+ Parasztvakítás blog

Idén nálunk is megrendezik a Szex Éjszakáját

szex

Az itthon már szép sikereket elért Tudomány és az Olvasás Éjszakája után most nálunk is megrendezik a világszerte hódító Szex Éjszakája programot.

Az itthon már szép sikereket elért Tudomány és az Olvasás Éjszakája után most nálunk is megrendezik a világszerte hódító Szex Éjszakája programot.

A programban résztvevők este nyolc órától hajnal négyig mindenféle szexpózt kipróbálhatnak megszokott vagy alkalmi partnerükkel. A közismert misszionárius- és kutyapózon kívül mindenki kedve szerint új formációkat is kitalálhat, ennek csak a fantázia és a test fizikai adottságai szabhatnak határt.

Este nyolctól a nagyobb városokban külön buszjáratok indulnak, Szexbusz felirattal, melyeket a nagyközönség ingyen vehet igénybe. Az ötpercenként közlekedő járatok abban segítik a program résztvevőit, hogy minél hamarabb elérjék partnerüket, illetve ha egy este több helyszínen is be akarnak kapcsolódni a programba, ezt könnyen és díjmentesen megtehessék.

A fővárosban este nyolctól külön orvosi ügyelet is óvja a Szex Éjszakája program résztvevőit, ingyenesen látják el a kisebb és nagyobb szexsérüléseket. De nem csak a mentők, a tűzoltók is készenlétben állnak a bajba jutottak megsegítésére, eltávolítandó szakszerűtlenül használt szexuális eszközöket, vagy kiszabadítandó kisebb szekrényekbe vagy más bútorokba szorult résztvevőket.

A Szex Éjszakájának rendezői azt remélik a programtól, hogy a külföldi példákhoz hasonlóan hagyományt indíthatnak el. Nem titkolt vágyuk, hogy a Facebook-használattól elhidegült kapcsolatok tucatjai olvadnak fel és hevülnek át újra. A rendezvény pontos időpontját még nem hozták nyilvánosságra a szervezők, mert attól tartanak, hogy a résztvevők nagy száma miatt később túlzott leterhelést jelenthetnek szülészetek számára.
A programra egy etikett kódex is napvilágot lát majd, amely ajánlásként rögzíti az óvszerhasználatot, és azoknak a segédeszközöknek a sorát, amelyek a magyar és az EU-szabványoknak is megfelelnek. A kódex tiltó ajánlást is tartalmaz, melyben elsősorban a rúd alakú gyümölcsfélék, különböző hosszúkás dísztárgyak épp úgy szerepelnek, mint síkosító vajkrémek és üreges testű használati tárgyak.

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Péter

    2014-10-21 - 11:43

    Nem értem, hogy miért kell ehhez rendezvény. Olyan töketlenek lennénk, hogy egyedül már ez sem megy? Vagy ez az extrovertált fetisiszták burkolt felvonulása akar lenni. Tényleg nem értem, ráadásul – pedig nem vagyok sem erkölcscsősz, sem prüd – visszataszítónak és/vagy értelmetlennek tartom.

  2. aba

    2014-10-24 - 18:08

    Péter! Szerintem neked régóta megy már egyedül is 🙂

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top