Sorozatunk előző részében a Piroska és a farkas című mesét, mint Piroska szexuális érettségének történetét magyaráztuk Bruno Bettelheim gyermekpszichológus A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek című könyve alapján. Most a Hófehérke és a hét törpe című mesét vizsgáljuk meg alaposabban a pszichológus szemüvegén keresztül.
Gondoltad volna, hogy Hófehérke története is a szexualitásról, a felnőttéválásról, nemi érettségről, illetve az anya és a lánygyermek közötti ödipális konfliktusról szól? Talán nem, és talán nem is baj. Bettelheim meseelemzése azonban több, mint meggyőző, szinte garantálom, hogy erre a mesére is másképpen fogsz gondolni, mint korábban.
A Hófehérke és a hét törpének is van jónéhány változata. Egy korábbi verzió a következőképpen kezdődik:
„Egy gróf és egy grófnő a hintójukban ülnek; keresztülhajtanak három hóbuckán, erre a gróf megszólal: »De szeretném, ha lenne egy lányom, akinek olyan fehér a bőre, mint ez a hó!« – Kisvártatva három, piros vérrel teli üreg mellett haladnak el; azt mondja erre a gróf: »De szeretném, ha lenne egy lányom, akinek olyan piros az arca, mint itt ez a vér!« Végül három fekete holló röpült el mellettük; ekkor a gróf azt kívánta, bár olyan lánya lenne, akinek »olyan fekete a haja, mint ezek a hollók«. Ahogy továbbhajtottak, találkoztak egy lánnyal, aki fehér volt, mint a hó, piros, mint a vér, a haja pedig fekete, mint a holló: ő volt Hófehérke. A gróf azon nyomban megszerette, és maga mellé ültette a hintóban; a grófnőnek ez egyáltalán nem tetszett, és attól kezdve egyre azon törte a fejét, hogyan szabadulhatna meg tőle. Végül is kiejtette a hintóból a kesztyűjét, és ráparancsolt Hófehérkére, hogy keresse meg; míg a lány keresgélt, a grófnő szólt a kocsisnak, hogy gyorsan hajtson tovább.”
Ebben a változatban sokkal kimondottabb, a grófnő féltékenysége sokkal egyértelműbben ábrázolt. Hófehérke nem a gróf és a grófné gyermeke, bár a gróf éppen ilyen lányt kívánt magának, és nagyon szereti, a grófné pedig féltékeny rá. A közismertebb változatban a féltékeny nő a mostohaanya. A történet azzal kezdődik, hogy a királyné megszúrja az ujját egy tűvel. Három csepp vér hullik ki az ablakon a hóba. A királyné ezt látva elmereng azon, bárcsak lenne egy lánya.
„Bárcsak ilyen gyermekem volna: fehér, mint a hó, piros, mint a vér, fekete mint az ében.”
Bettelheim szerint a fehér szín az ártatlanságot, a piros a szexualitást jelképezi. A királynőnek csak azután születik lánya, hogy vérzett (vagyis menstruált). A mese tehát már az első pár mondatban olyan nyugtalanító eseményekre készíti fel a gyermeket, mint a szexuális vérzés, vagy a menstruáció. Hófehérke anyja Hófehérke születésekor meghal. Ekkor jön az új anyuka, a gonosz mostoha.
A mese nem szól arról, mi történik a mostoha és Hófehérke között egészen addig, amíg Hófehérke nem kezd szépülni vagyis serdülni. A mostoha akkor kezdi el tükrét kérdezgetni, hogy ki a legszebb a földön, amikor Hófehérke kezd a vetélytársává válni. Amikor a tükör azt mondja, Hófehérke szebb, a mostoha megbízza a vadászt, csalja el Hófehérkét az erdőbe, és ölje meg.
Bettelheim azt mondja, hogy a szülő sok esetben fenyegetőnek érzi gyermeke felnőtté érését, hiszen ez azt jelenti, hogy a szülő öregszik. A szülők tudattalanul versengeni kezdenek azonos nemű gyermekükkel. Az anya megpróbál fiatalos és vonzó lenni, az apák irigylik fiuk erejét és persze a szexuális teherbírásukat is. A gyermek még kisebb korában (az ödipális fázisban) szerelmes az apjába (leegyszerűsítve) és féltékeny az anyjára (ha fiú gyermek, akkor fordítva), később serdülőként már szinte biztos benne, hogy jobb, szebb, vonzóbb, mint a korosodó anyja.
Érdekes módon míg a korábbi grófos változatban az apa kiemelt szerepben tetszeleg, addig a közismertebb verzióban alig említik. A férfi szerepében, Piroska történetéhez hasonlóan, igazából csak a vadász jelenik meg, aki tulajdonképpen megmenti Hófehérkét: elengedi, és a lány szíve helyett egy vaddisznó szívét viszi el a mostohának bizonyítékként.
