Laci te, / Hallod-e? / Jer ide, / Jer, ha mondom, / Rontom-bontom, / Ülj meg itt a parlamentben, / De ne moccanj, mert különben / Meg talállak csípni, / Igy ni! / Ugye fáj? / Hát ne kiabálj, / Szájadat betedd, / S nyisd ki füledet, / Nyisd ki ezt a kis kaput; / Majd meglátod, hogy mi fut / Rajta át fejedbe…
Valami megváltozott. Először az internetadós tüntetés kapcsán, aztán most, a hétfői Közfelháborodás Napján megint. Büszke, arcukat vállaló embereket láttam a Kossuth Lajosról nevezett téren. Minden korosztály képviseltette magát, s azt gyanítom, hogy a társadalom minden rétege is. Lehet fanyalogni…
… a szónokok retorikai képzetlensége miatt,
… a hangosítás minősége miatt,
…az obszcén szavak használata miatt (pont, aki ezt kifogásolta, tudhatja, hogy ezeknek a szavaknak van/lehet értéke)
… a teljes politikai garnitúra szapulása miatt, és sorolhatnám még hosszan, de mindez nem számít, ahogy igazában a transzparensek milyensége is másodlagos, sokadlagos kérdés.
Ami maradandó, az a tömeg nagysága, öntudata és ebből (is) fakadó méltósága. Kiderült, hogy van alap a jövőre vonatkozó alternatív elképzelésekhez… akkor is, ha pillanatnyilag még kicsit homályos, hogy ezek a közeli vagy a távoli jövőre vonatkoznak-e, s tulajdonképpen miben is állnak, miként fognak megvalósulni.
Tetszik, vagy sem, hétfőn „a nép”, az „istenadta nép” volt a Kossuth téren. Úgy, ahogy Petri György versében bemutatkoztak (csak még nem indultak el fölfele).
…
Több szarházitelefon berreg,
forrósodnak a drótok,
megy fölfele Andrzej, a bátor,
megy fölfele Wanda, a szorgos.„Kik vagytok? Mit akartok?”
Kérdi az Első Titoknok,
bíborlik a céklafeje.
„Én volnék a nép” – így Andrzej.
S Wanda szerényen: „Én a neje.”
„És? Mit akartok?”
– így a Titoknok:
„Vagyok tárgyalni kész.”
S felel Wanda: „Dolgoztam
vakulásig, és mostan
látom, szar az egész.”
…
(Csata Judit fotográfiái a Librarius és a Kontakt Fotóművészeti Kurzusok közötti együttműködés keretében készültek.)
