Úgy látszik, nagyon régen jártam az Akváriumban. Bár egy kedves ismerősömmel egy kellemes kora őszi délutánon kávéztunk a teraszon, de hogy hétvégén, éjszaka, három párhuzamosan zajló rendezvény idején úgy nézzen ki az egykori Gödör helyén kialakított szórakozóhely, mint egy nemzetközi reptér, ahova véletlenül egyszerre szállt le az összes utasszállító, az még így is meglepetésként ér.
Az már kevésbé, hogy a pécsi 30Y koncertjére gyorsan elkapkodják a jegyeket, mert egy népszerű zenekar lemezbemutatójáról van szó, de hogy viszonylag időben érkezve kétszer is rossz helyen álljak sorba, mire a harmadiknál átvehetem a félretett karszalagomat, és hogy a ruhatárra is idegtépően sokat kelljen várni, az talán jelzi, hogy a kevesebb több lenne, vagyis egy estére bőven elég egy komolyabb esemény.
Nyilván nem elég, mert üzleti szempontok is léteznek, az Akváriumban most már van Kis Hall és Nagy Hall, és a 30Y, mint nagy hal, az utóbbit tölti meg. Mindenesetre nem örülök, hogy a valóban reptéri rendszerre emlékeztető becsekkolás miatt lemaradok kedvenc nyitódalom, a Puhatalpú lányok elejéről, ami, mint később megtudom, most nem is nyitódal. És azt is sajnálom egy kicsit, hogy nem tudom közelebb férkőzni a színpadhoz (hátulról úgy tűnik, hogy aki középen áll, annak se előre, se hátra), ezért inkább a pult felé indulok, ahol hiába kérek csak egy sört kettőt kapok. Sajnos kettőt is fizetek.
De legalább nem kell újra kivárnom a soromat, gondolom magamban, és csak később esik le, hogy a sörvásárlást és az abból adódó vécére járkálást a VIP-szektorban sokkal gyorsabban is el tudom végezni, még ha ez a hely sterilitása miatt nem is az én világom. A koncert második felére kivívott, a színpadhoz közelebb eső pozíció már annál inkább.
Innen látni azt is, hogy Beck Zoli jobban meghatódik a Tüzet raktam című ősrégi daltól, amit a színpadra lépő Ligeti Gyurinak címez. A gitáros-énekes cimbora csak néhány dal erejéig száll be zenélni, szerepe inkább a lemez felvételeinél volt fontos: ő az új album társproducere. Az új albumé, aminek a címe nem azért nem jut eszembe, mert elfelejtettem volna, hanem mert nincs is neki.
A borítóra azt írták, hogy 30Y.LP.2014. És ahogy a nagylemez anyaga összeállt, az sem éppen szokványos: a srácok kiadtak egy EP-t, majd még egyet, és amikor a harmadik is megjelent, azt mondták, hogy kész az album… Valószínűleg nekik van igazuk, nem kell túlbonyolítani, a netről úgyis minden letölthető. A 30Y idei éve a lemezmegjelenés mellett amúgy is inkább az újrakezdésről szólt.
Gradvolt Endre szólógitáros kiválása után ugyanis nem érkezett új tag, volt viszont egy hosszabb hallgatás a több mint évtizednyi együttzenélés után, aztán tavasszal visszatérés a legénység maradékával, végigzenélt nyári fesztiválszezon, és most ősszel a lemezbemutató. Tehát az új számok nagy részét ismerhette már a rajongótábor a kislemezekről és a nyári koncertekről.
Ahol az is kiderült, hogy a megszokott öt helyett négy zenésszel is működőképes a zenekar. A gyerekkoruk óta együtt zenélő Beck-testvérek, a frontember és a dobos Zaza mellett Varga Ádám basszusgitáros és Sárközy Papa zongorista is régi bútordarabok a 30Y történetében, ugyanakkor még mindig fiatalok. Ahogy a közönség gerincét is fiatal lányok és fiatal fiúk alkotják továbbra is, még ha úgy is tűnik, egyre több a gimis-egyetemista korosztálynál idősebb érdeklődő.
Talán soha nem lesznek már olyan különlegesek az anyakomplexusos, az apafigurával folyton küzdő dalszövegek (bár a családtematika megmaradt), vagy nem lesz olyan lendületes és friss a zenekar, mint három-öt-tíz éve, erre viszont azt illik mondani, hogy se jobb, se rosszabb nem lesz, csak más. A régi dalok talán tényleg soványabban szólnak egy kicsit, de így is szeretjük őket, az újak meg egészen gyorsan válnak szerethetővé.
Az Ünnepel mind, aki él, a Disszidálok, a Lyukra vetődni, az Ahogy elképzeltem vagy a Neked szurkolok egytől-egyig olyan dalok, amelyek egészben vagy részleteikben izgalmasak, és élőben is működnek. A Szívemhez szorítom című pedig közös szerzemény Háy Jánossal, ami az irodalmi körökben is mozgó, irodalmat tanító Beck Zolival való barátsága fényében nem meglepő.
A korábbi lemezekről előkerül a Dadog, a Néz, a Mentés másként, a Pécsi tánctanár, az Azt hittem érdemes, az Egy perccel tovább, a Rajzszöggel középre, a Respekt, a kórusban énekelt Ül és vár, a szintén kórusban énekelt Városember, az elmaradhatatlan sláger, a Bogozd ki, és az elmaradhatatlan záródal, a Sötét van. Egy pillanatra úgy tűnik, hogy Beck Zoli a Közeli helyeken című Bikini-örökzöldet is eljátssza, de a kezdőakkordok után végül a Cseh Tamás-féle Csönded vagyok hangzik el.
Határozottan kiábrándító, hogy percekkel a koncert után zord biztonságiak kiürítik a koncerttermet és a VIP-szektort, az ismét egy felbolydult méhkast vagy hangyabolyt idéző Akvárium így megint kényelmetlenné válik. Nagyjából csak azért maradok, hogy megvárjam, amíg hozzáférhetővé válik a ruhatár, és hogy váltsak pár szót zenész és újságíró barátaimmal. Egy jó koncert után senki sem szeret rögtön hazamenni.
