Emlékező szavak Dobay Dezsőről
Ha láthatja valaki egy ember teljes életét, akkor azt látja, hogy minden szín benne áll: öröm, küzdés, csalódottság, siker, szenvedés, félelem, bánat, keserűség, imádat, rajongás, gyengeség, becsület, boldogság, szeretet, szerelem, féltékenység, türelem, esztelenség, sivárság, élvezet, unalom, kegyelem, kitartás, feladás, feláldozás, megnyugvás, sértődés, szerencse, hiábavalóság, összpontosítás, gyönyörűség és dac…
Ha Dobay Dezső barátom arcát idézem vissza, és hallom a hangját, ahogy kisimítja a haját a homlokából, ezt az összes színt látom, és tudom, hogy megélte. És ha valamiről beszélgettünk, és ha dönteni kellett, mind mögött ott állt ez a sok szín, amit a bátrabbak tapasztalatnak hívnak. Életpályája egyenes vonalú volt, az orvosin tanult, az MTA Pszichológiai Intézetében dolgozott, és bár így írom, majd rendezni kezdett a Szkénében, de tudjuk, nem így megy ez, hogy egyik napról a másikra rendezni kezdünk, írni kezdünk, vagy hirtelen festünk. A teljes emberben mindig ott vannak azok az erők, amelyek végigvezetik az életén, de nem mindig találunk rá szavakat. Helyek és intézetek, szakmák és tevékenységek nevét használjuk helyette. Mert arra kevéske szó lehet, amikor a teljes ember a teljes világot akarja látni, azt, ahogyan az ember változik, ahogyan a kapcsolatok meghajlítják az emberek közötti tereket. Ha szabad nekem ezeket leírni, csak azért, mert ilyesmiben jól megértettük egymást Dezsővel, és bár ritka pillanatok voltak, mikor nem beszélt belső lendületből vezetve, de olyankor figyelt. Látom, ahogy néz rám, és figyel, és megért. Ebben a figyelemben élt a barátság, és ez a figyelem az, ami akkor veszhet el, ha az embert lefoglalja a saját fizikai létére irányuló figyelem. A testünk adottságait kapjuk, ahogy az arcunkat is, és dolgozunk rajta, és nyüstöljük, néha tápláljuk, de amikor napi tapasztalat a test, halálközelivé válik minden gondolat.
Dezső színei között gyönyörű színházi sikerek élnek, hálátlanul nem sorolom fel őket, mert csak az élményre gondolok, amit rendezései hoztak neki. Egyetlen mű megjelenítése sem magányos forma, kiváltképp a színházban. Segítették őt is sokan, mert hittek benne, és mert megérdemelte, az volt az ő nagy érdeme, ami képessé tette rá, hogy színházat szervezzen maga köré, maga mellé, sőt, merem kockáztatni, magába.
Érzékenyen érint minden szó, amit itt leírok, mert ha nem is napra nap, de a műveken át volt közös életünk, és amíg élt, ez a közös élet működött, lehetőségeket, újabb terveket tartott fenn, most meg már semmit. Ez a halál. Amikor nem szólhatunk a másikhoz, hiába szól fejben a megszólítás, pontosan tudjuk, már nem jut el hozzá. Helyette elképzelünk egy szellemvilágot, amiben régi jó barátokkal találkozik, és már betegség és szorongás nélkül cigiznek együtt és vörösbort isznak. Ez legyen a legjobbak kiváltsága képzeletünk ligetén. Hadd higgyük, hogy mostantól nem hiányzik már, amit itt nem ért el, és váljon láthatóvá az a sok szín, ami valaha ő volt. Az idő telik, aki most nincs, már soha többé nem lesz, és nem magunk után sírunk, hanem barátunk soha többé voltán.
Nem ismerek szavakat, melyekkel méltón lezárható egy életről való beszéd, de nem kapaszkodom és nem mondok egy „nyugodj békében”-t, inkább átélem azt a szédítő hiányt, amit most érzek, miközben férfikönnyel küzdve püfölöm a klaviatúrát.
Legyen a szépség a te otthonod az univerzum összes csillagai között, ahol a világ legtitkosabb szeretete vár rád.
Köszönöm, ha méltó lehettem, barátod: Szilárd
(Dr. Dobay Dezső búcsúztatása 2014. november 11.-én 11.15 órakor lesz a Farkasréti temető Makovecz-termében)
