Többször láttam, hallottam már beszélni Krasznahorkait. Mindig úgy éreztem, lehetetlen igazán közel kerülni hozzá. Szendy Péter filozófusnak azonban sikerült.
Azon szerencsések közé tartozom, akik már a gimnáziumban megismerkedhettek Krasznahorkai László írásaival. Még tiniként olvastam a Sátántangót, vélhetően akkor még semmit sem értettem belőle, mégis magával ragadott. A Krasznahorkai-függőségem, a rajongásom azóta is tart. Először Szegeden, a Móra Kollégium vendégeként találkozhattam az íróval személyesen, de jó pár beszélgetést láttam már vele a televízióban is. Mindig azt tapasztaltam, hogy a riporterek, moderátorok küzdenek Krasznahorkaival: a kérdéseikre adott válaszok valahogyan mindig érvénytelenítették a kérdéseket. Úgy éreztem, ezt az embert lehetetlen kinyitni. Lehetetlen, mert más szférákban jár, mint mi, más magasságokban gondolkodik, ő az a szerző, akivel soha nem mernék interjút készíteni…
A Petőfi Irodalmi Múzeumban azonban olyan beszélgetésnek lehettem tanúja, melyből az is kiderült, hogy Krasznahorkai szereti Adele Someone like you című számát.
A PIM-ben Krasznahorkait ugyanis nem egy riporter, irodalomelmélész, vagy egy kimért moderátor faggatta, hanem régi barátja, a Franciaországban élő filozófus, Szendy Péter. Azt se mondhatnám, hogy Szendy meginterjúvolta volna az írót. Szendy Péter és Krasznahorkai László úgy beszélgettek, mintha ott sem lettünk volna (mintha ott se lett volna az a sok ember, akik megtöltötték a PIM dísztermét).
Krasznahorkai már a beszélgetés elején tisztázta, olyan barátok ők Szendy Péterrel, akik igazából egyáltalán nem ismerik egymást. Olvassák egymást, talán leveleznek is, de alapvető dolgokat nem tudnak a másikról, vélhetően azért, mert eddigi beszélgetéseik súlypontja a filozófia volt, és nem az, hogy kinek mi a hobbija, vagy a káros, szégyellni való szenvedélye.
Peter Szendy magyar származású filozófus, esztéta, muzikológus, írt már könyvet a hallgatásról, de lefordította franciára és előszóval látta el Bartók Béla leveleit és más írásait is. Az egyetemen Derrida tanítványa volt, a zene, a hallgatás, nyelvfilozófiai kérdések érdeklik leginkább. Legutóbbi könyve a központozás problémáját járja körül; a pont, a pontszerűség: a pont filozófiája érdekli. Vélhetően ebből az irányból juthatott el a filozófus Krasznahorkai László szövegeihez, az író végtelennek tetsző mondataihoz.
A páros természetesen nem tudott véglegesen elszakadni a filozófiától és a zenétől, kettejük közös szenvedélyeitől. Krasznahorkai kezdetben Derridáról faggatta a Szendy Pétert, és arról, hogyan került közeli kapcsolatba az egyik legnagyobb francia filozófussal. Kant, Nietzche, Lacan – forogtak egymás nyomában a különböző filozófiai iskolák, személyes olvasmányélményekkel megtámogatva. A sok-sok nehéz, súlyos, sok esetben igazán nehezen érthető mondat mégsem vált unalmassá.
A két barát mosolyogva beszélgetett a lét legsúlyosabb kérdéseiről, miközben néha – talán szándékolatlanul – lazítottak a gyeplőn. A közönség ezeket a gyeplőlazításokat élvezte leginkább. Krasznahorkai percekig viccelődött azon, hogy kb. négy-öt megállapítása van mindenről, és ezt a négy-öt megállapítást ismételgeti minden beszélgetésben, legyen az televíziós riport, nyomtatásban megjelenő interjú, vagy könyvbemutató. Az író – pontosan ezért – eltervezte, hogy beszerez néhány könyökvédőt, amit a közönség soraiban ülők között oszt majd szét, hiszen minden Krasznahorkai-mondat már a könyökünkön jön ki. Krasznahorkai egy tőle szokatlanul vicces anekdotában mesélte el a könyökvédők utáni hajszát.
Ez egészen a ma reggeli időpontig egy komoly terv volt, akkor tudtam meg, hogy már nem lehet igazi könyökvédőt kapni. Számomra a könyökvédő az ilyen csehovi, gogoli dolog… De kiderült, hogy a könyvelők ilyet már nem használnak. Fel is hívtam néhány könyvelőirodát. El tudják képzelni, hogy hány könyvelőiroda vett engem komolyan? De érdekes, hogy Németországban egy ilyen telefonhívást azért hamarabb megszakítanának. Itt nem, itt azért gyanakodtak, hogy jön az APEH, vagy ilyesmi. Az is kiderült, hogy könyökvédőket már kizárólag csak bicikliző, görkorizó gyerekeknek, felnőtteknek lehet vásárolni. Azt is megtudtam, hogy ilyen könyökvédőt csak térdvédővel együtt lehet kapni. Na, azt azért nem akartam.
Krasznahorkai László nevetett és nevettetett. Öröm volt hallgatni. Akkor is nevetett, amikor arról beszélt, hogy nem szereti az életet.
Az est címe az volt: A téma végtelen. Krasznahorkai és Szendy ugyanis azt tervezte, hogy egymás megismerése mellett a végtelenről fognak hosszabban beszélgetni. A téma köztük azonban végtelen, ezért sem maradt idő a végtelenre.
(Csata Judit fotográfiái a Librarius és a Kontakt Fotóművészeti Kurzusok közötti együttműködés keretében készültek.)
