Dragomán György: Máglya, Magvető Kiadó, felelős szerkesztő: Király Levente, a borító Szilágyi Lenke fotójának felhasználásával készült, oldalak száma: 448, keménytábla, 3 990 Ft
Tisztán emlékszem rá: állt a Gyuri előttünk, kezében papírlapok. Felolvasni készült 2011 decemberében. Tiszakécske, Könyvkóstoló, odakinn latyakos tél, nyomasztó köd, a könyvtárban barátságos meleg. Gyuri mögött a sík falon bemélyedés: valaha a tóraszekrény helye. A könyvtár egykor zsinagóga volt, de senki nem tért vissza onnan, ahová az akkori diktátorok akkori kiszolgálói vitték őket.
Szóval feláll a Gyuri, kezében papírlapok. Úgy tűnik, fél. Mitől? A hallgatóság kedves, szereti őt, ez addigra már kiderült.
Mégis mitől kellene itt félni?
Gyuri halkan, szaggatottan beszél. Már-már bocsánatkérőn mondja: mostanság regényt ír. Úgy hat-hét éve – mostanság. Mert regényt írni nehéz. Súlyos, izzasztó, olykor könnyet, sőt, vért fakasztó cselekvés.
Persze csak akkor, ha valaki úgy ír regényt, ahogy a Gyuri. Zsigerből, lélekmélyről, szívbelsőből, sejtmagból, csontvelőből. Mindezt a Gyuri nem mondja. Ezt mi egyszerűen csak tudjuk. A Fehér király óta tudjuk, hogy a Gyurinál ilyen a regényírás.
Áll az író a már nem zsinagóga zsinagógában ott, ahol egykor a rabbi is, ki később egy másik máglyán füstté vált. Testtartása (az íróé?), egész lénye őszinte megbánás, bocsánatkérés, feszengő zavar, s némi vegytiszta félelem, hiszen most felolvasni fog.
És teszi. Jönnek a szavak ki a száján. Mind szépen egymásba vannak kapaszkodva: így lesz belőlük mondat, bekezdés, oldal, gondolat, élet.
A sufni… Arról olvas fel a Gyuri. A fáskamráról. Hogy abba bemenni tilos, veszélyes – mondta a nagymama. A lány azonban, aki a Gyuri száján kijön, kibújik, s aztán szavakból formálódva alakot ölt, persze kíváncsi. Érzi ugyan, hogy a sufniban valami borzalom lapul, amit jobb volna sosem látni, de mégis…
Hallgatjuk a Gyurit mi, a szerencsések, akik akkor este ott lehettünk. Jönnek szájából a szavak kifelé és… Felnézünk rá, de a Gyuri már nincs sehol. A helyén, ahol az imént még rebbenő ujjakkal papírt zörgetett az író, most egy tizenhárom év forma, sápadt lány áll. Szép. Ijedt. Kicsikét remeg. Talán fázik. Talán csak attól fél, hogy nem értjük meg azt, amit elmondani akar. Ő beszéli el nekünk, hogy a nagymamája megmondta: a fáskamrát kerülje, közelébe se menjen, rá se nézzen, ám ő mégis… Mert fiatal, mert kíváncsi, mert a borzongató titkok gravitációja mindennél, még a tiltásnál, a félelemnél, a halálnál is erősebb.
Ez jó. Amíg ilyenek az utódaink, addig van remény. Hogy mire? Hát… Nagyjából bármire.
Gyuri akkor este befejezte a felolvasást. Mondta: egyszer majd ez lesz az új regénye, de még sok vele a munka. A sufni tele borzalommal és szépséggel, múlttal és jövővel, ő pedig megküzd minden sorért, szóért, betűért. Legyünk türelemmel.
Megígértük neki. Mi mást is tehettünk volna? Vártunk. Türelmetlenül, szorongva, félve, reménykedve, mert mi már hallottunk a sufniról, tudtunk a létezéséről és találkoztunk a lánnyal meg a nagymamájával. Tisztában voltunk vele, hogy van mire várni.
És most végre megjelent. A címe: Máglya
A kiadói ismertető első mondata így szól: „Mi történik, amikor egy ország felszabadul?”
Ez a regény választ ad erre.
Olvassák el. Fájni fog, de gyógyít.
