Ellentétes érzések kavarogtak bennem, amikor elolvastam a Broadway felett az ég alcímét. Azt állította, hogy a megnézendő alkotás lesz „Magyarország legszarabb musicalje”. Nagyon jó szűrőként működhet egy ilyen őszinte vallomás, akit érzékenyen érint, az otthon marad. De kénytelen leszek kiábrándítani a készítőket, Darvas Ferencet, Baráthy Györgyöt, és Kiss Mártont, mert a darab oltári jóra sikerült.
Értem az iróniát ebben a címadásban, de nem egészen tudom, hogy musical szempontjából milyen „kategóriába” eshet. Minden dallam ismerős volt, bár lehet, hogy azért, mert ugráltam az ágyon ovisként a Hair dalaira, és tátogtam Barbra Streisand Memory című könnyfakasztóját a Macskákból dezodoros flakonba kamaszként. Tizenkét éves koromban megkaptam karácsonyra magnókazettán az Elizabeth című musicalt. Nekem addig nem Mester Tamás kívánt minden este jó éjszakát, de aztán hamar szereztem róla posztert. Ő énekelte a Halál szerepét, egy idő után a dalainál nyúlt a szalag a magnóban, mert nyolcszázhetvenkétszer hallgattam meg őket.
Nagyon elhittem neki, hogy Halál létére szerelmes a királynéba. A Halál. A királynéba. Ó. Az a kazetta tanította meg nekem a szentimentális fogalmát, egyszerre a musicalével. Szép, olykor jól esik, mint a napernyőcskével és laméval díszített, csokisziruppal leöntött vaníliafagylalt. Csak egy idő után megfekszi a gyomrom. Meg kiégeti a retinám.
A Centrál Színházban korán éreztem viszont, hogy jó helyre jöttem, az első perctől fogva röhögtünk, a nagyon vegyes közönség meg én. A Pesti Broadway Színház társulata körül játszódik minden, színen és színfalak mögött, szépen váltogatva a csöpögős előadásokat és a brutálisan prózai valóságukat. Van itt Bánk bán, ’48-as forradalom zászlólengetéssel, negédes Jókai Mór és Laborfalvy Róza. Projektor, lézerfény, szárazjég. A színház igazgatója, Vitéz Lónyay Wéber Andor, Papp János alakításában narancssárga zsabós ingben kiáll a függöny elé a Róza és Mór 5012. előadása után.
Könnybe lábadó szemmel elmeséli, hogy mennyire
„fontos mai rohanó, agymosott, értékvesztett világunkban, amikor névtelen percemberkék pusztítják a kultúra még megmaradt bástyáit, hogy legyen egy hely, egy sziget”
(persze a színháza) ahol fel lehet töltődni olyan nagy szavakkal, mint hit, remény, és szeretet. Meg hogy szeretnének előadásaikkal mindenkit megölelni, de ha már nem megy, örökbérletet ajándékoznak egy szerencsésnek. Fél évre.
Van itt olyan műfajkeveredés, hogy öröm nézni. Operett, musical, krimi, meg egy kicsit valóság show. Tele van teátrálisan sötét titkokkal, amiket az ember ilyen fénybe állítva nem tud komolyan venni. Ritkán látok ennyi embert halálon nevetni, de tényleg vicces, mert a karakterek is azok. Valósnak felfogható személyek helyett inkább olyan jellemek és történetek halmazai, amilyeneket a bulvár megirigyel. Ezek az alakok pedig nagyokat éreznek szappanoperás valóságukban. Ezért az sem igazán zavart, hogy a végén pisztolyt fogtak rám, meg még néhányunkra, pedig furcsa érzés, még ha csak kellékről van is szó.
Az a jó, hogy a Centrál Színház darabja mindeközben kíméletlenül röhög magán. Meg mindenkin. Kevés olyan társadalmi réteget, politikai oldalt, kulturális szerepet tudnék mondani, ami nem kapott valamit a találó cikizésből. Sosem bántóan személyeskedő, csak kemény görbe tükör. Sokáig nem lehet megszabadulni tőle, de nem is kell.
Ezen a videón Botos Éva és Papp János beszélgetnek a darabról egy némiképp értetlen műsorvezetővel:
BROADWAY FELETT AZ ÉG, musical két részben
Kiss Márton és Baráthy György története alapján a szövegkönyvet írta: Kiss Márton
Dalszöveg: Baráthy György
Zeneszerző: Darvas Ferenc
Szereplők: Borbás Gabi, Botos Éva, Cserna Antal, Papp János, Rada Bálint, Szilágyi Csenge
