Mivé lesz jövőnk múltja a jelenben? Min fognak röhögni unokáink, ha írásbeli kommunikációnk a virtuális térre korlátozódik?
A két ünnep közötti decemberi nyugalom lehetőséget adott arra, hogy régi családi képeslapok között turkáljak. Mindig öröm ilyesmivel bíbelődni, a legrégebbi fellelhető darabokat még dédnagyapám írta az első világháború idején, amikor Máramaroson állomásozott, mint főlovász. Azokon a képeslapokon a legmeghökkentőbb talán a megszólítás: Kedves Öregem – írta megszólításként (!)dédnagyapám a feleségének haza, Semsére. De erről talán majd máskor.
Most egy másik korszak és egy másik generáció képeslapja kapcsán kezdtem el térdet csapkodva kacagni, s ezért merült fel bennem a kérdés: ki és hogyan fog hozzáférni személyes, email-ben zajló levelezésünkhöz ötven-száz év múlva? Tényleg el fog veszni napjaink mikrotörténelme? Azért ez elég ijesztő lehet bárki számára, aki ilyen-olyan okok miatt régi levelezésekkel szokott bíbelődni. (Ha, például a XVI. századiak nem papíralapon leveleznek, akkor sokkal szegényesebb lenne Roger Crowley Tengeri birodalmak című kötete is, és gyanítom, hogy az osztrák báróné verseit tartalmazó pendrive sem maradt volna fenn a XXI. századig.)
De térjünk rá a derültség okára!
Apai nagyszüleimet a második világháború után telepítették ki a Felvidékről, úgy, hogy a teljes tágabb rokonság ott maradt Kassa környékén. Nagyapám – a Semsey grófoknak köszönhetően – a Balaton északi partján talált új helyet a családnak. Nem csoda, hogy a „cseszkós”rokonok nyaranta szívesen jöttek látogatóba. A most megtalált képeslapot nagyanyám unokaöccse és felesége küldték 1960. június 17-én Lázně Luhačovice-ből.
A Balaton helyett itt vagyunk Morvaországban. Sok szép helyen járunk, mégis szívesebben lettünk volna Nálatok. Nettikém, arra kérlek, küldj nekem egy balatoni lapot, amit majd én itt megírok, visszaküldöm Neked, és te ott add fel. Azért kérlek erre, mert a varrónő kizárólag azért varrta meg a ruhámat, mert a Balatonra készültünk. nem vallottam be neki, hogy már nem oda megyünk, s most vár tőlem egy üdvözletet. Köszönöm szépen. 20-a után már otthon leszünk, jöhettek, várunk. Innen szeretettel üdvözlünk és csókolunk benneteket
…
Ötvenöt év távolából a személyek ismerete nélkül is szórakoztató a konspiráció. Főleg, ha azt vesszük, hogy később milyen – az utókor elől homályba burkolózó – bonyodalmak adódhattak ebből.
A mulatságot félretéve, teljesen komolyan kérdezem: ha valaki kíváncsi lesz ötven év múlva a mi hétköznapi közlendőinkre, az vajon mihez tud majd kezdeni képeslapok és levelek híján?
