+ Zene

Falusi Mariann lesz a Voca People vendége

voca people

A barátságos űrlények rátaláltak egy magyar hanghullámra, együtt koncerteznek Budapesten és Pécsett.

Ismét Magyarországra érkezik a Voca People. November 2-án Budapesten, a Kongresszusi Központban, november 4-én pedig a pécsi Kodály Központban látható majd az izraeli produkció Falusi Mariannal közös koncertje. A Voca People produkciója az emberi hang erejét ötvözi a ritmusbeszéd, a beatbox elemeivel. A zenekar kizárólag az énekhang segítségével kelti életre a dalokat, különleges hangszerelésben az éneklés segítségével hozza akár a gitár, a dob vagy a trombita hangját, egy egész zenekar hangzását keltve.

Az ötlet, hogy az énekes vokalitásra utaló nevű „Voca bolygó emberei” projekt megszülessen, Lior Kalfo komikus, szerző és producer agyából pattant ki 2009-ben. A YouTube-on immár 30 millió ember által megcsodált produkciónak ma is ő a művészeti vezetője. A kizárólag énekesekből álló együttest 3 hölgy és 5 férfi alkotja, és hangtartományuk mindkét nemben lefedi a klasszikus vokalitást. A szoprán, mezzo, alt, tenor, bariton, basszus énekeseket két hangszerhatást utánzó „szájdobos” egészíti ki.

A Voca People zeneileg igen hatásosan összeállított és előadott produkcióját azonban a látvány és a színházi attrakció teszi igazán színessé és elevenné. Az együttes ugyanis Voca bolygó fehérbe öltözött űrlényeiként – nemegyszer a közönség egyes tagjait is bevonva – tánccal és sajátos mozgással játsszák el és varázsolják elénk a jól ismert dallamokat, nemegyszer meghökkentően komikus hatást keltve a közönségben. A Voca People tagjai kedves és barátságos űrlények, akiknek a csillaghajója kényszerleszállást kénytelen végrehajtani a Föld szokatlan környezetében, mert hajójuk különleges energiaforrása – a zenei harmónia – tartalékai teljességgel kiürültek. A kedves lények lassacskán megtanulják a bolygó szokásait és zenéjét, és a földi közönség segítségével újra feltöltik a zene hajtóerejével járművüket.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top