Hétfő reggel kivételesen nem az ötös busz megállójából indultam el a belváros felé, hanem a nagykőrösi vasútállomásról. Tébláboltam a pénztárnál és úgy döntöttem, hogy gyorsvonati pótjegy helyett IC helyjegyet veszek. Kicsit drágább volt ugyan, de szerettem volna ülve olvasni, úgyhogy ez jó befektetésnek tűnt. Ez volt a nap tévedése.
A vonatra várva ugyanis találkoztam egy régi ismerőssel: csak nem Pestre? De, én is! Nagyon jó, üljünk egymás mellé! Az elgondolás remek volt, ám ismerősöm csak sima jegyet vett, így végül úgy döntöttem, lemondok az IC-jegy nyújtotta előnyökről, hogy együtt tudjunk ülni a nagyjából egy órás út alatt. Kidobtam pár száz forintot, de annyi baj legyen.
A hétfő reggel ellenére szinte üres volt a vonat, így még válogatni is tudtunk a helyek között. Beszélgettünk, viccelődtünk: tudjuk, hogyan megy az ilyesmi. És akkor jött a kalauz.
Valahogy éreztem, hogy nem hagyja szó nélkül, hogy nem a helyemen ülök, de gondoltam, az csak nem probléma, hogy a meglehetősen szellős vonaton nem a drágábbik helyen ülök, hanem az olcsóbbikon. Természetesen tévedtem. Kis híján lefordultam a székről, amikor meghallottam a következő mondatot:
„Fiatalember, üljön át az IC-kocsiba, mert ez így magának sem jó és nekem sem.”
Messze földön híres higgadtságom ezúttal sem hagyott cserben, elmondtam egy mondatban, ami rá tartozik: régi ismerőssel találkoztam a jegy megvétele után és gondoltam mégis inkább itt ülök, hogy tudjunk beszélgetni.
Megrázta a fejét, ez így nem jó. „Hát akkor most mi legyen?” – kérdeztem mosolyogva és valóban szerettem volna egy megoldási javaslatot hallani, ám erre ő sarkon fordult és otthagyott minket. Azt azóta sem tudom, hogy ezzel mégis mi volt a probléma: főleg így, hogy a vonat igen szellős volt, senkit nem akadályoztunk semmiben, csak én dobtam ki pár száz forintot. (Ha valaki esetleg tudja a megoldást, könyörögve kérem, írja meg kommentben!)
Törvénytisztelő utazó vagyok, de lassan már tényleg rettegve szállok fel a vonatra, mert mindig ér valami incidens, hiába vagyok rendes gyerek anyukám szerint. Ezt a hétfő reggeli kalandot azért hamar elfelejtettem, elvégre személyi és mentális sérülés sem történt.
Meg ez már meg sem kottyan, mióta néhány éve önhibámon kívül nem tudtam az állomáson jegyet venni és a kalauz úgy indított, hogy a 800 forintos jegy helyett vegyek nála exkluzív jegyet 5400 forintért. Persze engem sem ejtettek a fejemre, de azért megpróbálta, hátha.
