Ripoff Raskolnikovot sokaknak nem kell bemutatni Magyarországon, az osztrák származású blues zenész lassan harminc éve koncertezik nálunk. Kalapban, csíkos öltönyben, vörös virággal a gomblyukában. December végén Nagy Szabolcs zongoristával közös koncertet adtak Sopronban, előtte beszélgettünk.
Mi a virág története?
Régen egyáltalán nem voltam öltönyös, aztán huszonöt éves koromban egy cimborám adott nekem egyet, hogy abban nősült, és ő már nem fogja viselni. Csíkos volt, mint ez. Valahogy megbarátkoztam az elképzeléssel, hogy öltönyös legyek. Később Strasbourgban egy bulimon egy barátom mondta, hogy nagyon komor a kék csíkos öltöny, valamit csináljak vele, hogy ne tűnjön temetésszerűnek. Volt egy művirága, odaadta, így született meg ez az új stílus, teljesen véletlenül.
Sok ilyen véletlen van az életében?
Igen, nagyon sok. A legtöbb lemezem nem azért jött össze, mert terveztem volna. Többször megtörtént, hogy valaki szólt, csináljunk egy lemezt, akár ingyen kihozza a felvételt. Két lemezem van, ami úgy készült, hogy akartam, terveztem is, kibéreltem a stúdiót. Az a két lemez volt, amit együtt csináltunk Szabolcsékkal (Lost and Found és Everything is Temporary című lemezek, a Ripoff Raskolnikov All Stars-szal). Aztán majd a harmadik is ilyen lesz.
Tervben van?
Már elkezdtünk beszélni róla, ez jó jel.
Fiatalabb korában utcazenészként utazta végig Európát, milyen élmény volt?
Akkor volt a hippi korszak, belecsúsztam többé-kevésbé. Teljesen más világ volt, nyugaton úgy nőtt fel az ember, hogy munka van bőven, pénze szokott lenni mindenkinek. Nekem az is tetszett volna, hogy egy-két hónapot dolgozom Ausztriában, aztán elvagyok a maradék tizenegy hónapig, mondjuk Marokkóban. El is indultam, aztán kiderült, hogy azzal is lehet pénzt keresni, ha gitározom az utcán. Találkoztam másokkal, együtt zenéltünk. Ha az ember pár évig játszik az utcán, egy idő után eszébe jut, hogy olyan zenekart kellene összehozni, amivel koncerten játszhat, belépőért. Semmi kedvem nem volt a rendes, dolgozó pályafutáshoz, aztán kialakult, hogy lehet belőlem zenész is akár.
Kik voltak azok, akik miatt először zenélni kezdett?
Tinédzser koromban ott volt a Rolling Stones, Jimmy Hendrix, sőt, annak idején a Deep Purple is tetszett, most már nem.
Ők változtak meg?
Nem, én. Megvan a tudásuk, tizenöt évesen nagyon tetszett a Child in Time, most nem. A Rolling Stones-szal ugyanez nem történt meg számomra, ugyanúgy tetszik, mint annak idején. Voltak azok a hatvanas évekbeli zenekarok, amiken felnőttem, megtudtam, hogy ők Muddy Waters-ék, John Lee Hookerék hatására kezdtek el zenélni. Elkezdtem hallgatni őket, és más bluesgitárosokat, Skip James-t, Robert Johnsont, Blind Lemon Jeffersont, Blind Willie McTellt és igazán beleszerettem ebbe a zenébe. A hatásuk megvan a mai napig.
Magyarországra mi hozta eleinte?
‘87-ben meghívtak egy koncertre az akkori grazi zenekarommal, és nekem nagyon megtetszett Budapest. A másik kettőnek nem, ezért később egyedül koncerteztem, aztán kialakult a Palermo Boogie Ganggel a barátság és velük sokat játszottam a kilencvenes években.
Mi tetszett Budapesten?
Nem tudom ezt elmagyarázni, saját magamnak sem, csak megtetszett ez az ország.
Ha lenne egy dal, ami leírja?
Esetleg a Lenin Street lemezen lenne pár olyan, ami leír egy-egy képet, de nem írtam még szerelmes dalt Magyarországnak.
A blueson kívül milyen zene jöhet még?
A folkot nagyon szerettem mindig, meg azt a fajta rockzenét, amiben benne van a blues. Led Zeppelin nagyon tetszik pont ezért, a Deep Purple-ben ezt nem érzem. A dzsessz-szel is úgy vagyok, hogy amíg benne van a blues, addig kibírom. Mai zenéből le vagyok maradva, de mondhatnám a Quimby-t.
Létezik közösen a Braindogs formáció Kiss Tibivel és Varga Líviusszal, Tom Waits dalai hozták össze, ez működik?
Ritkán, de van olyan, hogy összeállunk néhány koncertre, kizárólag Magyarországon. Nem tervezünk lemezt, ezt mindenki azért csinálja, mert szeretjük Tom Waits-t és a lehetőséget, hogy együtt zenélhessünk. Február végén Budapesten és három vidéki városban is lesz koncertünk.
