Amikor odaáll eléd egy fickó és azt mondja, hogy bár te nem látod, de van itt a szobában velünk egy fura, Fájdalomtest nevű fazon, aki arra kér, hogy vetkőzz meztelenre – az meglephet.
Még akkor is, ha tudod, hogy a Trafóba érkeztél a Nextre, egy olyan fesztiválra, ami a 2010-es években indult kortárs művészekből szemléz. Ultra-kortárs felhozatal: esemény alapú színház és pszicho-interjúkból merítő tánckoreográfiák, szóval bármi megeshet. Olyan fiatalok kaptak színpadot, lámpafényt meg nézőteret, akik a mottó szerint valamit másként csinálnak.
Vass Imre táncos-koreográfus a Nextfeszten performansz-workshop néven csinált valamit, amit én még most sem értek. Annyi biztos, hogy a téma a fájdalom volt: a fizikai, a mentális, az emocionális. Levetkőztünk, meghaltunk, kést adtak a kezünkbe és vudu bábuvá váltunk egy kiállítótérben. Úgy, kollektívan. Bocs, akkor ezt most még egyszer.
Itt meztelenre kéne vetkőzni
A performansz-workshop kombinációnál fel voltam készülve arra, hogy kérnek majd egy kevés részvételt. Gondoltam, ezt takarná a workshop címke – és amíg nem kell spárgába lemennem, addig ezzel nincs is nagy gond. Aztán Vass Imre már az elején pontosított. Kortárs körökben ezt valamiért mostanában így szokás, hogy tőrbe csaljuk a nézőt: nem is workshop lesz a dologból, hanem kollektív masszázs. Tudod, mint amikor először találkozol valakivel és a nem ismerjük egymást biztonságában jól átmasszírozzátok egymást.
Pislogtunk. Áhá, igen, hogy lélekmasszázs. Kollektív lélekmasszázs.
Ám legyen. De hogy ez működjön, ahhoz meg le kéne vetkőzni meztelenre – mondta az alkotó -, már ha ez nem gond senkinek ugye. Belementünk a játékba: levettük a kereszt meg a vezetékneveket és felakasztottuk a fogasra. (Nem képletesen: leírtuk egy táblára).
A vuduzás eddig kimaradt az életemből, de most
Kiderült, hogy Vass Imre a nevek fogasra akasztásával elég meztelenre vetkőzött ahhoz, hogy dalra fakadjon, úgy a capella. A helyzet, mivel még nem rázódtunk bele, kínos-komikus volt, nincs mit szépíteni. De aztán kikerekedett a dologból, hogy itt egy szellemidézés tanúi lehetünk. A szellem pontos nevére és titulusára sajnos már nem emlékszem, viszont vudu volt a dologban, annyi biztos. Körbeültünk egy keresztet és ki-ki közszemlére bocsátotta kulcscsont-töréseit és egyéb, gyermekkori traumákat.
A lényeg, hogy miközben zavaromban inkább véres-nyúzott embereket ábrázoló festményeket szemléltem a kiállítótérben, Vass Imre feltett egy ilyen kérdést is:
Ki szeretne először meghalni?
Bámm. A meztelenre vetkőzős trükköt még finom metaforaboncolgatással fel lehetett oldani, de bevallom, ez elsőre kifogott rajtam. Mi van, hogy mivan? Mit kéne csinálni ezzel a halál-üggyel? Abbamaradt az unatkozó zsibongás, kicsit feszengtünk, mert ugyan mégis ki lesz az a hős, aki megmenti performanszunk és felteszi a kezét? És feltették.
Így kiderült, hogy a halál, csuklyás-kaszás helyett esetünkben egy számítógép testébe költözött. Pontosabban egy pár tíz éves és többé-kevésbé ismert weboldalt varázsolt elő Vass Imre, ami pár kérdés megválaszolása után készségesen kidobja a pontos dátumot. Lássuk a kérdéseket, minden várakozásomat felülmúlva:
Születésed pontos dátuma?, testtömeg-index, valamint A következők közül hogyan definiálnád magad: a)optimista b)pesszimista c)szadista? Én nem voltam bátor.
Neked hol fáj?
Megcsipkedtem magam, felírtam a nevem a táblára és beledöftem a gombos tűt a papíremberbe. Hogy ne legyek semmi rossznak elrontója, még késsel is nekiestem egy nejlonzsáknyi szezámmagnak, hogy aztán meghallgassam, ahogy fülsüketítően a földre peregnek a szemek, mintha visítana valaki vagy valami.
Visszatérve: amit Vas Imre csinált, azt én még most sem egészen értem.
Annyi a biztos, hogy a téma a fájdalom volt. Meg hogy amikor be kellett hunynom a szemem és koncentrálnom az első testi/lelki fájdalmamra, ami éppen eszembe jut, akkor nekem eszembe jutott egy augusztusi kora este, a konyhaasztalnál ülve. És piszkosul elkezdett fájni, valahol, a bal lapockám fölött.
Csak lehet, ez pirosfejű gombostűk nélkül is ment volna.
