Németh Dorkával megállapítjuk, hogy a Kovács Ferenc Dávidból valószínűleg több is létezik, és mindegyik példánya a JAK-tábor különböző külső és belső helyszínein található meg. Ezek a Kovács Ferik mindenhol ott vannak és mindenhol hallható a hangjuk, akkor is, ha ébren vannak, és akkor is, ha alszanak. Aztán ott van Szegő Jani, aki az irodalmi programok mellett úszik, fut, focizik és kosarazik, ráadásul még a védjegyének számító szóvicceit is folyamatosan gyártja.
Velük és másokkal ellentétben jómagam ébredés után, kora este, illetve éjfél előtt érzem azt Balatonszemesen, hogy enni és inni, egy helyben ülni és mozogni, ébren maradni és aludni sincs erőm. Pláne nem beszélgetni. Aztán valahogy én is mindig átesem a holtponton, ami nem árt, mert tudósítóként illik sok helyen ott lennem, a társaság meg annyira jó, hogy szinte sajnálom, amiért nem tudok az összes táborozóval beszélgetni.
A JAK-tábor ötödik, vagyis utolsó napja is hasonlóan zsúfoltnak tűnik, mint az előzőek, bár a közgyűlést és finálét (a titkos naplók felolvasását) leszámítva sokkal kevesebb a program. A horkoló szobatársaktól mentes új szállásomon viszonylag jól alszom ugyan, a reggelit viszont szinte már hagyománytiszteletből hagyom ki. És azzal a lendülettel hagyom ki az ebédet is, rögtön megcélozva a Hal-Álom nevű, előző nap tesztelt büfét.
Halászlét eszem és elkezdem írni a napi beszámolót, de még ezen a tábortól viszonylag távol eső helyen is megtalál először Bach Máté, aztán Turi Marci és Nagy Márti, végül Pesti Orsi és Németh Bálint, hogy végül ne tudjam befejezni, és megint hangos röhögésbe fulladjon a kora délután. És már indulni is kell vissza a táborba. Mivel idén tavasszal lettem a József Attila Kör tagja, a nyári közgyűlés az első, amin részt vehetek. Egyrészt óriási megtiszteltetés, másrészt nyugtalanító érzés: a programfüzet szerint négy órás tanácskozásra kell számítani.
A JAK elnöke, Gaborják Ádám azonban próbálja sürgetni a jelenlévő tagokat, azzal biztatva bennünket, hogy akár három óra alatt is befejezhetjük. A beszámolóm megírásának befejezése, illetve az első éjszaka történt fürdés óta dédelgetett álmom, hogy sötétedés előtt lássam is a Balatont, sőt esetleg meg is fürödjek benne, így is nehezen kivitelezhetőnek tűnik. De aztán sikerül minden.
A közgyűlésen egyebek mellett beválogatjuk az új tagokat (köztük az általam javasolt Farkas Balázst is), illetve újabb három évre bizalmat szavazunk Gaborják Ádámnak. A régi-új elnök magabiztos győzelme, egyöntetű sikere hiába papírforma, mégiscsak fontos pillanat. A jövőbe tekintés mellett az elmúlt három év munkájának elismerése is egyben. Kezek a magasban, tapsvihar. És valóban gyorsak vagyunk, három óra alatt végzünk, így marad idő a várva várt strandolásra.
Augusztus vége van, a napfény már meglehetősen vérszegényen, és a víz hőmérséklete továbbra sem a legkellemesebb, Pesti Orsival azonban belemerészkedünk. Aztán most már én csábítok el egy kisebb társaságot vacsorázni az egyetlen nap alatt törzshelyemmé váló Hal-Álomba, bár ezúttal én vagyok az egyetlen, aki a hely szelleméhez igazodva halat, történetesen fogast eszik. Az est fénypontja a már említett titkos naplók felolvasása, keretbe foglalva a slaminárium növendékeinek felolvasásaival.
A két naplóíró Mán-Várhegyi Réka és Csutak Gabi, és ahogy az lenni szokott, feszült figyelemmel hallgatjuk táborlakó társainktól és saját magunktól származó, titokban lejegyzett mondatokat. Tapsolunk, nevetünk. A naplók szövegében vissza-visszaköszön a konyha kritikája mellett az is, hogy Szemes azért mégsem Szigliget, és bár jövőre is találkozunk kell valahol, de nem feltétlenül itt. A szépen induló estet csak az árnyékolja be, hogy a szemközti vendéglátóegységek a szombati nap ellenére is rekordgyorsasággal zárnak be.
A zene is csak órákkal a hivatalos program vége után indul be, de addigra atomjaira hullik szét a társaság, hiába várná mindenki, hogy az utolsó éjszaka olyan lesz, mint amilyennek egy klasszikus utolsó éjszakának lennie kellene. Németh Bálinttal persze még meghallgatjuk kedvenc dalainkat telefonról, Simon Bettina és Frenyó Juli pedig erre az éjszakára is befogadnak. A szállást reggel nyolcig kell elhagynunk, mert egy nyugdíjas csoport érkezik a helyünkre. A visszafogottabb szombat esti buli előnye, hogy a társaság nagy része, ha nem is igazán frissen, de mégiscsak fel tud ébredni.
Örömmel konstatálom, hogy sikerül beszereznek néhány könyvet és egy JAK-os pólót, az utolsó percekben interjúznom Czinki Ferivel, újabb interjúkról egyeztetnem másokkal, ráadásul egy viszonylag korai vonatot elérni Budapest felé, amelyre legalább tizenöt táborozó társammal szállok fel, így garantált a hangos és folyamatos röhögés. Sőt a fővárosba érve Bartók Imi javaslatára a legtöbben még együtt is ebédelünk a Burger Kingben. Hamburger és sült krumpli – a menü ugyan gyengébb a balatoni halsütőkéhez képest, de a tábori menzánál sokkal jobb. A nosztalgia elkezdődött.
