„Most!” már itt van egy ideje, amire egykor annyira vártunk: a Nyugat. Habzik a szappanynép tőle, a tömegközlekedés járművein ellenben a bűz mind gyakrabban elviselhetetlen. „Emberszagot érzek!” – mondaná a meseóriás, ha buszra, villamosra szállna. Hiába szüntették meg a tömegközlekedés szó használatát, s helyezték forgalomba a közösségi közlekedést – önmagában ez még nem teremt sem közösségeket, sem civil társadalmat.
„Most!” – üvölt a játszótéren az apuka engedetlen gyermekeire, miután sokadik figyelmeztetésre sem akarják abbahagyni a játékot és indulni hazafelé. „Most!” – ahogy a legsilányabb amerikai krimikben utasítja a sheriff az elkövetőt a jogellenes magatartás megszüntetésére. Az meg persze hogy engedelmes. Elhajítja a sorozatlövőt, amikor meghallja ezt a rettenetes felhívást és negyven áldozatának hullája között kisétál az épületből. A mentősnő meg bejön, rátekint a vérfürdőre és azt mondja: „Nincsen semmi baj.”
Ezek azok a mozik, amelyeknek csak a dobozukat kell megvásárláskor kifizetni, amit hozunk, a film, már ingyen van, mint a lejárt virsli: zabáld.
És a pályaudvarok! A vasút igyekszik nagyon, azok a pályák, amelyeken javításuk miatt tizennégy éves korom óta lassítva utazom, az idén állítólag tényleg készen lesznek. A szappanopera habja előtt azonban nem akadály a vágányzár. „Szeretlek!” – búcsúzkodik a peronon az anyuka, mielőtt kisfiát az osztálykirándulás végképp elragadja. „Szeretlek!” – lóg a gyerek az ablakban, pedig a vonat már éppen indul.
Will mester elbújhat! Nem Shakespeare-idézetek szólnak a nép ajakán. A legócskább szappanoperák óriási tömeg-, oppardón, közösségi hatása hallható e nyelvi fordulatokban. Mink így magyarul beszéllünk angolul. Nyelvi second hand: a médiaturkálóból.
Ócskásboltnak hívtuk gyerekkoromban a turi-turit. Csak magyar árut adtak el benne. Ma ellenben már angol minőségű használt ruha az elérhető glamour.
Elérhető glamour… Ennek értelmezéséhez az ötvenes-hatvanas évek – talán főleg amerikai – esszéit is föl kéne idézni. Ezekben olvashattuk a nagyon plasztikusan korjellemző kifejezéseket: igazi műanyag, eredeti másolat, valódi hamisítvány…
És akkor, a szokásos késéssel „Most!” ideért mihozzánk a második másodkéz.
Hogy úgy mondjam, az angolok – és feltételezem, hogy ezt majdnem mindenki tudta –, nem németek, nem svájciak. Szóval nem olyan gazdagok. Tartanák mégis a splendid isolationt. De elszigeteltség? Az Európai Unióban?! Tündöklés? Ma?! Inkább second hand.
És a Brithonban valóban létező középosztály középtáján élők, főleg a hölgyek, kitalálták maguknak, hogy új ruháikat egymás között gyorsan eladják, értékén cserélgetik. Így változatosan öltözködnek, de mégse kell ruhára olyan sokat költeniük. És amikor az „angol minőségű használt ruha” ebből a forgalomból már kikopott – akkor landol minálunk.
Második second hand. Helyünk a világ tenyerén.
