A Trágár töredékek című felolvasóest kapcsán kérdeztük Köleséri Sándor színművészt, akit a nézők az Örkény Színház és a Nemzeti Színház színpadán is láthatnak.
A Trágár töredékek című felolvasóesten Lőwy Árpád, Orbán János Dénes, Goethe, Janus Pannonius és sok más költő vaskos verseit adjátok elő. Hogyan bukkantatok Galkó Balázs gyűjtésére?
Az az igazság, hogy a Trágár töredékeket én már 1996-ban egy előadáson láttam a Kolibri Pincében Galkó Balázzsal. Ő a Kolibri Színház művészeivel adta elő ezt az anyagot. Idén a különböző művek olvasása közben jutott ez eszembe és felhívtam Balázst, hogy szívesen előadnánk mi is. Ő áldását adta rá, nem kért érte pénzt sem. A felolvasó est ötlete onnan jött, hogy korábban nagy sikerrel adtuk elő Tallér Edina: Egy perccel tovább című művét Mester Szilvivel és a dráma után valami vidámabb anyaggal akartam foglalkozni. Olyannal, ami valamilyen szinten egyedi és persze érdeklődésre tarthat számot. A próbák során arra jutottunk, hogy trágár és pajzán versek, dalok pedig betanulva túl direktek lennének. Ezért van az, hogy nagyon elegánsan öltönyben és szinte pókerarccal adjuk elő ezeket. Ezért kezdi Torres Dani lágy gitárzenével is, hogy elbizonytalanítsa a nézőt. Amikor már majdnem elbizonytalanodna, akkor megjelenünk és mégis megkapja azt amire jött – csak más köntösben, mint amire számított. Általános iskolában mindenki ismerte Janus Pannoniustól Pannónia dicséretét, hogy „eddig Itália földjén termettek csak a könyvek”. Viszont ő írt Orsolya likáról is. Szóval szerettünk volna megismertetni a nézőket Kosztolányi, Szép Ernő és a többi – akár álnéven alkotó – irodalmár pajzán és trágár műveivel is.
Nagy Eni, Janik László és Torres Dani a társaid: mindenki egy kicsit máshonnan jön. Hogyan találtatok egymásra?
Mindenkivel máshogyan. Enivel egy filmben forgattam, mellette ő is rendszeresen játszik színházakban. Kellett egy dögös, gyönyörű nő, aki olyan dalokat énekel és olyan verseket szaval, amik tőle lesznek bájosak és humorosak. Ő nagyon tehetséges és felhívtam lenne-e kedve hozzá(nk). Janik Lacival Szegedről ismerjük egymást, amikor vendégként ott játszottam. Ő egyébként anno már bejárta az országot ugyanezzel az anyaggal, ráadásul Galkó Bencével (Balázs testvére). Ő nemcsak színész, hanem író és rendező is. A próbák során nagyon sokat tanultunk tőle és tisztelem, ahogy az életről gondolkodik és szeretem az őrültségét is. Torres Danival pedig a Szalay Kriszta által írt Gramp című zenés darabban volt szerencsém együtt játszani, ami sajnos kevés előadást élt meg, de mégis hatalmas élmény volt játszóként és a nézőknek is. Akkor éreztem életemben először azt, amit a Beatles tagjai érezhettek.
Az emberek még mindig pironkodva nevezik a dolgokat a nevükön. Így van egy kis tabudöngetés ebben az előadásban, jól látom?
Nem akartunk tabukat dönteni. Egyszerűen meg akartuk ismertetni az emberekkel az irodalomnak más szegmensét is, úgy hogy ne legyen öncélú és vulgáris sem. Egyszerűen szórakoztatni akarunk. Az egyik legtrágárabb beszédű népnek tartanak bennünket (a kínaiakkal együtt). De a francia nyelvben legalább száz megnevezése van a férfi és női nemi szervnek, csakhogy ők használják is ezeket a megnevezéseket. Valószínűleg náluk éppen ezért nem váltak trágár szavakká.
Mondtad, hogy szeretnétek folytatni és bővíteni a műsort.
Folyamatos keresésben és gyűjtésben vagyunk. Januártól már próbálni is fogjuk ezeket, majd beépítjük a műsorba. Elképzelhető, hogy egy-két avítt vers ki fog így maradni. Gondolok itt például a „Felszabadulás a strandon” című versre, hiszen a mai fiatalságnak már nincs képe egy felszabaduló Budapestről. Szeretnénk még több szellemes pajzán verset és dalt beépíteni, hogy azok is eljöjjenek, akik már látták. Vannak törzsnézőink, így motivációban nincsen hiány.
Van egy másik felolvasóested is (Tallér Edina: Egy perccel tovább), amelyben ketten szerepeltek Mester Szilviával.
