Az alapjában véve igazán örvendetes dolog, hogy rakjuk kupacba az elmúlt évek magyar filmtermését, ömlesztve dokumentumot, tv-filmet, meg játékfilmeket, meg mindent, hogy hadd válasszon a nagyérdemű kedvére, hozza már be jó áron a lemaradását amit felszedett csúnya Hálivud meg a rengeteg egyéb nyugati filmremek miatt. De hogy ezt nem gondoljuk kellőképpen át, az azért enyhén szórakoztató.
Az addig oké, hogy ez az első. De feltételezem, a szervezőknek nem annyira új a téma, talán csináltak már hasonlót. Ha nem, akkor kapnak egy virtuális buksisimogatást, egyrészt mert senki sem profin kezdi, és akkor csak így tovább és lesz ez még jobb is, másrészt meg mert megkapni hót kezdőként egy ekkora felelősséget igénylő feladatot, hát, ügyes helyezkedés. Egyéb esetekben nem értem a furcsaságokat.
Érdeklődő gyerek vagyok,
szívesen veszem a választ, hogy 2014-ben, amikor a Marson robot mászkál, az üzenetemre egy percen belül válasz érkezhet a bolygó másik feléről, hogy a fenébe várhatok néhány mozijegy kinyomtatására több mint egy órát sokadmagammal együtt. Persze, szakmai jegy, ingyen és szívességből, írhatok róla, szóval kuss. Biztos az adatbázis, a nyomtatók, a könyvelés. Vagy a nemzetközi burgonyahelyzet. Legalább kedvesek voltak a pénztárosok, még ha az igazi, lényegi ok nem is derült ki, csak annyit mondtak, hogy lassú a rendszer. Csak remélem, hogy a fizetővendégeknek jobb tapasztalat jutott. Ezzel sokaknál betettek egy kaput, ahogy elnéztem a várakozókat.
Más dolog, hogy a vetítés leáll, a meghívott szereplő még sincs jelen, vagy hogy a színes-szagos programfüzet az online oldal ismertetői nélkül fabatkát sem ér, mert csak címeket sorol fel, olykor kódok mögé rejtve őket. Szeretnék találkozni azzal a már-már fenomén mozirajongóval, aki ez alapján képes választani magának bepótolandó filmet, mert egy cím egy rendezővel mond neki valamit. Biztos ők amúgy is tudják, hogy mi merre hány méter, szóval elég annyit látni, hogy mikor kezdődik. A többit tehát levadásszuk máshonnan, értem. Találomra nekem tök tetszett a d04 mert szép zöld volt és péntek este vetítették. Dokumentumfilmek kapták a nyugtató színt, általában kettesével csomagolva.
A sokatmondó Szabadság szárnyán és Elhallgatott gyalázat is így jött össze. Be is ültem rá szépen fent az emeleten, reflexből a helyemre, na nem mintha nem feküdhettem volna el legalább negyvenkétszer a teremben, mert a kb. 13 soros hodályban jó, ha hatan ültünk. Nyilván az embereket jobban izgatja valami lájtosabb egy munkahét után, de ez meglepett. Nem elég izgi a d04 mint cím? Senki nem akarta feloldani a kódokat ez internet segítségével?
Betalált mindegyik alkotás,
az Elhallgatott gyalázat a szovjet katonák bevonulásakor megerőszakolt nők megrendítő története volt. Félelmetes, hogy mennyire máshogy emlékeznek emberek egy-egy időszakra. A vörös hadsereg veteránja szerint biztos volt ilyen, de ő nem tett volna hasonlót, a nyolcvanas éveiben járó néni meg szipogva meséli, hogyan őrültek vagy haltak bele a barátnői. Történészek, pszichológus fejtegeti a dolgot. Skrabski Fruzsina filmje nem csak azt mutatja meg, hogy milyen borzasztó helyzet volt ez 1944-45-ben, hanem hogy tényleg mennyire sok rétege van a valóságnak, és mennyire különböző szeleteket látunk belőle.
Ezután a film után szerettem volna hazamenni. De következett Moka Béla története, aki 1971-ben eltérített egy kisrepülőt néhány barátjával együtt, hogy Bécsbe emigrálhassanak Romániából, Nagyvárad mellől. Fél lábát elvesztette 18 évesen, utálta az aktuális politikai helyzetet, és jó ötletnek tűnt. Ötödszörre sikerült is. Vitte az egy szem taxit Marghitáról, a barátja Moskvitsh 408-át, és eltérítették a repülőt néhány lefűrészelt csövű vadászpuskával. Csak így. Ha valakinek gondja van az életével valami emberek kreálta ok miatt, az nézze meg Fazakas Péter filmjét. Meg mindenki nézze meg. Nekem is jót tett értetlenségemben. Mert elképesztő, ahogy a később hazatérő férfi több, mint tíz év politikai rabság után, meg az összes viszontagsága ellenére mennyire boldogan, humorral és kisimultan beszél minderről a szőlőlugas alatt. Felesége, akit még 23 évesen megszeretett, megvárta Bélát, és most is együtt vannak. Ha ez nem számít, akkor semmi.
Nem tudom, milyen elv rakta egy blokkba a két filmet. Oké, nem jöttem ki sírva a teremből, mert Moka Béla feljavította a hangulatomat, viszont nem szeretném elfelejteni azokat a szomorú néniket a másik filmből. Fogalmam nincs, szándékos volt-e a párosítás, arra jó volt, hogy egyensúlyt teremtsen, legalább hangulatban. Kedves Magyar Filmhét, remélem leszel még, csak kicsit összekapod magad a körülményeidet illetően. Addig is köszönöm a lehetőséget.
