Archív

Tom Waits dalszövegek a májusi Új Forrásban

tomvaitsMiért nem megy be egy magyartanár egy reggel az iskolába? Miért kezd el helyette írni? Hogy kerül Babits Mihály a függőágyba? Mi újat tudnak a fiatal írók mondani? Hogyan deheroizálja Spiró a Kádár kort? Az Új Forrás májusi száma ezekre a kérdésekre is válaszokat kínál A-tól, Paul Austertől W-ig, Tom Waitsig. Az ő dalszövegeit ajánljuk olvasóinknak.

 

 

 

 

Tom Waits

Alice

Álomba szenderül most az idő,

görbe pálcáddal intettél

a megfagyott holdra a tó tükrén

sziluettek gyilkosa jő.

És a könnyek az arcomon,

és a szánkók a kis tavon…

Elbűvölnek Alice.

Én eltűnök csendben, a nevedben,

de neked még várnod kell rám

túl az óceánon… A mélyén lenn

egy öreg hajó roncsa, lám

fűhajad mossa a dagály!

Az eső ablakomra száll,

és a jéggel teli pohár…

Nem feledlek Alice.

Szíven üt minden egyes ketyegés,

órám karjaidban pihen.

Csónakot ringat a hullámverés,

kezed torkomra pengét fen.

Köteled, amely rég ide kötött

elszakadt, s a móló ellökött…

A csókod és a tébolyom között,

gyönyörűen a sírtenger fölött

lebegsz. Beléd temet kezem

minden titkot. Ha elveszem

majd végleg az őrületben,

korcsolyázok a neveden

és elcsúszok a jegeden

újra meg újra…

Hisz ha

beszakadok, te

vársz engem

ott lenn,

Alice.

Eltűn(őd)ve

előző este azt álmodtam hogy álmodom rólad

az ablakból bámultam ahogy a mezőn vetkőzöl

ledobva a lila alkonyatot kibontva hajad

rózsakoszorús ében fürtjeit ahogyan fürdöl

a hálószoba kiszűrődő arany fényeiben

s megtörülközöl a hangoktól nedves levegőben

a távolban egy kivert sebzett kutya csaholása

a száraz talaj egy lassan szivárgó csapból iszik

a házad alig látszik elvész a sűrű homályba

ahogy magába szívja a párát kormosra izzik

a nyári esten fény szüremlik át és ajtó nyílik

egy sárga macska oson ki a hallból végigsiklik

az éjjel csillagszőnyegén a sötét műhely felé

a cseresznyefa bágyadtan sóhajtozza illatát

hallom pezsgőd halkan kitörő habzó nevetését

látom rajtad a finom levendula orchideát

érzem hajadba bújását csípődre feszülését

a karnevál rézszín húrjait lassan por lepi el

köhögve zengnek a folyónál göthös dicsfénnyel

és borbús bendzsó tangó táncol a tornácom elé

és te is járod egy fekete nyárfa árnyékában

és én csak nézlek ahogyan eltűnsz az éjszakában

nézlek ahogyan eltűnsz

nézlek ahogyan eltűnsz

nézlek ahogyan eltűnsz

Senki sem tudja, hogy elmentem

A Pokol a magasban és a Menny alatta,

odaveszett az összes fa.

A halk eső suttog, lágy hangja elringatja

a hat láb mélyen szunnyadókat.

A levelek rám hullanak minden évben

és senki sem tudja, hogy elmentem…

Vonj be arannyal és öltöztess fel sötétbe,

majd rejts el a temetőbe!

Sír a nyugalom, teli Hold vár minden este,

és a fényében fürödhetek.

A levelek eltemetnek minden évben

és senki sem tudja, hogy elmentem…

(A dalszövegeket fordította: Papp Dávid, lírizálta: Papp Máté){jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top