Szubjektív folyóirat-toplista 2014-ből

Avagy miért rohanjunk az Írók Boltjába?

Írta: Zelei Dávid:

Bár az egyik legnépszerűbb bölcsészsport azon nyavalyogni, milyen sok print folyóirat is van fölöslegesen Magyarországon, milyen kevés olvasóval, és hogy olvasási szokásaink átalakulásával mindent illene most és mindörökre internetizálni, ezzel szemben a magyar folyóirat-kultúra él és virul, esetenként csúcstermékeket kibocsátva magából. Év eleji szubjektívemben a legjobban sikerült idei számokból nyújtok ízelítőt, fenntartva, hogy történészként és irodalomkritikusként talán nem meglepő módon a történelem és az irodalomkritika érdekel a legjobban.

8. Nagyvilág 2014/4

Bár marketingben és küllemben csak lassan kullog az innováció lovagjai mögött, a sokak által elfeledett Nagyvilág tartalmában nem szűnt meg színvonalas és – mint a választott számban is – hiánypótló lenni. Talán nem olyan sokrétű, mint a cool európaiság szimbóluma, a Lettre, amit tán meg sem érdemlünk, és bizonnyal lehetne vaskosabb a kritikarovata is, de csaknem egyedüliként ügyel a magyar folyóiratpiacon a fordítók létezésére (a velük készített interjúk mindig jók), közöl nagyobb számban és rendszeresen versfordításokat (bár a Versum most sokat segíthet e mostoha helyzeten), és kalandozik olyan tájakra, ahová az irodalmi lapok közül senki. A választott szám is ilyen hiánypótlás: a brazil novella fél századáról ad hírt huszonnyolc tételben, Pál Ferenc szokás szerint kiváló történeti áttekintésével bevezetve.

7. Opus 2014/2 (29)

A Szlovákiai Magyar Írók ritkásan kapható, de több könyvtárban elérhető folyóirata alig része a magyarországi irodalmi közbeszédnek, pedig csaknem egyedüli a popkultúrakutatás rendszeres szemlézésében, nem kis részben a komáromi Selye János Egyetemhez köthető, egyre duzzadó MA Populáris Kultúra Kutatócsoportnak. A rendszeres és módszeres együttgondolkodás szép lenyomata az Opus 29-es száma, mely mintha a váratlan képzettársításokat választotta volna témájául: H. Nagy Péter szokásához híven a természettudományt hívja segítségül egy sci-fi-toposz, az időutazás elemzéséhez, néhány oldalban eljutva H.G. Wellstől az unortodox kvantumfizikusokon át a Men in Blackig; Hegedűs Norbert bebizonyítja, hogy a dark fantasynak és a költészetnek is vannak metszéspontjai, Keserű József mítosz és fantasy kapcsolatát vizsgája David és Stella Gemmell Trója-trilógiájában, a Fodor-L. Varga kettős pedig Bret Easton Ellist olvassa össze Esterházy Péterrel. A szokatlan összefüggések kedvelőinek kihagyhatatlan!

6. Irodalmi Szemle 2014/5 – Pelevin

Az Opushoz hasonlóan felvidéki és innovatív Irodalmi Szemle egy másik határontúli laphoz, a Korunkhoz hasonlóan szemmel láthatólag teljesen ráállt a tematikus számokra. A téma lehet egy egyszerű hívószó (ez a Café Babelt idézi: idén ilyen volt a „név” vagy a „bestiárium”), egy régió irodalma (2014-ben Japán és Észak-Európa volt soron) vagy akár egy szerző (idén például Hrabal). A bőséges kínálatból emeljük ki a májusi Pelevin-számot egy kitűnő novellával („Who by fire”, M. Nagy Miklós fordításában), két magyar és egy orosz tanulmánnyal (közülük különösen szép és ritka, ahogy Simándi Csaba Csuang Cével olvassa össze az Agyag géppuskát), de jók a japán- illetve Celan-miniblokkok is, nem beszélve a Babiczky- és Tompa Andrea-kritikákról. Jövőre újabb megújulás várható, drukkolunk Szalay Zoltán csapatának nagyon.

5. Alföld 2014/3

Sok éve már, hogy a Debreceni Irodalmi Napok szövegei megvetetik az emberrel a márciusi Alföldet: két évvel ezelőtt az irodalomtörténet-írásról folyt érdekfeszítő diskurzus, azelőtt magukról a folyóiratokról, idén meg a kritikáról; a folyóiratszám nem korlátozódik az irodalomkritikára, hanem nagy kedvencemhez, Az olvasó lázadása? című opushoz hasonlóan nyit a színház-, zene- és művészetkritika felé is. A történeti áttekintéseket követő állapotfelmérések kevés kivétellel lehangoló viszonyokat rögzítenek (talán Károlyi Csaba értékelése a legpozitívabb), de mindezt oly mély szakmaisággal, széles látókörrel, problémaérzékenyen és meggyőzően teszik, hogy leírásuk láttán a legapróbb kétely nélkül, magabiztosan eshetünk depresszióba vagy apátiába.

