egyelőre nem tudják, hogy a hangszeren játszás miként bírhat ilyen hatással, de egyik elméletük szerint a gyakorlat hozzájárul az úgynevezett kognitív tartalék képzéséhez, amely kompenzálja az agy hanyatlását. Néhány korábbi vizsgálat kimutatta, hogy a magasabb iskolai végzettség hozzájárulhat a demencia kezdetének eltolódásához. A hangszeren játszás számos agyterületet hoz működésbe.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top
rész elé elég egyszer beilleszteni oldalanként -->