Az Overnight című filmet ma este, azaz július 22-én láthatod a Magyar Mozi TV csatornáján 21 órai kezdettel. A filmet megismétlik.
A Szezon című filmet ma, azaz február 20-án láthatod a Magyar Mozi TV-n 21 órától. Az ismétlés ugyanezen a csatornán lesz.
Életének 85. évében elhunyt Török Ferenc Kossuth-díjas építész, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja. Török Ferencet pénteken érte...
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) film-és tévékritikusi szakosztálya díjazta az elmúlt évben készült filmeket.
Török Ferenc legutóbbi rendezését Miami, Berlin, Budapest, Washington, Jeruzsálem, San Francisco, Freistadt, Vlissingen és Temesvár után újabb két díjjal jutalmazták.
A nemzetközi filmes rendezvényen korábban is szerepeltek magyar alkotások, de először díjaztak magyar filmet.
A szülőföld, haza és otthon tematikájú filmekre specializálódott seregszemle idén 17 országból 60 alkotást vonultatott fel augusztus 23. és 27. között.
A San Franciscó-i premiert Török Ferenc személyes részvételével tartották teltházas vetítésen 1500 fős közönség előtt a Castro moziban, ahol a publikum állva...
A rangos díjat Török Ferenc tegnap este személyesen vette át az amerikai fesztiválon.
Más volt a jeruzsálemi fogadtatása, mert a filmben szereplő, a táborból visszatérő túlélők azok is lehetnének, akik ezt az államot alapították, adtunk...
A filmkritikusokból álló zsűri indoklásában kiemelte, hogy az 1945 westernfilmeket idéző fekete-fehér képei már a kezdettől fogva lebilincselik a nézőt. Már most...
A nagy presztízsű amerikai seregszemle 25 országból érkezett több mint 80 alkotást vonultatott fel.
Ez egy örök érvényű emberi dráma, ami többek között arról is szól, hogy a kapzsiság, a hazugság és a frusztráció bármire képessé...
A filmnek ez már a második közönségdíja, mert a Miamiban megrendezett Zsidó Filmfesztiválon a narratív kategóriában is a legjobbnak választották
Nagy visszhangja van a Berlinalén a magyar zsidó-veszternnek
Török Ferenc 1945 című filmje a legjobb narratív film közönségdíját nyerte el.
A mozi európai premierje február 15-én lesz az alkotók jelenlétében a Berlinalén, a világpremier január 19-én volt Miamiban.
Erős képi világ, megkomponált terek, absztrakt, meseszerű történet. Török Ferenc új mozija visszaadta a magyar filmekbe vetett hitünket.
Néhány éve még megalkuvásnak érezte a Filmalaphoz pályázni, de aztán a külföldi pénzből félig leforgatott filmje befejezésében segített neki a szervezet.