China Miéville: Patkánykirály, Agave, fordító: Juhász Viktor, szerkesztő: Héjja Éva, korrektor: Boncz Éva, a borítót Major Ákos, a kötetet Kuszkó Rajmund tervezte, oldalak száma: 368, internetes ár: 2 460 Ft
Drum and bass dübörög végig Miéville regényén, már-már átvéve a főszerepet: a ritmus megbűvöl, feldob, pörget, kábít és öl.
China Miéville olyan író, akivel nem szívesen találkoznék éjszaka egy sötét sikátorban. Ez az arc atomra kigyúrt testtel, tar koponyával, a fülébe lőtt piercingek csilingelő sorával, erőszakos természetre utaló, előreugró állkapcsával és átható, rideg tekintetével biztos a frászt hozná rám. A történeteit olvasni viszont…
Nos, az sem épp romantikus kéjutazás a déltengeri szigetre,
vagy épp édibédi mesefolyamon való, melankólikus hömpölygés. Az angliai Norwich-ben született író, aki sosem tagadta baloldali, szocialista elkötelezettségét és vonzódását a marxista filozófia és világszemlélet iránt, minden regényében keményen odacsap. Hogy hová? Leginkább az emberi társadalmakban létező szociális feszültségek, az anarchia örökké fölöttünk lebegő Damoklész-kardja okozta nagyvárosi neurózis és az ember ember általi elnyomása izgatja.
Ha most valaki azt hiszi, hogy Miéville filozofikus hangvételű, súlyos társadalompolitikai elmélkedésekkel teli műveket ír, akkorát csalódik, mint sündisznó a cipőkefében. Az angol szerző cseppet sem klasszikus, modern fantasy regényeivel vált méltán világhírűvé, s most az Agave jóvoltából végre a magyar olvasók is megtudhatják, honnan indult ez a különös fazon: megjelent Miéville első, angolul 1998-ban publikált regénye, a Patkánykirály. A tizenhat évvel ezelőtt napvilágot látott mű, mely egyből az urban fantasy (kb. nagyvárosban játszódó misztikus történet) nagymesterévé avatta szerzőjét, minden ízében előrevetíti a későbbi regények stílusát.
Eddig a Librariuson kétszer volt alkalmam Miéville-ről írni. Először jött a Konzulváros, mely rendkívül érett, alaposan kidolgozott, jól felépített sci-fi, majd a Kraken, ami épp úgy Londonban játszódik, mint a Patkánykirály, ám elsősorban az újkori ember és a vallás (vallási őrületek, fanatizmus, elhajlások, szekták és önjelölt próféták) káprázatosan fantáziadús kaleidoszkópját adja.
Miéville tar koponyájában szédítő ötletek kavarognak.
Első regénye az ezredforduló előtti Londonban játszódik. Pontosabban: két Londonban, hisz az átlagemberek elől jórészt elfedett (ők maguk sem akarják látni), utcák és épületek alatt tekergőző csatornarendszerben ott a másik London: a patkányok városa. A patkányoké, akik immár évszázadok óta elnyomatásban élnek, pedig egykor övék volt a… Nos, ha nem is a világ, de legalább egy város. Csakhogy egy nap megérkezett a Fuvolás, és bűvös zenéjével maga után csalogatta, majd a halálba küldte elvarázsolt áldozatait (ha ez a sztori népmesei gyökereket sejtet, az nem a véletlen műve!). A patkányok ugyan nem pusztultak ki teljesen, ám azóta rettegésben, a föld alá húzódva élnek, s eszik, ami jut nekik: az emberek szemetét.
Miéville kórképe a modern civilizációk legfőbb rákfenéjéről,
a gigantikus társadalmi különbségekről, a dúsgazdagok és mélyszegénységben élők létminősége közötti iszonyatos szakadékról tökéletesen érthető. Emberek=gazdagok, szegények=patkányok. Regényének főhőse egy Saul nevű fiatal srác, aki London szmogos, lepukkant házblokkokból álló, ocsmány negyedében él. Apja, az egykori melós rég elhízott a pocsék fagyasztott kajáktól, s miközben két bugyuta showműsor között Lenin beszédeit olvasgatja, próbál valahogy szót érteni a fiával – ám csak addig, míg egy éjjel meg nem gyilkolják. Ettől kezdve Saul élete igazi rémálommá, a mi új Miéville olvasmányunk pedig szédületesen pörgő, sokszor horrorba hajló regényrobbanássá válik.
Olyan urban fantasy ez, amiben a nagyváros kormos mocsoktól zsíros téglafalait, meg a köztük vegetáló, lecsúszott öregek és soha felkapaszkodni nem képes fiatalok minden percét átitatja a gettózene. Drum and bass dübörög végig Miéville regényén, már-már átvéve a főszerepet: a ritmus megbűvöl, feldob, pörget, kábít és öl. Az író köszönetnyilvánításából tudjuk: mialatt a Patkánykirályon dolgozott, folyamatosan a londoni külvárosok agydöngető zenéjét, különösen Guy Called Gerald Gloc című betondzsungel remixét hallgatta. Aki igazán rá akar érezni Miéville emberi, félisteni és valódi patkányoktól hemzsegő nagyvárosának nyomasztó hangulatára, annak olvasás közben érdemes követnie a példáját.
A Patkánykirály nem remekmű.
Érezhetőek rajta a kezdő író ügyetlenkedései, apró melléfogásai, bizonytalankodásai. A Patkánykirály mégsem kihagyható olvasmány annak, aki kíváncsi rá, milyen a vérbeli (sokszor vérben tocsogó), ázott patkánybunda bűzét árasztó urban horror fantasy, vagy ahogy China Miéville a saját regényeit címkézi: az igazi „weird fiction” (sokkoló fikció).
