Erős képi világ, megkomponált terek, absztrakt, meseszerű történet. Török Ferenc új mozija visszaadta a magyar filmekbe vetett hitünket.
A békéscsabai Center moziban nem sok figyelmet kapott Török Ferenc új mozija, a Senki szigete. A premier vetítésen rajtam kívül összesen tíz ember vállalkozott a feladatra, hogy az esti horror helyett friss magyar művészfilmet nézzen végig.
A trailer engem sem győzött meg különösebben, Török Ferenc korábbi filmjeinek listája már erőteljesebb kíváncsiságot idézett elő bennem. Török a Moszkva tér című diplomafilmjével robbant be a köztudatba, aztán jött két szkeccs-film, majd a Szezon, az Overnight, és a Spiró György drámájából készített Koccanás. Legutóbbi mozija, a 2011-es Isztambul volt. Az idei Senki szigete – az eddigi filmekkel ellentétben – már nem saját forgatókönyv alapján, hanem Szekér András írásaiból készült.
https://www.youtube.com/watch?v=g-jHbCODTbg
A film főszereplője Juli (Jakab Juli) az esküvője előtt, elől Budapeste szökik. Ablakpucoló alpinistaként kezd dolgozni és összeismerkedik egy taxis lánnyal (Bánfalvi Eszter). Össze is bútoroznak egy szürreálisan idilli raktárépületben. Később mindketten megismerkednek a jóképű kosarassal (Mohai Tamás), aki először a vagány taxis csajjal hempereg, később meg Juli ablakára lehel szivecskéket. A sztorit bonyolítja még a taxis csaj kalandja, aki Stohl Andrástól mint maffiózótól ellop némi pénzt, Stohl és bandája a film végéig kutat a pénz után. A mozi utolsó harmadában megjelenik Juli otthagyott férje, a hajóskapitány is, aki szeretné visszahurcolni menyasszonykáját az oltár elé. Lesz is végül felesége, csak nem Juli.
A Senki szigete című film esetében azonban a sztori a legkevésbé fontos tényező, amire odafigyelhetünk. Julit szabadságvágya űzi el az oltár elől, és viszi egészen Pestig, ahol meg is tapasztalja az áhított bohém életet. Biciklin ülve száguldozik a gyönyörűre festett Budapesten, szótlanul figyel és tanul újdonsült barátaitól. Kicsit film noiros Juli fejlődéstörténete, ahogyan a taxis vagány csajé is, aki végül (a kosaras sráccal való kalandja után) tipikus férjes asszonnyá válik és már nem akar vad amazon lenni Polinéziában. A szereplők a film elejétől a végéig egyszerűen hatnak egymásra.
A hangsúly vitathatatlanul a film látványára tehető. Török mozija olyan, mint egy festmény: minden kockája, minden tere előre megkomponált, gyönyörűen megvilágított kiszíneszett műalkotás. Egyes kritikák azt nehezményezték, hogy a mozi olyan hatást kelt, mintha valamiféle reklámszpotot néznénk, amelyben semmi nem olyan, mint a valóságban. Ezt a jellegzetességet még megfejeli néhány klip-szerű montázsjelenet is. A három látványtervező Stark Attila grafikus, és Müller Kata, Törőcsik Ambrus designerek voltak, a jelmeztervező (Szlávik Juli) és a két zeneszerző srác (Sabák Péter és Pejkó Balázs) munkája is hozzájárult ahhoz, hogy a látvány tényleg felejthetetlen legyen. Az alkotók vállaltan a ’60-as évek filmes irányzataihoz nyúltak vissza, Fellini filmeket néztek, Godard Bolond Pierrot-jából és Chytilová Százszorszépek című alkotásából igyekezetek ihletet nyerni.
Engem a túlszínezettség, a túlkomponáltság egyáltalán nem zavart, sőt. Töröknek valószínűleg nem volt célja idilli, nyugatias Budapestet alkotni, kifejezetten üditő is volt, hogy végre valaki elfelejtette a rom meg a nyomor esztétikáját. A képi világ számomra egyszerűen rájátszott a történet furcsaságára, álomszerűségére.
A mozi másik érdekessége, hogy a profi színészek mellett Jakab Juli, a főszereplő amatőr (bár a filmes világban nem idegen, hiszen forgatókönyv írónak tanul). Török azt mondta, dramaturgiai szerepe van annak, hogy pont a főhőst játssza amatőr színész:
Valami olyan megoldást kerestem a szereposztásnál, amivel érzékeltetni tudom, hogy ez a karakter kicsit más, mint a környezete. Ő egy olyan lény, aki pár centivel a föld felett jár. Ezt pedig szerintem úgy tudom kifejezni, hogy körülötte tényleg szinte csak színész klasszisok vannak, akik pontosak, szépen beszélnek és kétszázötvenszer is meg tudják csinálni ugyanazt. Ő egy picit más. Sokkal csöndesebb. Figyel és összerakja a dolgokat.
Ez a megoldás a Senki szigete esetében meglepően jól működött. Juli személyisége, beszéde valóban elkülönült a többiekétől. Olyan volt ő picit, mint Méhes Marietta az Eszkimó asszony fázik című filmben: bájos, szerethető, igazi egyéniség. A párbeszédek alapvetően kidolgozottak, néhol természetesek, néhol szándékosan abszurdak voltak.
Ha hibát kellene keresnem a filmben, azt mondanám, hogy nehezen indult be. Juli pesti biciklizései, a taxislány keménykedései, a kosaras srác mellékszála (ő ugyanis megismerkedik egy az idős édesanyját kifosztani készülő színésznővel és egy ideig el is játssza az Amerikából megérkezett unokát, hogy közösen átverhessék a nénit) kissé vontatottá, néhány ponton megunhatóvá is teszi a filmet. Az események akkor indulnak be igazán, amikor megérkezik a hajóskapitány; a film humora is akkor kezd el igazán érvényesülni. Felnevettem például azon a jeleneten, amikor Stohl Buci és bandája végre megtalálja az egész filmen keresztül üldözött taxislányt. Erőszakos bosszúra, vagy egy gagyi verekedős jelenetre számítottam (hiszen a taxislány akkorra már elintézett egy fegyveres ürgét), ám egyik pillanatról a másikra megjelent János, a kapitány borotvahabbal az arcán, pisztollyal a kézben a Bizottság Szerelem című számát énekelve. A következő jelenetben Buci, a taxislány és a kapitány már boldogan pezsgőznek harag nélkül.
https://www.youtube.com/watch?v=l3EEeTQ3J2k
Idén talán soha eddig nem látott magyarfilmdömping árasztotta el a mozikat, melyek talán kivétel nélkül igyekeztek új irányt, másfajta filmes nézőpontot megmutatni. A Senki szigete egy gyönyörűen fényképezett, abszurd és kissé beteg film, ami szintén jót tesz a magyar filmgyártás állóvizének.