4. Műút 2014/2 (044)

Az elmúlt években már közhelyszámba megy leírni, de a Műút Jenei László által szerkesztett kritikarovata negyvenegynéhány szám alatt kivívta, hogy lassan egyhangúlag beszéljenek róla az ország legjobbjaként. Szexepiljét alighanem több dolognak köszönheti: friss, vagyis gyorsan reagál a megjelenésekre (főként azt figyelembe véve, hogy kéthavi folyóiratról van szó), a kritikusszakma krémjét foglalkoztatja, ráadásul amellett, hogy igen vaskos (a kiválasztott számban csak irodalomkritikából tizenkettőt számolhatunk össze), a szélesség mellett ügyel a mélységre is: a megboldogult Holmi és az ÉS gyakorlatát követve gyakran közöl több tollból írást egyazon kötetről. Választott számunk ennek csimborasszójaként négy ismertetést közöl Kun Árpád Boldog Északjáról, kettőt Havasréti József Szerb Antal-monográfiájáról, miközben nem feledkezik el Thomas Pynchon Beépített hibájáról sem, több generációnyi neves/tehetséges kritikust foglalkoztatva Kálmán C. Györgytől Sántha Józsefen át Lengyel Imre Zsoltig és Pogrányi Péterig – hogy nem végzett előrébb, azt csak annak köszönheti, hogy a tizenkét kritikából csak egyet szentel a világ irodalmának, ami azért kevés.

3. Új Forrás 2014/1: Trash

A Turi Márton vendégszerkesztette Új Forrás-szám anno hosszas eszmefuttatásra késztetett, most azonban elméleti-történeti rizsázás helyett soroljuk a popkultúrában sűrűn és gyümölcsözőn merítkező nyolcvanasok e majdan emblematikus antológiájának vezértételeit: az irodalmi csúcstermékek Bartók Imre apokaliptikus Backstreet Boys-novellája, Tolvaj Zoltán „A bálnavadász” című kisprózája, és a szerkesztő által fordított Pelevin-tízperces; a kritikai szekció szintén nagyon erős, Sepsi László a popkultúra-kutatás nálunk ismeretlen történeti-elméleti apparátusával felszerelkezve túrja végig A patkány évét, Turi Márton pedig szokásához híven olvasmányosan és szórakoztatóan, de minden ízében kidolgozottan vesézi ki az orosz irodalom és a metró kapcsolatát. És akkor még Nemes Z. Márió zavarbaejtő írásairól szó sem esett…

2. Tiszatáj 2014/7 – Emlékezés egy nyár-éjszakára

Az I. világháború kezdetének centenáriumán pont olyan sokszínű, sokszemszögű megemlékezések kellenének, mint amilyen a Tiszatáj világégés-különszáma, mert egyaránt láttatja a háborút alulról és felülről, kívülről és belülről: Fried István a rá jellemző alapossággal keresi vissza a Csárdáskirálynő üzenetének transzformál(ód)ását a világháborúban, Szabó Dániel források sokaságával nagyítja ki azt a hamar tovaszálló és ma már hihetetlen lakodalmi hangulatot, amit a háború kitörése okozott Magyarországon és szerte Európában, fontosak a forrásközlések (Apollinaire háborús levelei és a bácskai parasztpolgár, Hermann Antal visszaemlékezései), és jók az író/irodalom és történelem kapcsolatait vizsgáló írások: itt is érvényesül a kívülről-belülről elv, Gárdonyi és Márai eseteit a világháborúval Bod Péter és Pataki Viktor elemzi, Sándor Iván pedig saját regényét (Az éjszaka mélyén 1914), Gyáni Gábor e mű nyomán kidolgozott műfaji kategóriáját, az emlékezetregényt, a világháborút, és a történelmi regény írásának fortélyait ötvözi egy kiváló esszében.

1. Korunk 2014/3: Detektívtörténetek

A honi popkultúra-kutatásban közhely, hogy a krimi az az irodalmi zsáner, amit a szépirodalom legközelebb érez magához, s ebben az utóbbi évtized skandináv krimijén és a Kondor-Baráth tengelyen túl nagy szerepe van annak a magas színvonalú és kivételesen népes értelmezői csoportnak is, mely évről-évre újabb értő elemzésekkel építi tovább a magyar krimiértelmezés bástyáját. A Korunk krimi-száma olyan, mintha ez a bő féltucat szakértő egyetlen Szupercsapatba tömörült volna, és nincs, aki legyőzze őket: Miklós Ágnes Kata szórakoztató, krimiolvasóknak szóló tízparancsolatát a francia detektívtörténetek szakértője, Kálai Sándor tömör, de nagyon okos okfejtése követi a magyar krimi intézményesülésének nehézségeiről (lábjegyzetei ráadásul egy fél szemináriumnyi kötelező olvasmányt rejtenek), de rendkívül érdekes Benyovszky Krisztián írása is, mely egy új cseh Sherlock-képregényt értelmez a korábbi írásos és vizuális Sherlock-interpretációk szőttesében. Zsámba Renáta a Lindáról, Bényei Tamás az Angyalszívről, Demény Péter Maigret-ről ír alaposan és szórakoztatóan, de a nagy meglepetés a még kevésbé ismert Hudácskó Brigitta szenzációs tanulmánya a BBC Sherlockjáról, melyet elolvasva azonnal fel akarjuk habzsolni a sorozat egészét. Akinek ennél több kell egy folyóirat-vásárláshoz, az a barbár, nem Angelo Soliman.

(PS: A +1 természetesen a Holmi utolsó száma lenne, ezt azonban év végéig még nem sikerült kezeimbe kaparintanom.)