+ Irodalom

Vilmos császár, a pornósztár

Berlint látni 1929-ben, és nem hinni a szemnek. Kosztümös, szerepjátékos pornó Volker Kutscher krimijének első nagyjelenete.

(Volker Kutscher: Tisztázatlan bűnügy, General Press Könyvkiadó, 2014. 3990 forint)

Berlint látni 1929-ben, és nem hinni a szemnek. Kosztümös, szerepjátékos pornó Volker Kutscher krimijének első nagyjelenete.

Mostanában menő mozifilmeket parodizálnak pornóval, nyolcvanöt évvel ezelőtt ugyanezt tették a világtörténelemmel. Berlinben 1929 áprilisában egy fényképész műteremben a német közelmúlt nagyjainak öltözött férfiak – például Vilmos császár hasonmása – kényeztetnek hölgyeket, ráadásul a kamerát kezelő házigazdát Könignek hívják. „A császár a királyhoz jár kefélni” – viccelődik az egyik készenléti rendőr a műterem ajtajánál, majd mind betódulnak a felvételre, élen az erkölcsrendészet nyomozóival.

Kevéssé ismert oldaláról mutatja be a két világháború közötti német fővárost a Tisztázatlan bűnügy című regény, amelynek szerzője kimerítő helytörténeti kutatásokat végzett. Volker Kutscher ötvenkét éves, német nyelvi és irodalmi, filozófiai és történelmi tanulmányok után napilapos szerkesztő volt, mielőtt krimiket kezdett volna írni. A fülszöveg nem szól arról, hogy tanított-e. Ha igen, biztosan lebilincselő órákat tarthatott, és ezt nem csak a fönt idézett epizód lehet feltételezni. Tudja – és nyilván jórészt a korabeli újságokból -, hol milyen mulató állt, hogy hívták, mi volt a műsorújságban, hogyan és mit ettek, ittak, dorbézoltak, kokóztak az emberek, milyen szájvizük, cigarettájuk volt, hogyan viselték el egymást, és mi mindenért voltak hajlandóak gyilkolni. Izgalmas a korabeli szleng, amelyet, amennyire meg tudom ítélni, szerencsésen fordított Csősz Róbert. Bár azon nyilván tűnődött egy ideig, hogy az akkoriban használt kifejezést helyes-e seggfejnek fordítani. Úgy tűnik, igen.

Ez a Berlin eleven,

minden aljasságával együtt vonzó város, akkor is, ha az olvasó egyre inkább elvész benne, legalábbis attól még nem érezheti magát biztonságban, hogy kívülálló. A főszereplő, Gereon Rath édesapja segítségével, azaz protekcióval kerül ide korábbi szolgálati helyéről, ahol – bár ez nem tisztázódik teljesen –   lelőtte egy sajtómágnás őrült fiát, és az újság ezért hadjáratot indított ellene. Vajon jogosan? Ez sem derül ki, és aztán látjuk, hogy nem ebben az egy ügyben áll hadilábon az igazságszolgáltatás az igazsággal. Berlinben a történet elején tüntetnek a kommunisták, és mivel a demonstrációt előzőleg betiltotta a városi kapitány – szociáldemokrata káder – a rendőrök fegyverrel lépnek fel a demonstrálók ellen. Ahogyan az lenni szokás, ártatlan embereket találnak el, és nincs még olyan messzire a háború, hogy az emberélet visszanyerje eredeti, nyugaton megszokott értékét. Ezen a ponton szembesül azzal Rath, hogyan lehet a nyilvánvaló tényeket úgy rögzíteni hivatalos jegyzőkönyvben, hogy a kommunistákra terelődjön a gyanú. Ők tényleg rászolgálnak arra, hogy gyűlöljék őket, na de mégis… Ez a hivatalos hozzáállás azért sem feltűnő, mert a különböző beállítottságú újságok hasonlóképpen járnak el: „a saját igazság megalkotása elsősorban a ki- és elhagyás művészete” – veti oda magától értetődően az elbeszélő. Ahogy közelebbről vizsgálhatjuk a dolgokat, a kép egyre rosszabb lesz. Bár a város őrült tempóban épül, az emberek elégedetlenek azzal, ahogyan haladnak a dolgok, és mindenki a maga őrült, radikális csoportjában keresi az igazságot és az akolmeleget. A polgár nem sejtheti, hogy aki mögötte áll az újságosbódénál, melyik szélsőséges bagázshoz tartozik, de hamarosan megtudja, és ezekre a szembesülésekre fel kell készülni.

Bevezette Rathot egy kis fogadószalonba. A falon egy bizonyos Hitler nevű, Charlie Chaplin-bajuszos komikus csodabogár bekeretezett fényképe függött, aki ugyanolyan savanyú képpel bámult az emberre, mint II. Vilmos. Az asztalon az Angriff és a Völkischer Beobachter számai hevertek. Heinrich Röllecke nem csinált titkot belőle, hogy milyen politikai nézeteket vall.

A rendőrkapitányság is átpolitizált, kellemetlen munkahely, ahol a kollégák lépten-nyomon kinyilvánítják elkötelezettségüket, holott tudja mindenki, elfogulatlannak kellene lennie. A vezető tisztek ráadásul egymásra féltékeny karrieristák is, akiktől Rath undorodik, de csak annyira, hogy nem törtet, csupán helyezkedni próbál, és akivel megteheti, azzal arrogáns. Így gyakran ő sem szimpatikus. Semmi baj: a rendőr a tettest keresi, az olvasó pedig legalább egy viszonylag tiszta, megbízható és szimpatikus jellemet.

Nagy öröm, amikor úgy érzi, rátalál.

Kutscher megdolgozott azért, hogy a történet ne legyen kiszámítható, se kimódolt, se fantasztikus, de maradjon szórakoztató és hiteles. Én jól szórakoztam, és elhittem, hogy a rendőrnyomozói munka kilencven százaléka a végeredmény ismeretében fölösleges kör, szerencse, ha sikerül fölgöngyölíteni valamit úgy, hogy az ember ne piszkítsa be vele a kezét. Ugyanakkor, aki kitartóan dolgozik, annak egy idő után szerencséje lesz. A tudás pedig tényleg hatalom, csak nem boldogít.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top