+ Építészet

Kettétört és most lebeg

alex chinneck

Alex Chinneck legújabb munkája alaposan próbára teszi az építészettel kapcsolatos prekoncepcióinkat.

Október elejétől a londoni Covent Garden negyedben, a Piazzán meghökkentő installáció fogadja a járókelőket – írja az Euronews.

Alex Chinneck az illúzió mesterének legújabb művészi ötlete a lebegő ház, amely azt a hatást kelteni, mintha keresztben kettétört volna, és a felső rész valami csoda folytán fennmaradt a levegőben.

– Ez egy nagyon játékos alkotás. Az illúziót ötvözi a humorral, így ebben az értelemben is felemelő, de úgy tűnik, a nézőkre is hasonlóképpen hat – magyarázta Alex Chinneck.

A játékosságáról ismert harmincéves művésznek nem ez az első furcsa épülete. A Covent Gardenben felállított munkáján 8 hónapon át dolgozott egy százfős csapat bevonásával. A ház felső részét, amely főként hungarocellből készült, egy 12 méter hosszú acélgerendára rögzítették. A gerendát ellensúly segíti, hogy meg tudja tartani a szerkezetet.

– Azt gondolom, hogy a manapság nagyon nehéz hatást kelteni. Hozzászoktunk ahhoz, hogy rengeteg olyan dolgot látunk a filmekben, amelyek számítógéppel, speciális effektek alkalmazásával készülnek. Én azt csinálom, hogy a hatást megfogható módon, egy szobor segítségével valósítom meg, amivel egy kicsit könnyebb megállítani egy pillanatra az embereket – mondta Chinneck.

Úgy tűnik, a brit művésznek sikerült valami olyasmit alkotnia, ami meghökkenti a londoni járókelőket. Rosemary O’Reilly:

– Szerintem elképesztő. Kíváncsi vagyok, hogy csinálta – lelkesedett egy járókelő.

– Nagyon érdekes ez a kettétört szerkezet – tette hozzá egy férfi.

Alex Chinneck legújabb munkája alaposan próbára teszi az építészettel kapcsolatos prekoncepcióinkat.

A Vidd a villámlásom, de ne lopd el a mennydörgésem (Take My Lightning But Don’t Steal My Thunder) című alkotás október 24-ig látható a Covent Garden piacának főbejáratánál.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top