Szilvivel is a Gramp című darabban találtunk (szerencsére) egymásra. Ő szintén nagyon érzékeny típus, és élmény volt vele előadni a drámát. A lélekjátékban szereplő nő karakterét olyan szuggesztív módon tudta előadni, hogy számomra könnyű volt belőle építkezni. Vele januárban kezdünk el dolgozni Pozsgai Zsolt: Liselotte és május című darabján. Reményeink szerint ebből nem felolvasó est, hanem hagyományos színházi előadás fog létrejönni.
Mennyire tartod tipikusnak azt a párkapcsolatot, amit a darabban bemutattok?
Nincs két egyforma párkapcsolat, de idővel mindegyikben vannak feszültségek és konfliktusok. Igazából csak azon múlik minden, hogy ezt az emberek hogyan tudják kezelni. Néha az embernek saját magával sem könnyű, akkor miért gondolnánk mással folyamatosan harmonikus kapcsolatot? A kulcsát abban látom, hogy a másikat és magunkat sem szabad bántani, őszintének kell lenni és nagyon sokat kell beszélgetni a másikkal. Azt gondolom, hogy a sikeres kommunikációval egy csomó dolog tisztázódhat, a bizalommal együtt pedig biztos alapokra helyeződhet a kapcsolat. Bár ebben a korban tudom, hogy semmi nem biztos (nevet). Szóval nem lehet és nem is kell megúszni a dolgokat. Le kell menni mélyre és minden nap tudatosan kell élni, állandó kontrollal a gondolkodásunk felett. Meg kell becsülnünk azt az embert, aki kíváncsi ránk és elfogad, szeret minket minden rossz tulajdonságunkkal együtt. A darabban lévő lány speciális eset, mert édesapja gyerekkorában elhagyta, majd a mostoha apja szexuális molesztálta. Ez sajnos sok családban ismerős lehet. Így történhetett az is meg, amikor egy nézőnk előadás közben elment sírva vagy aki a végén zokogott. Aki elment, utána írt egy levelet, hogy nem velünk volt problémája, csak annyira felkavartuk. Dolga volt önmagával. Nagyon sok ember hordozza magával a múltjának olyan eseményeit, amik nincsenek helyükre téve, de addig a jelen sem lesz felhőtlenül boldog és a sérült ember önmagának sem jó társaság.
Egy interjúban mondtad, hogy régen zavart, ha megnéztek a termeted miatt, mostanra viszont követeled a színpadon a tekinteteket. Érnek még rossz élmények?
Rossz élmények a mai napig érnek és valószínűleg érni is fognak, valószínűleg ezzel nemcsak én vagyok így. A lényeg az, hogy ezeket hogyan tudom feldolgozni. Ma már azt gondolom, hogy aki bánt, az önmagát minősíti. Tisztában vagyok termetemmel és azt hiszem jó és rosszabb tulajdonságaimmal is. Nem építek légvárakat és azzal is tisztában vagyok, hogy rengeteg frusztrált ember van. Nekik, amikor engem meglátnak, éppen kapóra jövök alacsony termetemmel. De ha ők azt gondolja, nálam többet érnek: lelkük rajta. Ma már nem állok meg ilyen emberrel beszélgetni, nem akarom meggyőzni és megváltoztatni sem. Nem süllyedek le az ő szintjére, annál jobban tisztelem az életemet és nem tékozlom időmet rájuk. Színházi emberként pedig azt hiszem, hogy nagy gáz lenne, ha zavarna a nézés. Nem követelem, de igyekszem hitelesen „jelen lenni”. Ma már nem egyértelmű miért néznek meg az utcán és persze jól esik, amikor odajönnek hozzám, hogy láttak ebben vagy abban a darabban – pláne, ha tetszett nekik.
Mindezek mellett játszol az Örkény Színházban és a Nemzeti Színházban is. Milyen terveid vannak még?
Szeretnék még többet játszani, például szívesen lennék újra a Katona színpadán vagy örömömre szolgálna, ha nemcsak törpe szerepekben gondolkodnának bennem és mernének rám bízni formabontó karaktereket is. Szívesen mutatnám meg személyiségem mélyebb oldalát is, remélem majd ezeket is bevonzom és esélyt kapok a bizonyításra. Szeretném kihozni magamból a maximumot és közben folyamatosan fejlődni. Régi vágyam, hogy legalább egyszer együtt dolgozhassak például Ascher Tamással vagy Zsótér Sándorral, Mundruczó Kornéllal, Alföldi Róberttel, Bodó Viktorral, Pintér Bélával.
A Trágár töredékek következő előadásai:
2015. január 17., 20:30. Winestage (VII., Síp utca 5.)
2015. január 23., 19:30. Szegedi Pinceszínház
