Az utolsó éjszaka kimentem a borfesztiválra, hogy megnézzem, milyen az utolsó éjszaka. Feledhetetlen volt.
A többnapos részegség csodákra képes. Felnőtt férfi tátott szájjal állt a NASA feliratú hinta mellett, és hosszú percekig bámulta a csillogást, és látszott a szemében, hogy fejben űrrepülést végez.
Egy fickó félig előregörnyedve folyamatosan mekegett, és szólongatta a kecskéjét, szerette volna megfejni, jólesett volna a sokadnapos gyomornak a tej.
Egy másik helyen épp kiöntötték a bográcsból a vizet az ott álldogáló férfi lábára. A víz másodpercekkel ezelőtt még forrásban volt. A férfi meg se moccant, csak másodpercekkel később akart elhessegetni egy szúnyogot a leöntött lábáról.
Itt fotóztam annyi női bugyit és melltartót, amitől pironkodás nélkül fenyegetettség érzetem támadt, mintha tömeges vetkőzés áldozataira bukkantam volna.
És hagytam is a francba az egészet, mert sötét volt, gondoltam, hogy nem jól sikerültek a fotók. De a végére maradt a lényeg: a szolgálati ruhában italozó rendőr. Gondoltam, ez lesz a királynő a fotósorozaton. Hátrébb húzódtam, és vaku nélkül kattintottam. Megvolt. Ám a rendőrnek mintha hetedik érzéke támadt volna, körülnézett, és megállt a tekintete a telefonom. Fölpattant, lecsapta a műanyagpoharat, és elindult felém. Hogy azonnal adjam oda a telefonomat. Nem adtam. Adjam oda. Nem adtam. De megígértem, itt helyben kitörlöm a képet. Megnyomtam néhány gombot, mire a rendőr megnyugodott. Visszasomfordált. Ha nem töröltem volna ki, most közzétehetném, milyen gyönyörűen tud piálni egy rendőr egyenruhában.
Merthogy mától fotózhatók a rendőrök.