A Hófehérkében az apát képviselő vadász nem áll egyértelműen és határozottan egyik nőalak pártjára sem. Nem teljesíti ugyan a királynő parancsát, de nem teljesíti az erkölcs parancsát sem: nem helyezi biztonságba Hófehérkét. Nem öli ugyan meg saját kezével, de magára hagyja az erdőben, arra számítva, hogy majd úgyis megölik a vadállatok. A vadász megpróbál mind az anyával, mind a lánnyal jó viszonyban maradni: az egyikkel úgy, hogy látszólag végrehajtja a parancsát, a másikkal úgy, hogy – a parancs ellenére – nem öli meg.
Bettelheim megemlíti azt is, hogy egy korábbi változatban a vadásznak Hófehérke tüdejét és máját kellett elvinnie a mostohának. A szerveket a királyné sós vízben főzette meg, majd bűbájosan elfogyasztotta. Bettelheim szerint ez a változat azt példázza, hogyan szeretné bekebelezni a mostoha a fiatal, üde, vonzó Hófehérkét.
A primitív gondolkodásban – mint azt bizonyos primitív törzsek szokásai is bizonyítják – valamit megenni azt is jelenti, hogy az illető elnyeri annak a hatalmát vagy tulajdonságait is, amiből evett.
Szerencsére ez a jelenet a népszerű változatból kimaradt. Hófehérke a vadász idézőjeles hőstette után az erdőben kószál, és megpillantja a hét törpe házikóját. A pszichológus szerint elhibázott adalék a disney-s mesében az, hogy a törpéket nevesítik, sőt különböző személyiségjegyekkel ruházzák fel őket. A leírt meseváltozatban tényleg nincs se Kuka, se Hapci, se Morgó, csak hét ugyanolyan törpe, akik szorgosan dolgoznak a bányában.
Ezek a csökevényes testű „apró férfiak” bányászattal foglalkoznak – azaz sikeresen hatolnak be sötét lyukakba –, mindez fallikus képzettársításokat ébreszt. Az nyilvánvaló, hogy nem férfiak a szó szexuális értelmében: életmódjuk, és hogy szerelem helyett csak az anyagi javak foglalkoztatják őket.
Bár én tisztán emlékszem arra is, gyerekként meg voltam győződve arról, hogy a törpök beleszeretnek Hófehérkébe, és féltékenyek is a királyfira, akihez a lány feleségül megy. Tisztán emlékszem a törpökre rajzolt szerelmes arckifejezésre. És tessék:
Hófehérke a törpöknél biztonságban van, egészen addig, míg a mostoha tükre be nem köpi a vadászt, és el nem árulja, hogy a vonzó és fiatal Hófehérke vígan éldegél az erdőben a kis visszamaradott pajtásaival. Ekkor a mostoha álruhában ellátogat Hófehérkéhez, és három ízben igyekszik újra kizárni a lányt a versenyből. Először árusnak öltözik, és egy övet ad Hófehérkére, amit elszorít a lány derekán. Ekkor hal meg először – félig – Hófehérke. Majd egy mérgezett fésűt sóz a lányra, aki ismét bedől a teljesen átlátszó trükknek. Bettelheim szerint Hófehérke nem egyszerűen naiv kislány, aki beengedi az idegent, vagy a cukrosbácsit: kísértéseknek, szexuális vágyaknak enged, amikor elfogadja a portékát.
Az alma, amit Hófehérke utoljára elfogad az álruhás banyától Bettelheim olvasatában a legnyilvánvalóbb szimbóluma a szerelemnek és a szexualitásnak. Az a jelent pedig, amikor a mostoha az alma egyik felét, Hófehérke meg a másikat eszi meg valójában azt mutatja, hogy a két nő a szexualitást osztja meg egymással. Hófehérke beleharap az almába, ártatlansága véget ér, meghal benne a gyermek. (A Disney-változatban, a banya azzal hitegeti Hófehérkét, hogy az alma egy varázsalma, ami teljesíti egy kívánságát. Az írott verzióban az alma egyszerű piros, kívánatos alma, aminek Hófehérke nem tud ellenállni.)
Hófehérke története arra tanít, hogy a fizikai érettség önmagában még nem jelenti azt, hogy az ember intellektuálisan és érzelmileg is átléphet már a felnőttkorba, amit a házasság jelképez. Még meglehetősen hosszú időre és komoly fejlődésre van szüksége, mielőtt új, érettebb személyisége megszületik. Csak ezután lesz alkalmas arra, hogy a másik nemmel kapcsolatba kerüljön, és annak egyik tagjával meghitt kapcsolatot alakítson ki, ami az érett felnőttkor elérésével együtt jár. Ez a személy Hófehérke történetében a királyfi, aki „magával viszi” a lányt a koporsóban, és útközben, mikor a koporsó megbillen, Hófehérke fölköhögi vagy kiköpi a mérgezett almát, és életre kel, házasságra készen.
