A Ziggurat Project 2014-ben jött létre azzal a céllal, hogy a kortárstánc és más művészeti ágak szimbiózisából születő helyszínspecifikus performanszaival mozgasson meg közösségi és kulturális tereket.
A táncosok első állomása az Írók Boltja volt. Két egymást követő napon, hétfő- és kedd este láthattuk ugyanazt a performanszot. A könyvrengetegből, a válogató olvasókból egyszercsak feltűnhetett négy hasonló ruhájú fiatal, akik minden előzetes bejelentés nélkül táncolni kezdtek. Birtokba vették az egész teret: táncoltak a magasban, a csigalépcsőn, a polcok között, pár centiméterre tőlünk. A táncos, kulturális misszióról, az előadásról, további akciókról kérdeztem Sarlós Flóra Esztert.
A Ziggurat Project idén alakult. A célotok, hogy táncos performanszokat adjatok elő kulturális, de nem pont a tánccal összefüggő helyeken. Miért fontos számotokra, hogy egy idegenebb környezetben táncoljatok?
Mindig kihívás helyszínspecifikus előadást készíteni, kapcsolódni egy-egy kulturális vagy közösségi térhez, megmozgatni azt a táncon keresztül, inspirálódni belőle és megtalálni azt, amit mi is hozzáadhatunk a helyhez, a hely szelleméhez. Ez azt jelenti, hogy nem csak a teret használjuk ki, de a mondanivalónkkal is kötődünk. Az a célunk, hogy minél több kapcsolatot találjunk a kortárs tánc és más művészeti ágak között.
Táncosok:
Kovács Emese
Sarlós Flóra Eszter
Lukács Gergő
Bot Ádám
Zenészek:
Munkácsi Ádám
Restás Gergő
Szabó Attila Casey
Szeifert Bálint
Az is a cél, hogy az embereket kibillentsétek a megszokott szituációkból? Ha nem tudtam volna az eseményről, és gyanútlanul könyveket válogattam volna az Írók Boltjában, majd felfedezem, hogy páran random táncolni kezdenek az egy teljesen más élmény lett volna…
Igen, abszolút más élmény. Igazából ezeket a performanszokat nem kifejezetten flashmob-nak szánjuk, azt szeretnénk ha tudnának róla azok, akik amúgy is érdeklődnek az ilyen előadások iránt, de ugyanúgy lehetőséget adnánk arra is, hogy valaki csak úgy gyanútlanul belebotoljon egy ilyen eseménybe.
Ennek az első előadásnak a fő témája – a helyből adódóan is – az irodalom volt. Forgattátok, dobáltátok a könyveket tánc közben. Néha szavakat kiáltottatok ki belőle. Azt gondoltam, hogy valami olyasmit akartok kifejezni, hogy az olvasás, az értelmezés sok esetben mennyire monoton vagy ingerszegény cselekvés, hogy az emberekből talán ki is halt az a képesség, hogy igazán eggyé váljanak az olvasott világgal. Mi volt a valódi üzenet?
Magunkon is azt tapasztaltuk, hogy nem emésztjük meg a könyveket. Annyira sok az információ, hogy legtöbbször csak hagyjuk átfolyni az olvasottakat, miközben már máson jár az agyunk. Egyszerre próbálunk mindent befogadni, miközben nem jut idő igazán átadni magunkat valaminek. Az úgynevezett multitasking, amely egy munkahelyen előnyt jelent, a magánéletben nem feltétlenül.
Mit gondoltok, egy irodalmárt mennyire érint meg egy táncos performansz? Van-e olyan missziótok, hogy megszerettessétek az emberekkel a táncszínházat?
Alapvető törekvés számunkra, hogy a különböző művészetek nyitottak legyenek egymás felé, hogy ne zárkózzunk be, hogy csak a kortárs tánc és kész. A Ziggurat Project egyfajta összművészeti társulás, ahol zenészekkel, de később vizuális művészekkel, építészekkel, divattervezővel is fogunk együtt dolgozni, ez a befogadónak is jó, hiszen több nézőpontból fog rálátni egy bizonyos témára. Én most vettem részt egy 10 napos symposium-on Ausztriában, ahol képzőművészek voltak körülöttem és nagyon nagyon inspiráló volt az ő szemükkel nézni egy kicsit a világot.
Mennyire láttok hajlandóságot a változásra? Nyitottak-e az emberek az ilyen és ehhez hasonló akciókra?
Sokan nyitottak, de kevesen mennek maguk utána táncszínházi előadásoknak. Szerintünk ezért is van szükség arra, hogy sokkal gyakrabban vigyük ki a táncot a színház falai közül, hogy meglegyen a lehetőség arra, hogy valaki csak úgy véletlenül lásson egy ilyen előadást, mint amikor a rádióban meghallunk egy jó számot, rákeresünk az előadóra és lehet, hogy legközelebb már egy koncertre is elmegyünk. Először fel kell kelteni az érdeklődést.
