Ma mutatták be az Uránia Filmszínházban Cakó Ferenc Dózsa 1514 című homok-animációs filmjét, amelyen Nógrádi Gábor író mondott beszédet, Agyunk mélyén ott van Dózsa címmel. Teljes egészében közöljük az elhangzottakat.
„A Szentírás szerint: porból lettünk, porrá leszünk. Időnként ‒ nem a legkellemesebb ‒ álmaimban Cakó Ferenc belőlem, vagyis abból, ami belőlem lesz a Biblia szerint, vesz egy marékkal, rászórja az üveglapra, és elkezd belém rajzolni fát, virágot, pucér nőket, öregasszonyokat stb., miközben én, álmomban folyamatosan suttogom, hogy: ne piszkálj, Feri! Ne piszkájjá’ má’! Az Isten áldjon…!
De ő csak turkál bennem a kezével, az ujjával, rajzol, elsimít, megint rajzol…
Komolyra fordítva a szót: tény, az alkotók, a művészek belőlünk, emberekből, a mi emlékeinkből, érzéseinkből, gondolatainkból rajzolják, festik, írják, éneklik, ‒ homokozzák ki az alkotásaikat.
Megmagyarázom, mert így én sem értem.
Minden ember mélytudatában, tudatalattijában, ahogy tetszik, ott rejtőzik az egész emberiség, de legalábbis a nemzet története. Most, a filmünk premierjén jelen levők agyában is mélyen elrejtve száguldoznak a törökök, égnek a házak, menekülnek az asszonyok, sírnak a gyerekek, és villognak a kaszák Dózsa parasztjai kezében. A mi agyunkat és a művész úr agyát az különbözteti meg, hogy az ő tudatalattijából feltörnek ezek az emlékek, képek, mint gejzír, mint vulkán (a példa pontos, tessék utána gondolni: mint vulkán a föld forró mélyéből) Tehát feltörnek, mint vulkán, és a tehetsége révén műalkotássá formálódnak. Tehát a művész az emberiség, vagy legalábbis a nemzet mélytudatának feltárója és megfogalmazója.
A Dózsa film az Önök agyában is ott van. Cakó Ferenc csak képekbe, képfolyamatokba öntötte láthatatlan közös nemzeti emlékezetünket. Persze annak ellenére, hogy végül is belőlünk rajzol, azaz nekünk, a mi közös tudatunknak, elfojtásainknak köszönheti a műveit, majd a film végén tapsoljuk meg.
Valamit azért ő is csinált…”
