+ Film

Máris díjat kapott Török Ferenc új filmje

Török Ferenc 1945 című filmje a legjobb narratív film közönségdíját nyerte el.

Díjat kapott Török Ferenc 1945 című alkotása a Miamiban megrendezett 20. Zsidó Filmfesztiválon.

A kéthetes miami fesztiválon 20 ország 65 filmjét mutatták be. A filmmustra csütörtökön a díjak átadásával zárult. Török Ferenc filmje a legjobb narratív film közönségdíját nyerte el.

Török Ferenc 1945 című történelmi drámája februárban a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál, a Berlinale Panoráma programjában szerepel. A magyar közönség először az áprilisi Titanic Filmfesztiválon láthatja a filmet.

Török Ferenc új munkája a Filmalap és a Claims Conference támogatásával készült a Katapult Film gyártásában, a tavaly októberben tragikus hirtelenséggel elhunyt Angelusz Iván produceri irányításával.

A háború végén játszódó film forgatókönyvét a rendező Szántó T. Gáborral együtt írta, az operatőr Ragályi Elemér, a látványtervező Rajk László, a zeneszerző Szemző Tibor, a hangmester Zányi Tamás, a vágó Barsi Béla volt.

A produkció 1945 augusztusának egyetlen napját idézi fel egy kelet-magyarországi faluban, amely a jegyző fiának az esküvőjére készül. A fontosabb szerepekben Rudolf Péter, Tasnádi Bence, Szabó Kimmel Tamás, Sztarenki Dóra, Angelus Iván, Nagy Marcell, Szirtes Ági, Szarvas József, Znamenák István és Nagy-Kálózy Eszter látható.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top