Siker lehetett volna

Írta: Nógrádi Gábor

A szívem megszakad, szoktam mondani, mikor szeretett hazámban apró figyelmetlenség, hanyagság, felelőtlenség miatt valami nem sikerül, ami sikerülhetne. Valami nem működik, ami különösebb ínszakasztó erőfeszítés nélkül működhetne. Valami kudarc lesz, ami siker lehetne. Valami dilettáns, ami profi lehetne. Valami buta, ami bölcs lehetne. Valami csúnya, ami szép lehetne. Valami pénzkidobás, ami nyereséges lehetne.

És újra a harminc éve pontos szólás ketyeg: „Magyarországon minden van, ami Nyugaton, csak nem működik.” (Hál’ Istennek, a szólás már nem mindenben igaz, de amiben igaz, abban annál jobban meghökkentő, s fájó.)

Nézem az új magyar filmeket, és a szívem megszakad.

Ragyogó ötlet, tehetséges színészek, jó rendező, perfekt operatőr (naná! Illés György országában?!), és a film dadog, cselekménye döcög, dialógusai hiteltelenek, ötlettelenek, színészei szenvednek a szöveg és a szituációk görcseitől…

Szinte zokogva üvölti a film a vászonról, hogy a forgatókönyvet a rendező írta.

Nemigen kell szakembernek lenni, hogy a néző hallja ezt az üzenetet.

A nézők többsége ma már legalább annyira tud filmnyelven beszélni, ahogyan írásban is félprofinak tekinthető. Ha levelet ír a mamájának, a szerelmének, vagy az idióta szolgáltatójának, könnyedén eléri a mai népszerű irodalom szerzői szintjét. Sőt!

Abba még belenyugodna, hogy lebetonozzák a kamerát, és egy beállításban veszik fel azt a dialógust, amit Hollywoodban hat-hét szemszögből. Magyar filmet akar látni, magyar problémákkal, magyar környezetben, magyar színészekkel; ki van éhezve a saját nemzeti kultúrájára, amit az anyjától tanult a nyelvvel együtt, ezért megérti, hogy a pénz nagy úr. Ha nincs, még nagyobb.

De azt már nem viseli el, bármennyire szomjas a kulturális anyatejre, hogy egy unalmas, döcögős filmet szenvedjen végig, ami akár jó is lehetne. Az ember sok mindent elvisel a hazája (apja, anyja) kedvéért, de nem mindent. És nem is kell mindent!

Nem mondok filmcímet, ne is várják!

Egy filmnél nem mindig lehet tudni, hogy ki a hunyó: miért a rendező írta a forgatókönyvet. Talán ő akarta. Akkor vétkes. Talán ‒ úgymond ‒ nem volt pénz íróra. Akkor a producer hibázott. Ő tudhatná, hogy a közönségfilm sikere 30 százalékban a forgatókönyvön, 50 százalékban a színészen, a sztáron múlik, és csak 20 százalékban a rendezőn. Kicsit lehetnek mások az arányok, öt százalék ide vagy oda, nem vitázom. (Az alkotói mozi, a művészfilm más tészta.)

Hogyan fészkelhet egy filmes szakember agyába az a gondolat, hogy egy rendező von haus aus tud forgatókönyvet írni? Már miért tudna, csókolom?

A műtétre nem érkezik meg az altató orvos. A sebész altat helyette, majd operál. Az operáció sikerül, de a beteg nem ébred fel többé.

És végül: nehogy azt higgye már valaki, hogy a koncra váró író acsarog bennem! Nemigen van annyi pénz, amiért én más ötletén kínlódnék ismét évekig, ahogy öt-hat játékfilm esetében egykor tettem.

Csak arról van szó, amivel kezdtem: a kudarc fáj, ami siker lehetett volna.

Szerkesztői megjegyzés:

Megkértük a szerzőt, hogy árulja el kritikája tárgyát, hogy melyik filmről osztotta meg velünk gondolatait, de egy hosszabb levélben kifejtette, nem akarná bántani a filmet, mert „lehetett volna”, ő csupán a jelenségre kívánta felhívni a figyelmet, és leveléhez csatolta az elmúlt időkben megjelent magyar filmek listáját, amelyből kimazsolázható a helyes megoldás.

Aura

Rendező: Bernáth Zsolt

Forgatókönyvíró: Kis-Sazbó Márk

Couch Surf

Rendező: Dyga Zsombor

Forgatókönyvíró: Dyga Zsombor, Köbli Norbert

Délibáb

Rendező: Hajdú Szabolcs

Forgatókönyvíró: nincs feltüntetve

Fehér Isten

Rendező: Mundruczó Kornél
Forgatókönyvíró: Wéber Kata, Mundruczó Kornél, Petrányi Viktória

Fekete leves